Szabadidő magazin - Kullancs és szúnyoginvázió
Szabadidő magazin

Kullancs és szúnyoginvázió

2009. május 14. 18:37 |

A szabadban egyre több kullancs és szúnyog keseríti a kirándulás örömét.A Kullancs Szövetség a védekezés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Kullancs és szúnyoginvázió előtt A jó idő sokakat csábít a szabadba. Az erdőt, mezőt járva azonban fokozott veszélyforrással kell számolni, egyre több kullancs és szúnyog keseríti meg a kirándulók életét. A fűbe heveredve fontos, hogy nylonterítőt helyezünk a pléd alá. A Kullancs Szövetség nevet változtatna, felvállalva a szúnyogok elleni küzdelmet is, ehhez vár ötleteket a honlapján. A nyár közeledtével, a globális felmelegedés hatására egyre növekszik a kullancs veszély . A világ országaiban százmillió turista fordul meg kullancs fertőzött területeken. Magyarországon is egyre fokozottabb figyelmet kell fordítani a védekezésre. Főleg Somogy, Zala, Vas és Pest megye érintett. A Kullancsszövetség évről évre hallatja szavát, hangsúlyozva az egyén és a szülői felelősség szerepét. Dr.Kapiller Zoltán a Kullancsszövetség elnöke azonban a szúnyog invázió fenyegetésére is felhívta a figyelmet. A kullancs és a szúnyog növekvő egyedszámuk miatt olyan területeken is felbukkannak ma már, ahol korábban nem voltak ismertek. Németországban például már feltűntek az első japán szúnyogkolóniák és várhatóan a távol-keleti tigrisszúnyogok is megjelennek Európában. A szúnyog csípése komoly betegségek okozója lehet. Terjesztik a nyugat-nílusi lázat, a maláriát. Ha a csípéseket elvakarják a helyükön orbánc vagy ótvar keletkezhet. A védekezés legjobb eszköze a megelőzés. A megfelelő ruházat megválasztása elengedhetetlen. Fontos, hogy a kert tulajdonosok tisztába legyenek azzal, hogy a kedves kis sündisznó a kullancs legfőbb hordozója. Aki a zöldben kíván letelepedni jó, ha a pléd alá nylont terít.. A megelőzés legfontosabb eszköze a kullancs elleni védőoltás, amit a téli időszakban kell beadatni ahhoz, hogy kora tavaszra védettséget biztosítson. A csípésektől pedig már „röviden és hosszantartó védő készítmények” óvnak. Idén „nyárra” is csapadékos, párás időjárást ígérnek a meteorológusok. Sajnálatosan az előttünk álló hónapok várhatóan a következő időjárási dinamikát fogják mutatni: egyik nap vagy napszak zord, esős órákat hoz, s majd utána az idő egy napra kitisztul és párás meleg (kb. 20°C) nap következik. Az ilyen időjárás, melyben gyakori esős napok, majd fülledt, párás meleg rendkívül kedvez a kullancsok közérzetének, aktivitásuknak és szaporodási kedvüknek. Az időjárás miatt a várható nyárnak folyamatos közszereplői lesznek a kullancsok és nem fognak eltűnni néhány kánikulai hét miatt. A csapadékos nyár végett folyamatosan védekeznünk kell a kullancsok ellen. De mielőtt a védekezésbe fogunk töröljük ki a kullancsokról hallott tévhiteket a tudatunkból!! I: Tévhitek elűzése: A., Sajnálatosan sok tévhit aktiválódott a köztudatban, melyeket törölnünk kell, hogy az emberek és kedvencállatok tévhitek okozta veszélyeztetését megszűntessük! 1., Tévhit: A kullancs mint állat évszakhoz kötötten támad… , s vitatkoznak, hogy alulról, vagy felülről támadnak-e! A valóság: Sajnálatosan országszerte az enyhe telek miatt már egész évben folyamatosan, de nyár elején és ősszel két nagyobb hullámban támadnak a kullancsok. A vérszívók jelentős létszámban lepik el a természetet, s most már a kerteket és a közparkokat is. A kullancsok támadására két irányból számíthatunk. A gyepi növénytársulásokban a fűszálak hegyéről támadó, szemmel rendelkező, látó kutyakullancs ill. a csertölgy alapú erdőségek cserjéinek levélfonákáról vadászó, szemmel nem rendelkező, „vak” közönséges kullancs a leggyakoribb vérszívók Magyarországon a 42 honos kullancsfaj közül. A kullancs szó nem egy állatot jelent, hanem egy egész állatcsaládot, amely igen nagy fajszámban van jelen hazánkban. 