Alvó nő fekete vázával
Az avantgárd regényes életű festőjének, Berény Róbertnek rég eltűntnek hitt képe.
A szenzációs képvadászat, melyben egy egér vezette nyomra a művészettörténészt, végre igazi sikert hozott, hazakerült Berény Róbert kilenc évtizedig elveszettnek hitt Alvó nő fekete vázával című festménye. A több tízmilliót érő alkotás iskolapéldája a magyar művek elkallódásának és megtalálásának, állítja felkutatója, Barki Gergely művészettörténész. A kép, mely – paradox módon – a világon a legtöbb ember által látott magyar festmény lehet, több éves kutatómunka eredményeként november 29-től a Virág Judit Galériában látható.
Barki szerint a kalandos képvadászatnak több tanulsága is van, az igazi kvalitás olyan érték, mely név nélkül is meggyőző erővel hat, másrészt bizonyítja, érdemes filmet néznünk. Emlékezetes, hogy a kép nyomára, a hat évvel ezelőtti karácsonyon, kislányával mozizva a Stuart Little kisegér című film díszletében bukkant. (lsd. háttéranyag)
A több éves kutatómunka eredményeként most hazakerült festményt Berény második feleségéről, a többek által Pablo Casalshoz mérhető tehetségű csellistáról, Breuer Etáról festette, valamikor 1927-28 fordulóján. Egy unalmas berlini összejövetelen ismerte meg, ahol Berény a tömegtől elvonultan, magányosan zongorázott és a család elbeszélése szerint Etát a játékával hódította meg.
A Munkácsy és Kossuth-díjas festő, grafikus, a Nyolcak néven ismertté vált csoport tagja, a magyar avantgárd mozgalom kiemelkedő képviselője ugyanis nemcsak nagyszerű festő, grafikus, reklám-és plakáttervező (pl. Fegyverbe! Fegyverbe!), könyv- és folyóirat illusztrációk készítője, hanem jó tollú szerző – rendszeresen publikált a Nyugatban – és nagyszerű zenész is volt, aki kitűnően hegedült, zongorázott, zenekarban játszott és komponált. Kutatásokból ismertek mozgó filmmel kapcsolatos találmányai, technikai kísérletei is, például a 3-dimenziós szemüveg és a folytonosan játszó mozigép.
Érdeklődött a pszichoanalízis iránt, közeli barátságot ápolt Freud közvetlen munkatársával, Ferenczi Sándor pszichoanalitikussal. Vele kettesben és első feleségével, Somló Ilonával, Lénivel hármasban is érdekes asszociációs és telepatikus kísérleteket folytattak, sőt Berény később analizált is, többek között Füst Milánt. Városmajori villájában a pszichoanalízis iránt érdeklődők összejövetelein olyan vendégek fordultak meg, mint Ignotus és Karinthy Frigyes.
A szakma és a sajtó saját korában is a legjelentősebb művészek között tartotta számon. Jó néhány képe szerepel a magyar festészet klasszikussá vált fő művei között, mint például az Árnyék és Olympia, az Alvó nő rókával, a Sárga dunyha, a Macska és csendélet, a Csellózó nő és a most hazakerült Alvó nő fekete vázával.
A kalandos nyomozás után ismét Magyarországon látható elegáns, kultúrtörténeti jelentőségű kép, a Berény életmű kutatója, Barki Gergely szerint, akárcsak a többi Etáról készült kép, szexinek is nevezhető, persze egyáltalán nem közönségesnek. Tény, hogy Berény számára Eta maga volt a megtestesült erotika, a két lábon járó csábítás és a róla készült festményeken zömében ágyon vagy pamlagon látható. A feltűnő eleganciával és csak külföldi példákon tapasztalható nagyvonalúsággal komponált festmény az avantgárd magyarországi időszakának egyik legkiemelkedőbb alkotása.
A képvadász művészettörténésznek és a Virág Judit Galériának köszönhetően az évtizedekre eltűnt elegáns mű november 29-től december 12-ig a galéria kiállításán látható. Kalapács alá a december 13-i aukción kerül, a Budapest Kongresszusi Központban.
Alvó nő fekete vázával (Alvó nő), 1927-28 (Olaj, vászon 64 x 87 cm)
A feltűnő eleganciával és csak külföldi példákon tapasztalható nagyvonalúsággal komponált festmény legszembetűnőbb sajátossága a Berény plakátjain és 1927-1931 közötti festményein is sűrűn előforduló rálátásos nézőpont és a feszes a képkivágat. A kis képmező sajátos, fordított perspektívájából eredő térfeszültséget tovább erősíti a fő motívum, a szendergő nőalak átlós elrendezése. A kép homlokterébe a valóságos látványtól eltérő szögben becsúsztatott asztallap és a váza ellenkező irányba való dőlése dinamikus feszültséget generál. A zeneileg is magasan képzett festő e ritmikusan megmozgatott, szögletes síkformák disszonánsnak tűnő elhelyezését harmonikus egységgé kovácsolja a szintén homogén egységekként kezelt ívelt formákkal, de a kompozíció zeneiségét erősíti a dekoratívan stilizált, lefokozott színskálán belül kezelt pozitív, illetve negatív, sötét és világos egységek egymásra felelgetése is.
