Szabadidő magazin - Együtt az egészségért
Szabadidő magazin

Együtt az egészségért

2013. július 1. 19:51 |

Programsorozat, házhoz vitte az egészséges életmódot.

Az egészséges táplálkozás, a mindennapos testmozgás és a megelőző szűrővizsgálatok népszerűsítése állt a COOP üzletlánc „Együtt az egészségért!” 2013 programsorozatának középpontjában. Több ezer embert szűrtek le és nyújtottak táplálkozási és életmód tanácsadást számukra az OÉTI és a programban részt vevő partner cégek munkatársai.

Sikeresen befejeződött a hat héten át tartó „Együtt az egészségért! 2013 elnevezésű programsorozat, mellyel az egészség szerepét, az egészséges táplálkozást, a mindennapos testmozgást és a szűrővizsgálatokkal történő megelőzés fontosságát kívánta a COOP fókuszba állítani. „Az eddigi visszajelzések alapján elmondható, hogy az elmúlt hetekben az üzletlánc egy olyan program alapjait fektette le, amely egyszerre integrálta az üzletlánc vásárlóit, munkatársait, valamint országos szakmai szervezeteket (MOB, OÉTI), illetve a kormányzat (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Vidékfejlesztési Minisztérium) képviselőit, éppúgy, mint hazánk büszkeségeit, olimpikonjait” – mondta Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke.

A 18 állomás során az OÉTI és a programban résztvevő partner cégek munkatársai több ezer ember számára nyújtottak táplálkozási és életmód tanácsadást. Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőkamion munkatársai 93 845 vizsgálatot végeztek el 2879 előre regisztrált résztvevőn. Országos szinten1890 diák vett rész az anatómiai bemutatókon. 25 aktív olimpikon kísérte végig a rendezvénysorozatot, a mozgás fontosságát hangsúlyozva, példát mutatva a rendezvényre látogató fiataloknak. A rendezvénysorozat „házhoz vitte” az egészséges életmódot a megyeszékhelyektől kezdve, nagyvárosokon át, a legkisebb településekig, sőt a kulturált szórakozást biztosító programok sikeresen mozgósították az érintett települések lakosait is.

A rendezvény keretében az előzetesen, a COOP üzletlánc által februárban kiírt rajzpályázat megyei győzteseit is kihirdették az állomásokon. Több mint 7000 rajz közül választott a grafikus-festő-képzőművész szakemberekből álló zsűri, az erőteljes, bátor kompozíciókat, a merész, de harmonikus színhasználatot értékelte. Megyénként 3-3 alkotás felkerült a www.coop.hu weboldalra, ahol egy több mint 2 hétig tartó közönségszavazás során dőlt el, hogy kik kapják iskolájukkal együtt a nyerteseknek járó értékes sportfelszereléseket. A szavazók – az alkotókhoz hasonlóan – igen aktívak voltak, az 57 rajzra több mint 60 000 szavazat érkezett. A rajzpályázat lezárásaként a nyertes pályamunkáért minden megyében 20.000,- Ft értékű sportszercsomagot vehetett át a tanuló, iskolája pedig 200.000,- Ft értékű sportszertámogatásban részesült.

A programsorozat kommunikációját a CO-OP Hungary Zrt. marketingkommunikációs ügynökségeként a Sky Csoport szervezte és menedzselte. A csoporton belül a Sky Marketing Kft. felelt az „Együtt az egészségért!” 2013 programsorozat arculati és produkciós feladatokért, a BusinessPlus Consulting Kft. a rendezvényszervezési és a PR feladatokat látta el.

Fotósarok