Szabadidő magazin - Tisza-tavi Ökocentrum
Szabadidő magazin

Tisza-tavi Ökocentrum

2009. november 27. 19:18 |

Turizmusfejlesztés Heves megyében

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében több mint 2,2 milliárd forintból valósul meg a Poroszló területére tervezett Tisza-tavi Ökocentrum. A projekt támogatási szerződésének aláírásán Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy hazánk uniós forrásokból 2013-ig mintegy 300 milliárd forintot fordíthat turizmusfejlesztésre. Hozzátette: Magyarország második legnagyobb tava és környezete páratlan ökoturisztikai adottságokkal rendelkezik, a centrum létrehozásával pedig nemcsak a természeti értékek védelme erősödik, de a Tisza-tó és környékének turisztikai jelentősége is növekedni fog, kedvező feltételeket teremtve a Tisza-tó iránt érdeklődő befektetőknek.

 

Az 1,9 milliárd forintos uniós támogatással, összesen több mint 2,2 milliárd forint értékben megvalósuló projekt Magyarországon egyedülálló és európai viszonylatban is ritkaságnak számít. A beruházás keretében kialakításra kerülő, 2600 négyzetméteren elterülő látogatóközpont  színvonalas szolgáltatásokkal – többek között egy, hazánk és a térség jellegzetes vízi és vízparti életközösségeit bemutató, 726 ezer liter össztérfogatú édesvízi akváriummal – várja majd az érdeklődőket. Az épületben háromdimenziós vetítőterem, valamint egy 100 fő befogadására képes konferenciaterem is lesz.. A fejlesztés keretében szabadidőpark és akadálymentes horgászhelyek is kialakításra kerülnek, a gyalogos, a kerékpáros és a vízitúrázók számára pedig 12 – GPS rendszerrel támogatott – túraútvonal is készül.

 

A látogatóépület biztosít majd helyet a poroszlói vízi rendőrőrsnek, az épület tornya pedig – a turisztikai célok mellett – alkalmas lesz a Tisza-tavi viharjelző rendszer biztonsági berendezésének elhelyezésére is.

 

Poroszló községben eddig tizenegyszer pályáztak sikeresen az első Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásaira. A település összesen csaknem 2,3 milliárd forint támogatásban részesült.

Fotósarok