Szabadidő magazin - Magyar Kézműves Remek
Szabadidő magazin

Magyar Kézműves Remek

2013. július 10. 21:53 |

Egyedi termékek a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Időszaki kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

2013. július 12 ­­– augusztus 11.

 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban idén is megrendezésre kerül a „Magyar Kézműves Remek” kiállítás, melyen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által díjazott, a szakmai zsűri által legértékesebbnek ítélt, egyedi kézműves termékeket tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége 2001. november 26-án határozott arról, hogy „Magyar Kézműves Remek" címen elismerő díjat alapít, melyet minden évben a kamara pályázatára jelentkező, gyakorló kézművesek számára adományoz. A pályázatot 2013-ban immár tizenegyedik alkalommal hirdették meg.

 

A kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy elismerje a magyar kézművesség értékeit és mestereit, bemutassa az egyes ágazatokhoz kötődő minőségi termékeket, hozzájáruljon a magyar termékek jó hírének öregbítéséhez, a kézműipari vállalkozások versenyképességének fokozásához, továbbá segítse a hazai termékek turisztikai népszerűsítését és piacra kerülését.

 

A pályázattal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a magyar vállalkozói kultúra és a kézműipari szakma rangjának elismerését, piaci helyzetük javítását is szolgálja, melyet a címmel járó marketingtámogatás és bemutatkozási lehetőség is elősegít.

 

A pályamunkákat, a pályázati felhívásban közzétett követelmények alapján, elismert szakértőkből álló zsűri értékelte. Döntésük meghozatalában kiemelt követelmény volt a termékek eredetisége, az újítással párosuló hagyományhűség, a kivitelezés kiváló minősége és kiemelkedő esztétikai színvonala, továbbá az értékállóság és turisztikai hasznosíthatóság.

 

A bemutatásra érdemes és díjazott termékekből „Magyar Kézműves Remek” címmel megnyílt időszaki kiállítás 2013. július 12-től augusztus 11-ig tekinthető meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

 

A kiállítás főszervezője a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: www.mkik.hu

 

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár

Időpont: 2013. július 12 ­­– augusztus 11.

Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-17 óráig, hétfő szünnap
Belépőjegy árak: felnőtt: 1100 Ft, gyermek és nyugdíjas: 550 Ft

További információ:

www.mezogazdasagimuzeum.hu

www.facebook.com/mezogazdasagimuzeum

Fotósarok