Szabadidő magazin - Dan Millman Budapesten
Szabadidő magazin

Dan Millman Budapesten

2013. szeptember 10. 19:53 |

Életvezetési tanácsok

Szeptember 18-án Budapesten tart előadást a hajdani tornász világbajnok, író, Dan Millman „A békés harcos útja” című könyv szerzője.

Ez alkalomból az író videó üzenetben beszélt a két hét múlva aktuális budapesti előadásáról. Dan Millman munkái 29 nyelven jelentek meg eddig. Írásai középpontjában az áll, milyen helyzeteken kell úrrá lenni a kitűzött célok elérése, milyen „mankókat” talál például egy sportoló ahhoz, hogy elérje saját sportágában a világrekordot.

Az 1964-es világ-, majd háromszoros Amerika-bajnok tornász, egy motorbaleset következtében kénytelen volt feladni sport – karrierjét. Felépülése után edző, harcművészet-oktató, főiskolai tanár, valamint számos sikeres könyv szerzője lett.

Az 1980-ban írt, önéletrajzi elemeket tartalmazó „A békés harcos útja” című könyvből , amely világszerte nagy sikert aratott, 2006-ban készített filmet Victor Salva rendező; Peaceful warrior címmel.

Dan Millman könyveinek első magyarországi kiadója, az Édesvíz Kiadó képviseletében Novák Dóra elmondta, a „Békés harcos útja” című könyv műfaja szerint regény, ezért nem tartozott a kiadó profiljába. Miután azonban megjelent 1995-ben, olyan erős érdeklődés volt a könyv illetve a folytatása iránt az olvasók részéről, amelynek eredményeként Dan Millman következő két könyvét is lefordították és kiadták.

 

 Rakonczay Gábor kétszeres Guinness világrekorder óceáni evezős, négyszeres óceánátkelő magyar hajós a tájékoztatón arról beszélt, hogy eddigi sikereihez Dan Millman írásai, köztük az első, a Békés Harcos útja milyen komoly alapot jelentett. Számára a könyvekben található „életvezetési” tanácsok valódi útmutatások voltak arra vonatkozóan, hogyan kell kitűzni a nagy célokat és kitartással el is érni azokat. Rakonczay Gábor második könyve, az Átkelés a végtelenen, szeptember közepén jelenik meg, mialatt ismét készül vissza az óceánra.

Fotósarok