Térjünk a lényegre
Event Touch konferencia a megújult Vigadóban
2014. március 18-án „Event Touch – Térjünk a lényegre!” elnevezéssel a megújult Pesti Vigadóban rendezi meg hagyományos szakmai konferenciáját a Magyarországi Rendezvényszervezők és –Szolgáltatók Szövetsége.
A konferencia résztvevői többek között hasznos tudnivalókat hallhatnak az információtechnológia és a közösségi média újdonságairól, a rendezvények biztonságtechnikai követelményeiről és adóügyi kérdésekről. A korábban MaReSz Napként ismert rangos eseményre a rendezvényszervezők mellett a területtel foglalkozó tanárok, diákok és a társszakmák képviselőinek jelentkezését is várják. Mint azt a szervezők elmondták, az előzetes visszajelzések alapján azt tapasztalják, hogy a színvonalas konferencia program mellett, a különleges helyszín is vonzóvá teszi az érdeklődők számára az eseményt, amely egyben a gyönyörűen felújított Pesti Vigadó első nyilvános bemutatkozása is lesz. A konferencia részletes programját február közepétől teszik közzé a sajtóban és a www.maresz.hu weboldalon. A rendezvénnyel kapcsolatban felvilágosítás kérhető a 70/219-1023-as telefonszámon vagy a horvath.agnes@maresz.hu e-mail címen, Horváth Ágnes főtitkártól.
főtitkár |