Szabadidő magazin - Tekesport
Szabadidő magazin

Tekesport

2014. március 30. 22:17 |

Megvan a harmadik BL-serleg A Szegedi TE megvédte címét a Bajnokok Ligájában

Sikerült! A Szegedi TE megcsinálta. A tavalyi év után idén is megnyerte a férfi tekézők Bajnokok Ligáját.

A németországi Straubing adott otthont a négyes döntőnek, ahol a Tisza-partiak a Zapresic együttesével kerültek össze az elődöntőben. A horvátok ellen – bár voltak nehéz pillanatok – végül 8-0-ra nyert a magyar csapat. A másik ágon a Zadar, nagy meglepetésre legyőzte a német Zerbst legénységét, így Kiss Norbertéket ismét horvát alakulat várta a vasárnapi döntőben.

Kiss a finálé előtt nagy küzdelmet jósolt. „Tulajdonképpen négy csaknem azonos képességű csapat verekedte be magát a Final Four-ba. Örülök, hogy a németeket elkerültük, de nehogy azt higgye bárki, hogy a Zadarral könnyebb lesz döntőzni…” – mondta a szegedi többszörös világbajnok.

Kissnek olyannyira igaza lett, hogy 2-1-re vezettek is a horvátok. A címvédő magyar csapat azonban szoros csatában fordítani tudott, és végül 5-3-ra megnyerte Bajnokok Ligája döntőjét. A finálé legeredményesebb magyarja Kiss Norbert volt 695 fás teljesítménnyel. A Szegedi TE csapatának ez volt a harmadik BL-győzelme.

 

Férfi teke BL-döntő, Straubing

Szegedi TE – Zadar (horvát) 5-3 (3909:3756)

 

 

A fotón a boldog Szegedi küldöttség látható, az eredményhirdetés után

 

 

 

 

Fotósarok