Szabadidő magazin - Diótörő-Hattyúk tava
Szabadidő magazin

Diótörő-Hattyúk tava

2013. november 4. 19:54 |

A balett legnagyobb klasszikusai ismét Magyarországon. Kiev City Balett


 A Kиевськй Mуниципапьний Tеатр / Kijevi Állami Színház táncművészei immár 200 éve kápráztatják el a közönséget klasszikus, hagyományőrző előadásaikkal, amelyek a hazai bemutatók mellett a nemzetközi színpadokon is óriási sikert aratnak.  

Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada leghíresebb színpadai után idén ismét Magyarországon lép fel a nagy nemzetközi hírnévnek örvendő együttes.

 

A tavalyi óriási sikernek köszönhetően, a Kiev City Balett az idei magyarországi turnén a Diótörő mellett, a Hattyúk tava balettot is bemutatja a közönségnek.  

A két legnépszerűbb klasszikus a világ minden táján elkápráztatja a nézőket.

A koreográfia, a tánctudás, a zene, a látvány, a jelmezek, a díszlet, a fény, a hang szinte elbűvöli a közönséget, a hagyományőrző, klasszikus balett  minden korosztálynak felejthetetlen élményt ígér.

 

A több mint 40 főből álló társulat idén közel 40 alkalommal lép fel Magyarországon: Budapest, Miskolc, Eger, Százhalombatta, Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Cegléd, Szeged, Szombathely, Tatabánya, Keszthely, Kaposvár, Szekszárd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Pápa, Nagykanizsa, Vác, Salgótarján, Veszprém színpadain.  

Budapesti fellépések:

2013. november 23. szombat 15h és 19:30h - Hattyúk tava - RAM Colosseum

2013. december 23. hétfő 17h, december 25. szerda 11h és 17h - Diótörő - MOM

 

A Kiev City Balett társulatát Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják. A hazai szólisták mellett kiváló külföldi - Japán, USA, Grúzia - táncosok is közreműködnek az együttesben, akik a leghíresebb balettversenyeken bizonyítják rátermettségüket, tudásukat már számos díjjal jutalmazták.

 

A Hattyúk tava Pjotr Iljics Csajkovszkij első balettja, 1874-1876 között írta, romantikus balettszövegek mintájára, egy régi orosz népmese alapján. A művet először 1877-ben mutatták be a moszkvai Nagyszínházban, ma már az egyik legtöbbet játszott darab az egész világon. A balett a szépséges Odett királylány és az ifjú Siegfried herceg szerelmének történetét meséli el. Odettet a gonosz varázsló hattyúvá változtatta,  mely átkot csak az igaz, örök szerelem képes feloldani.

A Diótörő Csajkovszkij utolsó balettje, melynek története E. T. A. Hoffmann, A diótörő és az egérkirály c. meséjén alapszik.  A mű ősbemutatójára 1892. decemberében került sor a szentpétervári Marinszkij színházban, azóta az egész világon nem múlik el karácsony a Diótörő nélkül. A kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvölő, szebbnél szebb jelmezeket, díszleteket felvonultató mese-balett karácsony éjjelén játszódik, és egy kislány álmában megjelenő Diótörő hercegről szól. A varázslatos történetben a szerelem és a barátság segítségével a hős minden akadályt legyőz…

Fotósarok