Szabadidő magazin - Komolyan a könnyűzenéről
Szabadidő magazin

Komolyan a könnyűzenéről

2014. január 31. 22:50 |

Slágergyanús tudomány. Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont  "Könnyűzene Könnyű zene? Magyar populáris zene a 20-21. században" címmel rendezett kétnapos tudományos konferenciát.

"Ez az első olyan tudományos konferencia Magyarországon, amely a történészi, szociológiai és médiaelméleti szempontoknak, illetve a szorosabban vett esztétikai, zenetudományi megközelítéseknek egyaránt teret ad" – emelte ki Dalos Anna, az MTA Lendület-kutatócsoportjának vezetője, a konferencia főszervezője, aki 2012-ben megalapított kutatócsoportjával szeretné elérni, hogy a szórakoztató zene – hasonlóan Amerikához vagy Nagy-Britanniához – Magyarországon is magától értődő kutatási téma legyen, mégpedig a zenetudomány – nem pedig csak a történettudomány, a szociológia vagy a médiaelmélet – részeként. A most megrendezett konferencia e folyamat fontos állomása – mondta a kutató.

Operett, underground, tehetségkutatók és politika

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében rendezett konferencia programjában 21 előadás és 2 koncert szerepel, hat tematikus csoportba rendezve (cigányzene, sláger, táncházmozgalom; dzsessz, operett, a hatvanas-hetvenes évek popzenéje, a nyolcvanas-kilencvenes évek popzenéje és könnyűzene a 21. században). A kétnapos előadás-sorozat első napján, január 31-én a tánc- és operettslágereké, a kupléké, a dzsesszé és a cigányzenéé a főszerep, míg február 1-jén a szűkebb értelemben vett könnyűzene képezi a diskurzus fő témáját. Az egyes szakterületek meghívott előadói a zenetörténeti megközelítés mellett filmtörténeti, szociológiai és politikatörténeti vonatkozásban is vizsgálják egy-egy időszak könnyűzenei alkotásait.

     Bozó Péter a Lendület-kutatócsoport tagja és Heltai Gyöngyi az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa előadásában az ötvenes évek politikai környezetében vizsgálja az operett oly népszerű műfaját. Az undergroundról mint zenei irányzatról beszél "Lehet-e népszerű az alternatív?" című előadásában Barna Emília szociológus és Kusz Veronika, az MTA BTK kutatója pedig egyebek mellett a népszerűség kérdéseit feszegeti a 21. századi tehetségkutatók zenekritikáját taglaló előadásában. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikájáról, az MSZMP irányító szerepéről ad áttekintést a társadalomtudományi kutatásokat is folytató Csatári Bence újságíró, míg Feischmidt Margit, az MTA TK kutatója a populáris zenében megjelenő szélsőjobboldali ideológiát elemzi.

     A szimpózium mindkét napját koncert követi. Pénteken Loch Gergely kupléestje, szombaton pedig László Attila dzsesszgitárművész élő hangszeres bemutatóval kísért szolmizációs elmélete zárja a programot.

Komolyan a könnyűzenéről

"A konferencia célja, hogy fórumává váljon minden olyan kutatásnak, amely azokkal a zenei műfajokkal, stílusokkal kapcsolatos, amelyeket Magyarországon az elmúlt bő száz esztendő folyamán »könnyűnek«, »populárisnak« vagy »szórakoztatónak« neveztek, s amelyek a társadalom nagy része számára ténylegesen a zenét jelentik" – hangsúlyozta az esemény jelentőségét a Lendület-kutatócsoport vezetője, Dalos Anna. Mint elmondta, az amerikai zenetudományban már igen nagy hagyománya van a szórakoztató, illetve populáris zene kutatásának. "A témához nem csupán zeneelméleti vagy zeneesztétikai szempontból közelíthetünk – bár bennünket, zenetudósokat elsősorban ez érdekel –, hanem a kulturális antropológia, a szociológia, illetve a társadalom- és politikatörténet nézőpontjából is – emelte ki a kutató. – Kiváló alapanyagot szolgáltat tehát interdiszciplináris vizsgálatok számára." Dalos Anna arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt több mint száz esztendőben Magyarországon igen nagy zenei repertoár halmozódott fel, a szakma azonban az operett kivételével ennek csak egy töredékével foglalkozott. "Ha meg akarjuk érteni, milyen szerepe van a zenének a társadalom életében, miként alakul-változik maga a zene, a zene fogalma és értelmezése, akkor feltétlenül szükséges a populáris zenekultúrát is tanulmányozni" – foglalta össze kutatásaik jelentőségét.

Fotósarok