Szabadidő magazin - Napfogyatkozás a Magyar Állami Operaházban
Szabadidő magazin

Napfogyatkozás a Magyar Állami Operaházban

2009. december 5. 17:31 | Gold György

"Magam döntök" Koestler élete Sári József művében.

 

                                                 

   A világ minden nagyobb operaházának, így a budapestinek is van néhány alapvető kötelessége. Úgymint:

   1. műsorán tartani a nagy klasszikus hazai és külföldi repertoár legnépszerűbb műveit. Pl.: Verdi, Puccini, Donizetti, Wagner, Händel stb. operáit, illetve a mi esetünkben Erkel, Bartók, Kodály alkotásait. Ez az  Operaházban meg is valósul.

   2. Időnként bemutatni, felújítani néhány feledésbe merült, de valaha népszerű művet. Erre volt példa a legutóbb bemutatott Verdi mű a Szicíliai vecsernye. Itt azonban van, lenne még mit törleszteni. Hogy a nemzetközi repertoárból csak példaként Donizetti „királynő” trilógiáját említsem (Maria Stuarda, Anna Bolena, Roberto Devereux) vagy Wagner Rienzi c. operáját. De talán még ezek hiányánál is fájóbb, hagyni feledésbe merülni jó néhány magyar operát, akár még Erkel bizonyos műveit is említhetném (Dózsa, Brankovics, stb.) Vagy Mosonyi Mihály operáit. De említhető Goldmark Károly is, akinek Sába királynője c. műve az egyetlen világsikert aratott magyar opera (a Kékszakállún kívül) amelyet a hatvanas évek óta nem játszottak Budapesten. Érdekes lehetne szintén Goldmarktól a Merlin vagy a Shakespeare műve alapján írt Téli rege és különösen így Karácsony táján a Dickens műve alapján írt Házitücsök c. gyermekoperája. Ezekkel egyelőre adós az Operaház.

   3. Bemutatni a kortárs szerzők kortárs műveit. E téren vannak eredmények, hiszen Szokolay Vérnász c. műve, Petrovics C’est la guerre c. operája már szinte klasszikussá vált. Nagy sikert aratott Vajda Mario és a varázsló, illetve később a Karnyóné c. darabja. Műsorra tűzte az Opera Eötvös Péter, Bozzay Attila, Gyöngyösi Levente és más kortárs szerzők műveit, még akkor is, ha előre tudható, hogy ezekből csak néhány előadást lehet tartani. Ehhez a sorhoz csatlakozik a legfrissebb bemutató: Sári József Napfogyatkozás c. műve.

 

   A mű minden előadása előtt az Operaház Székely Bertalan termében Kovalik Balázs, a darab rendezője tart ismertetőt az érdeklődőknek.  .  A darab iránt  van érdeklődés, majdnem telt ház a nézőtéren. Igaz, a szünetben fogy a létszám, de leginkább a külföldi nézők mennek el, amit meg is lehet érteni, hiszen őket a darab megértésében sem a szöveg, sem a vetített idézetek, sem a kivetítőn látható információk nem segítik, lévén, hogy mindez magyarul olvasható, hallható.

   Miként az előzetes ismertetőből megtudhattuk, a darab Arthur Koestler életének epizódjait viszi színre. Ennek megfelelően konkrét, operai cselekménye nincs. Mozaikokból áll össze az este végére a kép. Koestler kalandos életéből kiragadott epizódok, események, reflexiók füzére a darab. Megidéződnek benne és általa Magyarország, és Európa 20. századi történetének legsötétebb pillanatai. A Monarchia összeomlása, különböző színű diktatúrák keletkezése és bukása. Arthur Koestler.  Egy ember, aki keresi helyét a világban, kipróbál eszméket, tanokat, világnézeteket. Mindegyikben csalódik. Kipróbál helyzeteket, társadalmi rendszereket, életformákat, létformákat. Majd mindenben csalódva önkezével vet véget életének.

„Magam döntök” mondja a darab végén.

 Ezenközben megismerkedhetünk a magyar és az európai történelem, politika, művészet számos jól ismert és általunk kevéssé ismert alakjával.