Berény és a nők
A sokoldalú alkotót a nők is vonzónak találták, meghódította többek között Marlene Dietrichet, egy titokzatos orosz hercegnőt, akiről Barki Gergely azt írja, nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne Anna Andersonnal (születési nevén Franziska Schanzkowska), a történelem egyik legnagyobb szélhámosával azonosítsuk, aki Anasztázia Nyikolajevna Romanova orosz hercegnőnek, az utolsó orosz cár, II. Miklós legfiatalabb lányának adta ki magát. Utóbbi hódításra akkor került sor, amikor első felesége, Somló Ilona, Léni, aki több festményén, rajzán és rézkarcán is felismerhető, valószínűleg Tersánszky Józsi Jenővel bonyolódott kalandba. Léni, zeneileg is képzett, különösen művelt nő volt, a pszichoanalízis aktív művelője, Berény munkáját alkotótársként is segítette, a festő 1912-től 1918-ig hímzéseket is tervezett, melyek kis házi manufaktúrájukban Léni kivitelezésében készültek el.
Stuart Little kisegér és a képvadászat kezdete
A kalandos képvadászat kezdetéről pár éve a sajtó is beszámolt, Barki Gergely művészettörténész, aki már számtalan kultúrtörténeti értéket képviselő mű nyomára bukkant – neki köszönhetően kerültek haza az Egyesült Államokból Czóbel képek, ő azonosított több korai Berény Róbert művet is – karácsonykor kislányával mozizva, a Stuart Little kisegér díszletében, sokmillió nézővel együtt megpillantotta Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festményét. A véletlen a tudományos kutató segítőjévé vált, Barki a festményt már ismerte egy 1928-as kiállításról készült, fekete-fehér reprodukcióból. Azt, hogy hogyan kerülhetett ez az évtizedek óta lappangó kép Hugh Laurie és Geena Davis filmbeli nappalijába, hetek alatt kiderítette. Először a filmet forgató Sony Pictures munkatársaival, operatőrökkel, kellékesekkel, rendezőkkel vette fel a kapcsolatot, akik készségesen válaszoltak e-mailjeire, de nem tudtak a mű hollétéről. Mígnem Melanie Griffith bátyja, aki a stúdió berendezéséért volt felelős, megírta, a képet egy díszletkölcsönzőtől kapták kölcsön, már nincs a raktárban, szerinte egyébként is másolat. Aztán pár nap múlva mégiscsak érkezett egy bíztató hír, a díszletesek egykori asszisztensétől, Lisa S-től: a festmény nála van, hálószobája falát díszíti.
Mire Barki Washingtonban találkozhatott Lisával, hogy egy park gyepén, egy hot dog árustól kölcsönkért csavarhúzóval fejtse le a keretet a képről, hogy megtudja, eredeti-e, már a történet nagy részét tudta.
A Stuart Little díszletéhez, a film egyik fő jelentéhez egy nagy foltokkal operáló dekoratív képet kerestek. Lisa Kaliforniában egy pasadénai antikvitás boltban pillantotta meg a festményt, melynek szignóját nem tudták kiolvasni, de annyira beleszeretett, hogy megvette a Sony Pictures számlájára. A felvételek befejeztével megpróbálta kivásárolni, de a Stuart Little újraforgatások miatt a raktárban tartották a nélkülözhetetlen kellékké vált művet. Évekkel később, amikor már elszerződött a filmvállalattól, ismét kísérletet tett, de a műnek nyoma veszett. Utóbb kiderült, a Family Law című szappanoperához adták kölcsön, majd törölték a raktári leltárból. Lisa kérésére egyik volt kolleganője nyomozásba kezdett, s hamarosan kiderült, a festmény egy másik raktárban már hozzáférhető. Repülőre ült és egykori cégétől, a Sony Pictures-től megvásárolta a képet. Pár évvel később egy barátnője Magyarországon járva a Nemzeti Galéria egyik kiállításán meglátta Berény Csellózó nő című festményét és beugrott neki Lisa ismeretlen festőtől származó képe. Ekkor már sejthető volt, hogy a hollywoodi díszletes asszisztens korszakos jelentőségű műre bukkanhatott a pasadéniai boltban, de ez csak ott a parkban derült ki teljes bizonyossággal. Barki Gergely azt rögtön felismerte, hogy az Ernst Múzeum 1928-as márciusi csoportos kiállításán Alvó nő fekete vázával címen ez a mű szerepelt, de csak miután lekerült a kép hátsó védőborítása, s láthatóvá vált a Munkácsy-céh 1928-as novemberi kiállításának pecsétje, akkor vált biztossá számára, ez az eredeti mű, az avantgárd regényes életű festőjének, Berény Róbertnek rég eltűntnek hitt képe.
