Előttem az élet

Az ember nem élhet anélkül, hogy valakit szeressen. Bemutató a Rózsavölgyi Szalonban.

1977-ben az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár sorozatának 348. darabjaként megjelent magyarul egy vékonyka regény, írója: Émile Ajar. A könyv címe: Előttem az élet. A regény világszerte hatalmas sikert aratott.  Miután a teljesen ismeretlen író a regényért Franciaországban megkapta a rangos irodalmi kitüntetést, a Goncourt-díjat, amit nem vett át, rászabadult a sajtó és némi nyomozás után ki is derítették, hogy Émile Ajar néven a Lady L c. regényével már sikert aratott író Romain Gary írta. A könyvből film is készült, melyben Rosa mama szerepét a nagyszerű színésznő Simone Signoret alakította. A mára némiképpen elfelejtődött művet, Bognár Róbert eredeti fordítása alapján színpadra alkalmazta Lőrinczy Attila és Vörös Róbert dramaturg, Alföldi Róbert rendezésében most bemutatta a Rózsavölgyi Szalon. 

A darab egyetlen helyszínen, Párizsban, egy lift nélküli ház hatodik emeleti lakásában játszódik. Az összes berendezés két szék és egy fotel. Ebben a fotelben üldögél a mai Rosa mama, az egykor Lengyelországból Franciaországba került zsidó lány, aki átélte Párizs megszállását, túlélte a deportálást, majd hazatérte után a prostitúció rögös útjára lépett, hogy végül a szakmából kiöregedve, pénzért kolléganői nem kívánt és elhagyott gyerekeit nevelje. Mára csak egyetlen gyerek a 11, vagy 14 éves kisfiú az arab Mohamed, azaz Momo maradt vele, akit a zsidó asszony természetesen mohamedán hitben nevelt, pl. szigorúan megtartatta vele a Ramadan böjtöt, igaz leginkább azért, hogy  az alatt az idő alatt az élelmezése ne kerüljön pénzébe. Az ő kettejük visszaemlékezéseiből tudjuk meg az előzményeket, illetve tárul fel mindkettejük élete. Egyetlen látogatójuk a necc harisnyás, tűsarkús, flitteres ruhás, parókás, transzvesztita prostituált Lola. Illetve a darab egyik csúcsjelenetében megjelenik Momo apja, aki 11 év után szabadult az elmegyógyintézetből, miután megölte gyereke anyját a prostituált Aisát. A betegeskedő Rosa mama nem szeretné, ha a kisfiút elvinnék tőle, ezért bemeséli az apának, hogy a gyereket Mose néven zsidóként nevelte fel, mire az arab apa a felháborodásba belehal, így a gyerek továbbra is az asszonynál marad és lassanként egyetlen támasza lesz. Rosa mama súlyos agyérelmeszesedésben szenved, egyre inkább leépül, a jelen csak időnként jelenik meg világosan a tudatában, egyre többször keverednek a múlt emlékfoszlányai a jelennel. Amit viszont még világosan tud, az az, hogy nem akar kórházba kerülni és ott hónapokig, esetleg évekig élő halottként vegetálni. Ebben segít neki Momo a darab végső jelentében, aki aztán elindul az élet útján, hiszen mint tudjuk még előtte az élet.

Alföldi Róbert rendezésében az előadás állandóan váltakozva játszik a kacagtatóan humoros, az érzelmes és a tragikus elemekkel. Nagyon humorosan indul Lukács Sándor „belépője” mint Lola, ám a darab folyamán rájövünk, hogy ez a különleges, külsőségesen csillogó figura tulajdonképpen egy nagyon érzékeny és érző embert takar. Rövid jelenetében Rajhona Ádám mutatja meg Juszefet Momo gyilkos apját, akinek felháborodását értjük ugyan, de végignevetjük.

 Momo a 11 éves kisfiú szerepét Margitai Ági alakítja fekete ingben és nadrágban, minden gyermekes csicsergéstől, megjátszástól, bájosságtól mentesen. Egy gyerek néha gyerekes, néha felnőttes gondolatait mondja a világról, az életről őszintén, komolyan, egy felnőtt mindent tudó és mindent értő arcával, pillantásával, hangjával.

Rosa mama szerepében Csomós Mari megmutatja az asszony életének emlékképeit, a múlt szörnyű pillanatait, a jelen fájdalmát, az átélt félelmeket, kisebb nagyobb ravaszkodásokat, a magánytól való félelmet, a szeretetet és ragaszkodást, amit adott, és amit most visszakap a fiútól, és a fokozatos leépülést, a világtól való elszakadás megindító folyamatát. A Rózsavölgyi Szalon új bemutatójában tulajdonképpen egy megható tanmesét látunk az emberi különbözőségről, másságról, de ugyanakkor egyformaságról, előítéletekről, de főképp és mindenekelőtt egymás megértéséről és ennek folyományaképpen egymás elfogadásáról.

„…az ember nem élhet anélkül, hogy valakit szeressen, de nem ígérek semmit, majd meglátjuk. Én Rosa mamát szerettem és mindig magam előtt fogom látni.”  (Bognár Róbert fordítása)