2., Tévhit: Az emberek csak egy-két kullancs terjesztette betegséget ismernek… A valóság: Számos betegség van mely embert- és kedvencállatot egyaránt megbetegít… - A kullancsok egyedfejlődési alakjai, a kullancs lárvák-, a kullancs nimfák- és a kifejlett kullancsok, melyek már nőstények, vagy hímek szúrásukkor önmagukban is okozhatnak embereknek és kedvencállatoknak (kutyáknak, stb) egészségkárosodást ( bőrgyulladást, allergiát, mérgezést stb). A kullancsok egyedfejlődési alakjai a nagyobb gondot akkor jelentik, amikor a szúrásukon át kórokozó tartalmú nyálat fecskendeznek be. Így fertőzik meg áldozatukat szerte Európában a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusával ( nagyon tanácsos gyermekeinknek és magunknak az ellene való védőoltást beadatni), a Lyme borreliosis, klasszikus nevén a Lyme-kór ( kutyáikat oltassák be), a tularemia, a Q-láz, az ehrlichiosis, a babesiosis, a mediterrán foltos láz, vagy a TIBOLA kórokozóival. 3., Tévhit: Az embernek adott oltás véd a kullancs ellen! A valóság: Az embernek adott védőoltás kizárólag a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusfertőzés ellen véd. (A teljes oltási sorozat után biztosított az oltott személy védelme.) Az elmúlt években e kullancs terjesztette betegségben éves szinten 100 alatt volt a bejelentett emberi beteg szám. Az alacsonynak tűnő szám félrevezető!! Ez az alacsony betegszám indukál hamis biztonságérzetet, mely ön- és közveszélyes! Fel kell tenni a kérdést, hogy miért ilyen alacsony a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusától megbetegedett emberek száma!?! A válasz: Többek között azért mert az emberek szerencséjére a munkáltatók és a lakosság körében jelentősen emelkedik az egészségtudatos magatartás!! Mit jelent ez? Azt, hogy a természetben dolgozók (mezőőrök, erdészek, mezőgazdasági dolgozók stb.) munkaköri leírásában szerepel a kötelező kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltás beadása. Sokan, akik a természetben töltik a szabadidejüket és ismerik a kullancsveszélyt, szintén nagy számban oltatják magukat és gyermekeiket. Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy a lakosságból a rizikócsoportok tagjai folyamatosan oltatják magukat a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa ellen, s ezért nincs nagy számú megbetegedés!!! 4., Tévhit: Az emberek számára forgalomban van a Lyme-kór elleni védőoltás. A valóság: Emberre NINCS Lyme-kór elleni védőoltás. Sőt a Lyme-kór az a fertőző betegség, melynek átvészelése után a szervezetben nem épül tartós immunológiai védelem. Ennek okán úgy ember, mint kutya mindegyik szezonban ha fertőződik, megbetegedhet a Lyme-kórban. 5.,Tévhit: Kutyákra nem veszélyes a kullancs… A valóság: A Lyme-kór , a babeziozis és más betegségek fenyegetik a kutyákat, ezért például kullancsriasztó cseppet- , vagy nyakörvet ajánlott viseljenek. 6.,Tévhit: Szeretnek napozni-sütkérezni a fűszálakon a kullancsok… A valóság: A kullancsfajok egyedei a direkt napfénynek kitett testrészeket nem csípik, mert gyűlölik a napfényt ( lucifug), mely számukra halálos, a kiszáradás veszélye miatt. A természetben járva tudnunk kell, hogy a kullancs mely testrészünket szereti felkeresni vérszívás céljából: -A kullancs áldozatra kerülve a napfény hatásától mentes, azaz ruhával fedett, izzadt-párás testrészbe szúrja szipókáját. Bőrberögzülés tekintetében a látó kullancsok a rövid szájszervű-, míg a „vak” kullancsok a hosszú szájszervű csoportba tartoznak. Az áldozat bőrébe való rögzülés különbözősége a vérszívás várható időtartamának az eltérését jelenti. Az előbbiek több időt-, míg az utóbbiak rövidebb időt töltenek vérszívással. A kullancs bőrből való eltávolítására sok népi módszer él a köztudatban. Sajnos minden hagyományos módszer (zsírral bekenés, kicsavarás, stb) a kullancs fuldoklását és gyötrését célozza, minek következtében a haldokló kullancs kórokozó tartalmú nyálat köp áldozatába. Tehát a népi módszerek pont a megelőzendő fertőződést idézik elő! A kullancs szakszerű eltávolítása: -A kullancs lárvákat- és nimfákat injekciós tűvel kell kipöccinteni a bőrből. - A kifejlett kullancsok veszélytelen eltávolításra született, mindenki által emberen és kedvencállaton egyaránt alkalmazható, egyszer használatos, orvostechnikai eszköz, a KULLANCS-ELTÁVOLÍTÓ KANÁL. Az eszköz országszerte kapható az állatpatikákban, gazdaboltokban és a gyógyszertárakban. 