Szabadidő magazin - A tavasz ünnepe
Szabadidő magazin

A tavasz ünnepe

2014. január 21. 21:08 |

Tánc látomás Rodin és Camille szerelméről. Budapesti Tavaszi Fesztivál 2014

Sok-sok programmal, a közkedvelt régi helyszínek mellett új művészeti színtereket is bevonó, széles közönségérdeklődésre számító kínálattal jelentkezik 2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A folyamatosan bővülő programban fantasztikus énekesekkel, operaritkaságokkal, kivételes kisugárzású előadóművészekkel és mágikus erejű táncelőadásokkal találkozhatnak. A fesztiválattrakciókra már most érdemes jegyet váltani.
Az egyik legimpulzívabb karmester, Jean-Christophe Spinosi és együttese, az Ensemble Matheus három éve elvarázsolta a Tavaszi Fesztivál közönségét, amikor egy Vivaldi-ritkaságot, az Orlando furioso című operát adták elő. Úgy tűnik, hogy a téma igencsak közel áll a dirigenshez, mert a varázsszigetre vetődött lovag történetét ezúttal Händel megzenésítésében hozza el, parádés szereposztásban. Hallhatjuk többek között David DQ Lee-t, Kristina Hammarströmöt, Veronica Cangemit és Luigi De Donatót.
A BBC Filharmonikus Zenekar vezető karmesterével, napjaink egyik legelismertebb és legfoglalkoztatottabb spanyol dirigensével, Juanjo Menával ad különleges koncertet. Vendégszólistájuk az „ütőhangszerek varázslója”, az osztrák Martin Grubinger lesz. A salzburgi születésű (1983), tanulmányait a linzi Bruckner Konzervatóriumban és a Salzburgi Mozarteumban végző muzsikus fiatal kora dacára az egyik legkeresettebb ütőhangszeres szólista.
A sztárbariton, Erwin Schrott egy varázslatos utazásra, a tangó és a latin-amerikai zene világába invitálja hallgatóságát. Buenos Airesbe, ahol a tangókat és milongákat más népszerű dallamok társaságában ma is az utcán játsszák és éneklik. Rojotango című albuma két éve nagy siker volt, a német zenekritikusok 2012-ben e lemeznek ítélték a „Klasszikusok határok nélkül“ kategória Echo Klassik-díját, melyet joggal tartanak az európai Grammy-díjnak. E lemez anyagát mutatja be a Rojotango Ensemble társaságában.
A zseniális szobrász, Auguste Rodin és a modellből nem kevésbé zseniális szobrásszá fejlődő fiatal lány, Camille Claudel viharos, szenvedélyes és tragikus, művészi féltékenységgel terhelt szerelme a művészettörténet egyik legkegyetlenebb love storyja. A Vígszínházban Borisz Eifman és a Szentpétervári Balett fantasztikus tánc-látomásként meséli el történetüket.
A Versailles-i Barokk Zenei Központtal szoros együttműködésben készül Vashegyi György, a nagy francia operaszerző, Jean-Philippe Rameau magyarországi apostola, hogy egy újabb csodával, a Les Fetes de Polymnie zenéjével ismertesse meg a Művészetek Palotájának koncertközönségét. Olyan nemzetközi sztárénekeseket sikerült megnyernie, mint Véronique Gens vagy Mathias Vidal, valamint a jövő csillagát, Baráth Emőkét.
Fotósarok