Szabadidő magazin - Városmajori Színházi Szemle
Szabadidő magazin

Városmajori Színházi Szemle

2015. június 19. 22:01 |

Szórakoztató színházi produkciók

A Bernarda Alba háza, Édes Anna, Magyar Elektra, Figaro házassága, Tóték, Vitéz Mihály és az Istent a falra festeni című előadások szerepelnek a Budapesti Nyári Fesztivál június 18-án kezdődött Színházi Szemléjén a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol a nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadásait mutatják be.

 

A szombathelyiek Szemle-nyitó Vitéz Mihály előadását kiemelt érdeklődés kísérte június 18-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Székely Csaba „komikus történelmi tragédiája” Béres Attila helyszínre adaptált rendezésében a hideg idő ellenére is élénk tetszésreakciót váltott ki a nézőkből. A Szemlét idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel: Böhm György dramaturg, rendező, Hűvösvölgyi Ildikó színművész, Karinthy Márton rendező, a Karinthy Színház igazgatója, Bán Teodóra fesztiváligazgató és egy fő közönség-zsűri.

 

A program június 20-án folytatódik a kaposváriak Magyar Elektra című előadásával, melynek szövegét Bornemissza Péter eredeti, 16. századi drámája nyomán Háy János magyarította maivá. Horváth Csaba rendezése a görög tragédia történetét letisztult, a mozgás mellett a színészek „eszköztelen” játékára és intenzív jelenlétre épülő fizikai színházi formában állítja színre többek között Takács Katalin, Mészáros Sára, Kovács Zsolt, Nagy Norbert főszereplésével. Június 23-án a Figaro házassága érkezik Győrből Erdeős Anna rendezésében, amely az „egy nap szenvedély” ismert történetét a komédiázás eltúlzott eszközeivel, afféle látványos kosztümös revüként vonultatja fel, a „színház a színházban” helyzetre való kikacsintással. Június 25-én Örkény István legismertebb groteszkje, a Tóték érkezik a Miskolci Nemzeti Színházból, szintén Béres Attila rendezésében. Az előadás a háttértörténet világháborús eseményeinek állít emléket, eredeti dokumentumfilmek beidézésével. Az Őrnagy szerepében Görög László értelmezi újra a Latinovits Zoltán filmbéli alakításában legendássá vált szerepet.

 

Június 27-én a csíkszeredaiak Édes Annája lesz látható Lendvai Zoltán adaptációjában és rendezésében, amely a Kosztolányi-regény kevésbé hangsúlyozott mellékszálait, illetve történelmi kontextusát veszi nagyító alá. Július 2-án García Lorca utolsó, egyben legmegindítóbb drámája, a Bernarda Alba háza szerepel a Városmajorban, a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. Béres László rendező különleges flamenco-feldolgozása autentikus zenék, táncok és szimbólumok nyelvén meséli el a szenvedélyekkel és misztikummal teli történetet. Július 4-én a debreceni színház Istent a falra festeni című előadásával zárul az idei Szemle, amely igazi közösségi színház, a szó minden értelmében. Tar Sándor A mi utcánk című regényéből Mészáros Tibor által írt és rendezett „vidéki keserédes” az isten háta mögötti nincstelenségben az élet mulandó szépségét és abszurd komikumát mutatja meg sok humorral.

 

A nézők idén is a www.szabadter.hu oldalon szavazhatnak az általuk legjobbnak tartott előadásra. A díjkiosztót immár hagyományosan szeptember elején tartják majd meg a Városmajorban.

 

Fotósarok