Szabadidő magazin - Pont Neked Party
Szabadidő magazin

Pont Neked Party

2013. július 16. 21:28 |

Felsőoktatási ponthatárok bejelentése napján a SOTE Klubban

Idén márciusban nyitott a Nagyvárad téren a SOTE Elméleti Tömbje mellett a SOTE Klub. A szórakozóhely kimondottan egyetemista-főiskolás klubként funkcionál, ezzel tölti be azt az űrt, ami a felsőoktatási klubok megszűnése után keletkezett a fővárosban.

Ezzel a törekvéssel összhangban idén a felsőoktatási ponthatárok hivatalos kihirdetése is itt fog megtörténni: július 24-én, 20:00 órától Budapesten élőben egyetlen helyszínen, a SOTE Klubban várhatják együtt a felvételizők a ponthatárok kihirdetését, az eddig megszokott technikai supporttal. Két teremben, három kivetítőn lesznek láthatóak a felvételi pontszámok, a harmadik teremben a felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatai várják standjaikkal a frissen felvetteket.

A ponthatárok kihirdetése után Karai Anna és a Bubble Babes koncert, illetve DJ Tom Tailor és Nemo zenéjére bulizhat az is, akit felvettek, és az is, akit nem J

https://www.facebook.com/events/605299556169205/

Fotósarok