Szabadidő magazin - Nagy Hideg-hegy futás
Szabadidő magazin

Nagy Hideg-hegy futás

2009. november 4. 21:33 |

Egykori váci és gödi kajakosok hívták életre.

7-én 10 órától ismét megrendezi a Dunakanyar hagyományos téli futónapját, a Nagy Hideg-hegy futás. Amely ezúttal a sportág közös megmozdulása lesz, így a Dunavarsányban edzőtáborzó férfi kajakos és kenus válogatott is részt vesz az eseményen.


Több évtizedes múltra tekint vissza a Nagy Hideg-hegy futás, amelyet egykoron a váci és gödi kajakosok és kenusok hívtak életre. Az esemény egyik „szülőatyja” Babella László, aki túl a sokadik X-en (az idén töltötte be a hetvenedik életévét) is részt vesz az őszi nagy futáson, amely olyannyira kemény erőpróba a sportolók számára, hogy az elmúlt évek során atléták, triatlonosok és kerékpárosok is csatlakoztak a viadalhoz .

A kajakosok és kenusok számára azonban a kihíváson túl, jó buli, igazi közösség formáló esemény is egyben ez a futás, amelyet az idén az tesz különlegesség, hogy a férfi felnőtt kajakos és kenus válogatott is elindul a 7 kilométer hosszú versenyen.

„A lányokat leszámítva mindenki ott lesz a futáson – mondta Storcz Botond felnőtt kapitány. – Van, akinek újdonság lesz ez a viadal, de többen sokadszor teljesítik ezt a távot, egykori párom, Kammerer Zoltán például rendszeres részvevője az eseménynek. Sőt, a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonin is szereplő Beé István az elmúlt évhez hasonlóan elsőként adta le a jelentkezését a futásra. Remek hangulatú ez a verseny, amelyen a futás, a sport élménye mellett jókat sztorizgathat az ember. Természetesen én is ott leszek a Királyréten. Ha a feleségem velem tart, akkor számomra családi gyalogtúra lesz ez a nap, ha ő nem jön, én is futok a többiekkel.”

Tavaly közel 1500 futó vett részt a Nagy Hideg-hegy futáson, a szervezők bíznak benne, hogy az idén is legalább ennyi embert sikerül megmozgatni. A versenyen résztvevő kajak-kenu szakosztályok részére az MKKSZ 1 db MK-1 minikajakot és 1db C-1 kenut ajánl fel. A hajók kisorsolására az Aranykapu étterem udvarán a versenyt követően kerül sor.
Fotósarok