Szabadidő magazin - Világ Gyalogló Nap
Szabadidő magazin

Világ Gyalogló Nap

2014. szeptember 28. 19:46 |

Kirándulj a szürke hétköznapok után!

 

Immár 24 éve indult útjára a Világ Gyalogló Nap nevű kezdeményezés, amelyen az elmúlt években a világ 60 országában több mint 10 millióan kirándultak, sétáltak. Itthon is hatalmas az érdeklődés, a szervező Magyar Szabadidősport Szövetség közlése szerint tavaly több mint 15 ezren vettek részt az eseményen, idén pedig még több érdeklődőre számítanak. Ráadásul 2014-ben bővült a program: az október 4-5-dikei Világ Gyalogló Nap mellett valamennyi októberi túra része lehet a rendezvénynek.

 

A cél viszont változatlan: a gyaloglás megszerettetése, ezáltal a lehető legtöbb ember mozgósítása a rendszeres testmozgásra. A szervezők mindenkit bátorítanak a részvételre, mondván, a gyalogolás nem megerőltető az ízületeknek, edzettséget sem igényel, és bármely életkorban elkezdhető.

„Olyan távokat javasoltunk a helyi szervezőknek, amelynek teljesítése senkinek nem okoz gondot – mondta el Salga Péter, az MSZSZ főtitkára. – Azt szeretnénk, hogy ez az esemény csak pozitív érzéseket keltsen, és persze azt is, ha nemcsak ezen a napon vagy hónapban, hanem az év más napjain is gyalogolnának az emberek.”

A helyszínek többségén a gyalogos túrákon kívül kiegészítő programokon – sportversenyek, egészséges életmódot népszerűsítő bemutatók, fittségi mérések – is részt vehetnek az érdeklődők. Az MSZSZ arra buzdít, hogy az útvonalak lehetőleg érintsenek helyi látványosságokat, nemzeti parkot, nevezetességeket is, ezzel is erősítve a rendezvény idei szlogenjét: „Ismerd meg városodat gyalog(lással), kirándulj a természetben a szürke hétköznapok után!”

A Világ Gyalogló Napról bővebb információk a Magyar Szabadidősport Szövetség honlapján, a www.masport.hu-n találhatók.

 

Fotósarok