Szabadidő magazin - Erdők Nemzetközi Napja
Szabadidő magazin

Erdők Nemzetközi Napja

2015. március 20. 21:02 |

Különleges séták, különleges állatok

Erdészek által vezetett kirándulások, sportolás az erdőben, és számos más oktató-szórakoztató programmal várják a kirándulókat az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából a Börzsönyben, a Cserhátban és a Karancs-Medves vidéken, az Ipoly Erdő Zrt. működési területén. 2013-tól kezdődően március 21-én minden évben világszerte megemlékeznek az erdők és fák jelentőségéről.

 

Az Erdők Napjának alapgondolata nem új keletű. Bár az elmúlt több mint 6 évtizedben többször is felmerült egy ilyen nap szükségességének gondolata, az első konkrét javaslat 1971-ben született, amikor az Európai Mezőgazdasági Bizottság (ECA) javasolta egy erdészeti világnap alapítását. Sajnos ezt követően megállapodás hiányában nem született konkrét intézkedés az ENSZ-ben, és a javaslat hamarosan lekerült a napirendről. Később, 2013-ban az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította március 21-ét azért, hogy minden évben világszerte megemlékezzenek az erdők és fák jelentőségéről.

 

Ebből az alkalomból az Ipoly Erdő Zrt. Nógrád megyei és Észak-Pest megyei területén is különleges programokkal várják a látogatókat. Többek között Katalinpusztán az érdeklődők erdész szakvezetőkkel megtekinthetik „A Tölgyfa élete” című játékos interaktív kiállítást, megfigyelhetik a fa belső szerkezetének működését és a vadaskert állatainak (szarvasok, muflonok, vaddisznók) életét is. Az Erdők Nemzetközi Napján nyitja meg kapuit a Diósjenői Szabadidőpark, ahol ingyenes lesz az íjászat és az erdei trambulin használata is. A szabadidőparkban mindezek mellett futballozhatnak, megsimogathatják a háziállatokat, vagy éppen minigolffal is kikapcsolódhatnak az érdeklődők.

 

Az Ipoly Erdő Zrt. folyamatosan fejleszti a régió erdőterületeit azért, hogy megfeleljenek a modern kor követelményeinek is. A Nyugattól-keletig a nógrádi erdőkben elnevezésű, az EU által támogatott programbanmár tavaly felújították a Csóványosi kilátót, idén pedig továbbfejlesztik a Katalinpusztai Kirándulóközpontot, és fogadóközponttal bővítik a Somoskői Vadasparkot.

 

Az Ipoly Erdő Zrt. által kezelt területekhez tartozik Nógrád megye természeti értékeinek, látnivalóinak jelentős része. Ahhoz azonban, hogy a megye még ismertebb és még szerethetőbb turisztikai célpont lehessen, szükség van a turizmus fejlesztésére. Ezért indult el a katalinpusztai, csóványosi és somoskői beruházás is, amelyek összesen 358.552.228 Ft európai uniós támogatás segítségével valósulnak meg. A Börzsöny és Cserhát további programjairól, kirándulóhelyeiről és minőségi szálláshelyeiről a http://www.erdeikirandulasok.hu vagy a facebook.com/ipolyerdo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők

Fotósarok