Szabadidő magazin - ARMEL operaverseny és fesztivál a MEZZO és Duna Televízióval
Szabadidő magazin

ARMEL operaverseny és fesztivál a MEZZO és Duna Televízióval

2010. február 4. 19:57 | Gold György

A korszerű operajátszás az énekesi és színészi munka egységét követeli meg az előadóktól.

 

  Sajtótájékoztatón ismertették a 2010-ben immár harmadszorra megrendezendő jelentős nemzetközi esemény programját, lebonyolítását.

A verseny neve kicsit hosszabb lett, mint eddig volt, ugyanis bekerült, most már a Mezzo televízió mellé, egyenrangú félként a Duna televízió is, melynek révén a világ még több országában lehet majd látni a kéthetes döntősorozat előadásait.

    A lebonyolításban jelentős változás nem lesz, továbbra is háromfordulós a verseny. Az első fordulóban választják ki a különböző helyszíneken a zsűrik azokat az énekeseket, akiknek hangi adottságait, énektudását megfelelőnek vélik az előadandó produkciók valamelyik versenyszerepére. Az első forduló helyszínei az idén: Budapest- Francia Intézet, Párizs-Bastille Opera, Bergen (Norvégia)-Den Nye Opera, New York- Dicapo Opera valamint új helyszínként Moszkva- Galina Visnyevszkaja Opera Center.

   A második forduló, amint eddig is, a fesztivál helyszínén, Szegeden lesz. Itt választják ki a rendezők a saját produkcióikba az énekeseket. Végül a döntő, a kéthetes fesztivál szintén Szegeden fog lezajlani, ahol a részt vevő színházak bemutatják a kész produkciókat.  E produkciók alapján fogja a zsűri kiválasztani a legjobb női  és férfi előadót, valamint a közönség a legjobb produkciót és a legjobb előadót.

   Jelentős változást jelent, hogy a verseny pénzdíjas lett: a legjobb női és a legjobb férfi előadó fejenként 10.000 - 10.000 Euró pénzjutalmat kap.

 

   A 2010-es sorozatban az eddigiekhez képest három új színház vesz részt:

   A norvégiai Bergen operaháza a Den Nye Opera. Knut Vaage  norvég zeneszerző Veslefrikk című operájának ősbemutatójával. Ezt a produkciót Alföldi Róbert rendezi, aki elmondta, hogy ez egy gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló „meseopera”, norvég népmeséken alapul..

   A csehországi Plzen Josef Kajetán Tyl Színház, Marco Tutino A szolga című operájával, amely magyarországi bemutató lesz. Ennek rendezője Ludek Golat lesz. A zeneszerző Vita c. művét a 2009-es fesztiválon már megismerhettük.

   A lengyelországi Krakkói Opera biztosra megy, ők Verdi, La Traviata c. művét mutatják be Szász János rendezésében. Szász János először rendez operát, de nagy örömmel teszi, hiszen Verdi remekművét, annak mondandóját: a küzdelmet a szerelemért, a megértésért és a halállal, nagyon aktuálisnak tartja napjainkban is.

   A további két színház már az eddigi fesztiválokon is részt vett:

   A Debreceni Csokonai Színház ezúttal Prokofjev: A tüzes angyal c. operáját mutatja be magyarországi bemutatóként. Ennek a műnek a színpadra állítására sikerült megnyerni a világhírű román származású rendezőt Silviu Purcarete-t.

   A Dicapo Opera, New York, európai bemutatót tart Thomas Pasatieri: A sirály c. művéből, melyet Vidnyánszky Attila fog rendezni. Ennek a műnek aktualitását az adja, hogy 2010 Csehov év. Így érdekes lesz megismerni ezt a Csehov remekművet opera formájában is.

 

   Ennek a versenynek az egyediségét az adja, hogy a versenyzőktől nem csak kiváló hangi adottságokat követel meg, hanem színészi képességeiket is meg kell, hogy mutassák. Hiszen a korszerű operajátszás már az énekesi és színészi munka egységét kívánja meg az előadóktól.

 

   Végezetül kicsit sajnálkozva vettük tudomásul, hogy miközben a verseny és fesztivál szemlátomást törekszik a kortárs művek bemutatására, magyarországi megismertetésére, ezúttal sem tűzött műsorára kortárs magyar operát, pedig lenne miből válogatni, és hasznos lenne, ha a televíziós közvetítések révén, kortárs magyar operaszerzők művét is megismerhetné a világ operaszerető közönsége. Talán a  2011-es sorozatban majd, erre is sor fog kerülni……

 

 

Fotósarok