Szabadidő magazin - Philomena-Határtalan szeretet
Szabadidő magazin

Philomena-Határtalan szeretet

2014. január 10. 18:54 |

Siker a hazai mozikban is.

A kritikusok és a nemzetközi közönség után a hazai mozibajárók is szívükbe fogadták a Philomena – Határtalan szeretet  (12) című Stephen Frears-filmet: a szinkronizáltan és feliratosan egyaránt látható alkotás iránt folyamatosan nagy érdeklődés mutatkozik, másfél hét alatt több mint tízezren váltottak rá jegyet.

 

A magyar nézők bebizonyították, hogy az angol és amerikai mozilátogatókhoz hasonlóan Karácsonykor nem kizárólag a nagy hollywoodi látványosságokra, de a mély, emberi történetekre is kíváncsiak. Stephen Frears, A királynő és a Veszedelmes viszonyok rendezőjének legújabb filmjére a premier hetében több mint 7.000 néző ült be, a második hétvégéjén pedig átlépte a tízezres nézőszámot. A filmet a szakemberek több fontos kategóriában is komoly Oscar-esélyesnek tartják, a díjszezon előrehaladtával várhatóan folyamatos lesz az érdeklődés az igaz történet iránt.

 

A filmet a  Guardian A király beszédéhez hasonlította, a Time Oscart követel Dench-nek, a The New York Observer kritikusa pedig egyszerűen az általa 2013-ban látott filmek közül a számára legkedvesebbnek nevezte. A Rottentomatoes.com összesítése alapján a legfontosabb médiumok 95%-a és a közönség 90%-a szerette a filmet, szerte a világon.    

 

A Judi Dench és Steve Coogan főszereplésével készült alkotás következő megmérettetése az Arany Glóbusz-díjátadó lesz, ahol három kategóriában – a legjobb dráma, női főszereplő és forgatókönyv – versenyez. A valóságon alapuló, felemelő történet a fiát kereső idős ír asszonyról a multiplexekben szinkronizált, az art mozikban pedig feliratos formában látható.

Magyarországon forgalmazza a Mozinet Kft.

Fotósarok