Szabadidő magazin - Budapest Klezmer Band
Szabadidő magazin

Budapest Klezmer Band

2015. július 16. 20:12 |

Koncertek Budapesten és Tokajban

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Budapest Klezmer Band a "Zenés Állatkerti Esték" sorozatban nagysikerű koncertet adott . A zenekar alapítója és vezetője, Jávori Ferenc  átíratai játszották, melyek Közép-Kelet-Európa olyan területeiről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra hagyományaiból meríthettek.

A zenekar vendége Falusi Mariann volt, közös produkciójuk nagy sikert aratott.

 

 

Tokaji Fesztiválkatlan

Tokaj, Bodrogkeresztúri út 2.

2015.07.25. szombat

 

 

Július 25-én, szombaton a Budapest Klezmer Band lép fel a Tokaji Fesztiválkatlanban, Északkelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán.

Az egykori Patkóbányában kialakított Fesztiválkatlant tavaly nyáron adták át a nagyközönségnek, a legkorszerűbb fény- és hangtechnikával felszerelt, 2500 fős nézőtérrel rendelkező színház szépen illeszkedik a csodálatos tokaji tájba. A szabadtéri színpadot körülölelő 30 méter magas meredek sziklafalak, a Bodrog közelsége, az egykori kőbánya különleges hangulatot teremtenek a hatalmas amfiteátrum változatos programjaihoz.

 

A KLEZMER egy zenei stílusban kifejeződő "mentalitást" jelöl. A kifejezés arámi eredetű, jelentése úgy fordítható: "az ember átlényegül énekké". A zsidóság népzenéjére jellemző a dallamok szépsége, az előadásmód egyedisége, a dallamok különös díszítése, a melódiák. Az idén immár 25 éve működő Budapest Klezmer Band előadásai kivételes élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. 

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, kilépve a liturgikus környezetből, sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Óriási sikereket aratott már Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben, Németországban, Londonban, Szlovákiában, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban…

A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a "crossover"-t.  A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődésben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a "Klezmer Szvit", amelyet 1999-ben mutattak be a Dohány utcai zsinagógában, és azóta minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadják mindig újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült.

2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott.

 

 

Fotósarok