Szabadidő magazin - Gyulai Várszínház
Szabadidő magazin

Gyulai Várszínház

2013. március 9. 21:07 |

50.évad eseménysorozata. Műfaji sokszínűség.

Az 50. évad, jelképe a római ötvenes szám az L, amely  ünnepélyes megnyitóval kezdődik június 22-én szombaton este.  A látványos megnyitó után megnézhetik Heltai Jenő: A néma levente című romantikus történelmi vígjátékát, Kautzky Armand és Molnár Nikolett főszereplésével.

 Június 23-án 11 órától a Városháza dísztermében rendeznek konferenciát, amelynek témája a Gyulai Várszínház félévszázada. Ekkor mutatják be a Várszínház történetét tartalmazó emlékkönyvet is. Este 50 évad címmel gálaestet rendeznek a tószínpadon, ahol olyan művészek lépnek fel, akik az elmúlt évtizedekben művészeti díjat kaptak a Gyulai Várszínházban nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. Az ünnepi évadban egy emlékkiállítás is nyílik július 19-én a Kamarateremben azokból a dokumentumokból, amelyek az 1964-től tartó időszakot idézik meg.

A nemzeti, klasszikus magyar drámák közül Katona József: Bánk bán című művét június 24-én láthatják a várszínpadon a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátékában, Bocsárdi László rendezésében.

A nemzeti drámáink közül színre kerül Madách Imre: Az ember tragédiáját is Vidnyánszky Attila rendezésében a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában július 29-én.

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa és Arany János: A nagyidai cígányok című darabok bemutatójára július 24-én és 25-én kerül sor.

Nmzeti operánkat, a Hunyadi Lászlót láthatják a kolozsváriak vendégjátékában a tószínpadon július 17-én.

A Várszínház történetének egyik legnagyobb művészi és közönség sikere volt az 1978-ban bemutatott, határon túli szerző Székely János: Caligula helytartója című műve Harag György rendezésében, Lukács Sándor és Őze Lajos főszereplésével. Most erre emlékezve ismét megnézhetik ezt a darabot augusztus 6-án a Zsámbéki Színházi bázis és a FÜGE produkciójában, Szikszai Rémusz rendezésében.

Gyula  Városa,  és a  Várszínház az 50. évfordulóra egy meghívásos drámapályázatot írt ki. A darab témája a gyulai vár 1566-os hősies védelme. Ezt a várat védték legtovább a törökök ellen Magyarországon, 9 hétig, Ezt a drámai kort kellett megjelenítenie az új műnek. Három drámaírót kértünk fel az új darab megírására: Nagy Andrást, Wodianer-Nemessuri Zoltánt és Zalán Tibort. A beérkezett pályaműveket a bírálóbizottság egyaránt alkalmasnak tartotta arra, hogy a közönség is megismerje. A színpadon ősbemutatóként Zalán Tibor: A fáklya kialszik című műve látható augusztus 2-án,

A Várszínház harmadik bemutatójára a IX. Shakespeare Fesztiválon kerül sor július 5-én a várszínpadon. A bemutató darab rendezőjének a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi Lászlót kértük fel, aki William Shakespeare legismertebb művét, a Hamletet állítja színpadra a Tamási Áron Színház színtársulatával.

Peter Brook, a neves színházi rendező lánya Irina Brook, aki eddigi pályafutásával saját jogcímen is nevet szerzett, mint rendező. Társulatával, a párizsi Compagnie Irina Brook-kal több nemzetközi fesztiválon aratott sikert Shakespeare: A vihar darabjának feldolgozásával, Shakespeare utolsó műve itt egy olasz pizzéria konyhájába kerül át, igazi olaszos temperamentummal, dalokkal, ruhákba bujtatott színészekkel. Az itt bukott főszakácsként megjelenő Prospero és társai valóságos cirkuszi hangulatot teremtenek az előadásban. A vihar július 10-én látható a fesztiválon, a várszínpadon.    

A IX. Shakespeare Fesztiválon ezen kívül láthatnak egy összeállítást Shakespeare szövegeiből Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő címmel, amelyet Emil Boroghina román színész ad elő, aki egyébként a Craiovai Shakespeare Fesztivál művészeti vezetője. .

Vendég lesz a kitűnő költő-műfordító Nádasdy Ádám, akivel a Shakespeare szövegek magyar nyelvre való átültetéséről beszélgetnek..

Lesznek kiegészítő programok: filmek, tánc, utcaszínház és gasztronómia is - Shakespeare konyhája címmel. . A XIV. Körös-völgyi sokadalom ebben az évben is megrendezésre kerül a vár előtt július 28. és 30. között. 

A VI. Irodalmi humorfesztiválon 11 neves író és költő olvassa fel vidám írásait július 16-án.

A július 20-i XXII. Gyulai Vár Jazz Fesztivál programja az idén is különlegesnek ígérkezik. A fesztivál sztárzenekara az USA-ból érkezik. Miles Davis a jazztörténet legnagyobb alakja volt, az ő zenéje hallható majd Gyulán az egykori zenésztársaiból alakult szupergrouptól Miles Smiles címen. 

Fellép a fesztiválon a Berlinben élő gitárvirtuóz Snétberger Ferenc is.

 A Liszt Ferenc Kamarazenekar most ünnepli 50 éves fennállását. Ez az együttes számtalanszor bejárta a világ legjelentősebb koncerttermeit, fellépett önállóan és szinte minden nagy muzsikussal, őket kisérve. A Rolla János művészeti vezető által irányított együttes az 50. évadát ünneplő Gyulai Várszínházban augusztus 8-án ad hangversenyt Brahms, Britten, Liszt, Mozart szerzeményeiből. Az est sztárszólistája, a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika lesz

Fotósarok