7., Tévhit: Gyermekeknek Polybé tablettát kell adni és az elriassza tőle a kullancsokat. A valóság: Ezt az állítást senki sem igazolta. Roppant veszélyes a vitaminok túladagolása embernek és kutyának, mert szubklinikai kórképeket generál. További kár, hogy hamis biztonságérzetet generál, ami viszont az egyénre és hallomás után a köztudatra is veszélyes!!! El kívánjuk űzni a tévhiteket!!! Eljött a paradigma (gondolkodásmód) váltás ideje!!! Ez idáig a kullancsveszély kapcsán csak a kullancs elleni egyedvédelem és esetleg a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltás beadatása jött elő! Azonban a kullancsok elleni védekezés előtt és után is van tennivalója annak, aki a megelőzést profi mód kívánja végezni… Hogyan? Az alábbiak szerint: Mielőtt a kullancsok ellen védekezünk 1., A létező betegségek közül az oltással megelőzhetőt iktassuk ki a veszélyek listájáról. Magunknak és gyermekeinknek egy éves kortól adassuk be a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa elleni védőoltás sorozatot. Kullancsok elleni védekezés 2., A szűk életterünket, kertjeinket, parkjainkat tegyük rendbe a kullancsok elleni védekezés terület védelem címszava alatt. Szűntessük meg az erdei és mezei állatoknak búvóhelyet adó zugokat, farakásokat. Irtsuk a bozótot és a parlagfüvet. Rendszeresen kaszáljunk . 3.,Az indulás előtti egyedvédelmi intézkedések a következők. Gyermekeink haját nyírassuk le. De nyírassuk le kutyánk szőrzetét is. Könnyen ellenőrizhető ruházatot vegyünk magunkra, s a patikákban kapható kullancsriasztó aeroszollal fújjuk le öltözékünket és a kalapunkat. A hosszú hajú emberek és gyermekek haját tűrjük a kalap alá. Kullancsriasztóval a kalapot is fújjuk le!!! Gyakorta tartsanak kullancsvizitet és a bőrön mászó vérszívókat távolítsák el. Kutyáinkra például cseppentsünk kullancsriasztó spot on készítményt, vagy helyezzünk fel kullancsirtó nyakörvet. Önmagunkon, gyermekeinken túl még egy igazi családtag iránt kell óvó felelőséget éreznünk: a kutyánk iránt, hisz szeretjük. A kutyák iránti felelősség példa értékű, hiszen állatorvosi, sőt jogi téren ebben a kullancsos országban már annyira felzárkóztunk kutyáinkkal Európához, hogy az ÁLLATÚTLEVÉL (Pet Passport) VI. számú pontja (10.-11. oldalon) megköveteli jó néhány EU országba való utazás előtt a kötelező KULLANCS-ELLENI KEZELÉST!!! A területek adta veszélyt a réteken és az erdőkben is vegyük komolyan. Kerüljük a vadlegelőket, vadetetőket és a vadcsapásokat, mert ezeken a helyeken hemzsegnek a kullancsok. Ne engedjük gyermekeinket és a kutyáinkat a susnyóban bóklászni. Ha a kullancsok elleni védekezés nem volt elégséges, s kullancs-csípés történt 4., Minden védekezés dacára, (mert a biológiában nincs 1OO%-os védelem), mindig legyen az elsősegély dobozban, a házipatikában, vagy a hátizsákban KULLANCS-ELTÁVOLÍTÓ KANÁL. Ezzel az egyszer használatos eszközzel mielőbb távolítsuk el a kifejlett, vérrel szívott kullancsot. Az eszköz kapható országszerte az állatpatikákban, gazdaboltokban és a gyógyszertárakban. Legyen nálunk zárható műanyag doboz… Az az ember, aki maximálisan a védekezést tűzte ki célként, az beoltatta magát és gyermekeit a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen. Az egyed- és személyvédelem dacára, ha kullancscsípés éri a nagy veszélyt jelentő fertőző betegségek közül az időben orvos által adott antibiotikummal gyógyítható Lyme-kór fertőzés veszélye marad vissza. Új módszer és lehetőség a fertőződés esélyének tisztázására. A Kullancsszövetség honlapján (www.kullancsinfo.hu) a kullancsokkal kapcsolatos kérdéseit a fórum rovatban Dr. Vészi Zsuzsanna gyermekorvos és Dr. Kapiller Zoltán várja.

Fotósarok