   Feltűnik a darabban Koestleren kívül például József Attila, Walter Benjámin, Kassák Lajos, Lesznai Anna, Radnóti Miklós, Ignotus Pál, Németh Andor. Igaz, e szereplők közül csak Németh Andort és József Attilát lehet felismerni, kettejüknek van hosszabb szerepe a darabban. Valamint feltűnik egy hatalmas, felfújható, tátott szájú krokodil is, mely az ős-gonoszt, a mindig újraéledő gonosz, embertelen és embert faló eszméket szimbolizálja.

Miként József Attila írja:„ős patkány terjeszt kórt miköztünk, a meg nem gondolt gondolat”

Kovalik Balázs elmondása szerint azért felfújható, mert tudnunk kell, hogy minden gonosz eszmével szembe lehet és kell szállni, ha ezt megtesszük, akkor az kipukkad, leereszt, megsemmisül.

   Az opera zenéje természetesen nem bel canto, nem Puccini és nem Lehár muzsika. De hiszen azokat már megírták a bel canto szerzők, Puccini és Lehár. A 21. században nem lehet és nem is kell 19. századi zenét írni. Minden kor művészetének saját korát kell kifejeznie. Ennek megfelelően, nincsenek édesen áradó dallamok, behízelgő hangszínek, kellemes melódiák, szórakoztató hangzások. Van, viszont bonyolult, sokrétű, dúsan rétegzett, a cselekmény korát és korunkat kifejező zene. Első hallásra nem is lehet minden rétegét megérteni, tudatosítani.

   Nincsenek szabályos áriák, duettek, tercettek. A szereplők leginkább monologizálnak, illetve egymás mellet beszélnek (énekelnek) el. Ami eleinte ennél nagyobb bajnak tűnik, hogy sajnos az énekelt szöveg a nézőtéren egyáltalán nem érthető. A férfiak szólamaiból még néha egy-egy szó, mondat eljut a hallgatóhoz, de a női szólisták szövegmondása teljesen értehetetlen marad. Az este végére, különösen a második rész után azonban rájövünk, hogy nem is baj. A kép összeáll, minden érthető így is.

   A megértést két dolog segíti. Egyrészt a szokásos szövegkivetítőn megjelenő tájékoztató feliratok, melyekből megtudjuk, hogy a jelenetek mikor és hol játszódnak és kik a szereplők.

Másrészt az előfüggönyre, néha a díszletre és a szereplőkre is vetített Koestler idézetek. Ezek nincsenek közvetlen összefüggésben az éppen látható cselekménnyel, de kommentálják azt, vagy filozofikus gondolatokat fejtenek ki. E két dolog éppen elegendő a darab és a mondandó megértéséhez.

  Rengeteg szereplője van az operának. Közülük az általam látott előadáson, számomra, kiemelkedő teljesítményt nyújtott Perencz Béla Koestler szerepében, a József Attilát éneklő Geiger Lajos, a kis Lőwyt alakító Kiss Tivadar és Otto Katz szerepében Nyári Zoltán (aki rövid néhány hónapon belül második halálos ítéletét szenvedi el a színpadon, először David Alagna operájában ítélték halálra és végezték ki, most pedig egy koncepciós per áldozataként akasztják fel).  A hölgyeknek valamivel kevesebb énekelnivaló jut, de Kovács Annamária, Schöck  Atala, Fodor Gabriella, Hajnóczy Júlia, és a többiek szintén remekül helyt állnak nem könnyű énekszólamaikban.

   Kovalik Balázs rendezése kifejezetten jól segíti a darab megértését. Nem didaktikus, nem szájbarágó. Viszonylag kevés eszközzel bonyolítja le az előadást. A díszlet egy, háromszintes emelvény, melyen vízszintesen elmozduló falak, oszlopok segítik a rengeteg helyszín létrejöttét. Néhány nagyszerű rendezői pillanat megmarad az emlékezetben. Egy kisfiú, aki valamit majszol, majd odadobja József Attilának, ekkor látjuk meg, hogy dinnyehéj. A költő nézi egy ideig, majd lassan az előszínpadra dobja és figyeli tekintetével.

„A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

Alig hallottam sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély”

Ez a dinnyehéj még többször előkerül az előadás folyamán. És ott van az asztalon a végső pillanatban, Koestler öngyilkosságakor is. „Magam döntök”. Miközben lassan összemegy a függöny, eszünkbe jut a jóval korábban énekelt József Attila vers, amely mintha Koestler ars poeticája is lehetne:

„Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom.

 Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.”

 

Fotósarok