Szabadidő magazin - HEROSZ Budapesti Állatotthon Herman Ottó emléknapja
Szabadidő magazin

HEROSZ Budapesti Állatotthon Herman Ottó emléknapja

2014. május 22. 20:44 |

Tavaszi nyilt nap

 

A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár minden érdeklődőt május 31-én a Herman Ottó halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett tavaszi nyílt napjára, ahol a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az otthon lakóival, dolgozóival, és azzal a maroknyi lelkes kis önkéntes csapattal, akik amellett, hogy gazdához segítik kis védenceiket, nap, mint nap azon dolgoznak, hogy az otthon lakói boldog, kiegyensúlyozott, jól szocializált – így gazdára esélyes – állatokká váljanak.

Az eseményt Dr. Berey Attila, az Egyesület elnöke nyitja meg délelőtt 10.00 órakor.  

 

A HEROSZ Budapesti Állatotthon idén is nagy szeretettel várja az állatbarátokat nyílt napjára, ahol az egész család egy igazán izgalmas, vidám napot tölthet el akár saját kutyussal, akár az állatotthon védencei társaságában.

A szervezők ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. Lesz kutyás bemutató a DogLife kutyaiskola előadásában - az otthon gazdi kereső kutyáinak részvételével, kutyaszépségverseny - melyre bárki nevezhet saját kutyusával vagy az otthon egyik lakójával, ingyenes kutyakozmetika, Hermann Ottó kvíz – szuper ajándékokkal, birkanyírás-, és solymász bemutató – a Magyar Solymász Egyesület jóvoltából, Malionis mentőkutya bemutató, a nap végén pedig tombola. Aki akarja, elviheti egy sétára az állatotthonban élő kutyusok egyikét, és a cicák, nyuszik is várják a simogató kezeket. A kicsiknek a már megszokott gyereksarokkal és ingyenes lovaglással kedveskednek a szervezők, és természetesen most sem marad el a már tradíciónak számító garázs vásár, melynek bevételét az állatotthonban lakó kutyák, cicák, és egyéb állatok életkörülményeinek javítására fordítják az otthon dolgozói.

 

A Horkai Állatkoordinációs Központ (http://www.animaltrainingcenter.com/?oldal=41&uid=1&album=19)

idén is kilátogat a Nyílt Napra, képviseletében Újváry Dóri / képünkön/mesél majd a vadállatok neveléséről, film szerepekre való felkészítéséről. A tavaly közkedvelt farkasok is vele érkeznek. Aki elég bátornak érzi magát, néhány percre testközelből is megismerheti a farkas falka életét.

Idén vendég előadóként Tímár Krisztina és Németh László tart előadást az állatok homeopátiával történő gyógyításáról.

 

Mint minden évben, most is nagy szeretettel várja a HEROSZ Budapesti Állatotthon régi örökbefogadóit az állatotthonából örökbefogadott kedvenceikkel.

A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.

 

 

 

Felelősségteljes állattartás az Állatotthonokban

 

Az állattartás felelősséggel jár. Ennek ellenére ma Magyarországon jóval több, mint 1 millió gazdátlan kutya és cica él az utcákon vagy menhelyeken, a többi megunt kis kedvencről nem is beszélve. S bár az állatotthonok mindent megtesznek, hogy védenceik a lehető leghumánusabb ellátásban részesüljenek, de a végső cél mindenképp az állatok gazdához juttatása, mert a leggondosabb állatorvosi felügyelet, a legegészségesebb táplálás, a gondos odafigyelés sem pótolhatja a minden kutyának, cicának kijáró saját gazdát, hisz ezek az állatok társállatok, akik a gazdi mellett érzik igazán jól magukat.

 

De addig is, amíg minden gazdátlan állat szerető gazdára talál, az állatotthonok nagyon sokat tesznek azért, hogy védenceik testileg és lelkileg is egészségesen vészeljék át a számukra nagyon nehéz időszakot.

 

          Az állatotthonok a gazdátlan állatok gondozása mellett nagy figyelmet fordítanak a társadalmi szemlélet formálására, és a felelős állattartás terjesztésére is világszerte. Azon dolgoznak, hogy tovább erősítsék az ember és állat közötti kapcsolatot, azzal, hogy nem csak a kutyákat szocializálják, de a leendő gazdikat – kicsiket és nagyokat - is megtanítják a felelős állattartásra.

 

                      Ivartalanítják a hozzájuk érkező állatokat.

Minden évben több ezer olyan kutyus/cica jön a világra, ami vagy az utcán, a gyepmesteri telepeken, jobb esetben az állatotthonokban végzi. Jóval több, mint 1 millió kóbor állat van az országban és kb. 4-5000 férőhely a menhelyeken.

Nem beszélve arról, hogy az ivartalanítással számos súlyos betegséget is meg lehet előzni (daganat, méhgyulladás stb.)! Jól ismert tény az is, hogy az ivartalanított állatok tovább élnek, nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak.

 

          Az állatotthonban élő kutyák és macskák rendszeres állatorvosi ellenőrzés alatt állnak, és megkapnak minden szükséges védőoltást, féreghajtót.

 

         Egyedi azonosítóval (mikrochip) látnak el minden kutyát, mielőtt gazdához adják őket. A mikrochippet az állat bőre alá ülteti be az állatorvos. A művelet mindössze annyi időt vesz igénybe, mint egy oltás és nem jár nagyobb fájdalommal sem az állat számára.  Ehhez a mikrochiphez jár néhány vonalkódos, sorozatszámos matrica, amiket a kutya azonosító irataiba (oltási könyv, törzskönyv, útlevél, stb.) ragasztanak be. A kutyus és a gazdi adatait a beültető állatorvos bevezeti egy központi adatbázisba (www.petvetdata.hu).

Ez nagy segítség elkóborolt kutyusunk megtalálásában is, hisz az állatorvosok – de ma már a legtöbb állatotthon is – rendelkezik chipleolvasóval.  

Jó, ha tudjuk, hogy 2013.01.01-től a mikrochip beültetése kötelező minden 4 hónaposnál idősebb kutyának!

 

         Segítenek megtalálni mindenki számára a megfelelő társállatot, hisz az a céljuk, hogy minden kutyát és cicát olyan helyre adjanak, ahol élete végéig biztosítják számára a megfelelő körülményeket, felelősségteljesen gondoskodnak róla. Az örökbefogadáskor mindenkivel szerződést kötnek, amely részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amelyet mindenképpen be kell tartani az örökbefogadónak (pl. szaporítás tilalma, állategészségügyi ellátás biztosítása, Állatvédelmi Törvényben foglaltak betartása stb.). Az állattartás körülményeit rendszeresen ellenőrzik a tőlük örökbefogadott állatok esetében, és ha nem megfelelőnek ítélik, visszaviszik az Állatotthonba az állatot.

Fotósarok