Szabadidő magazin - Hétvége a Műcsarnokban
Szabadidő magazin

Hétvége a Műcsarnokban

2013. február 6. 20:41 |

Tar Sándor-színház, Bukta Imre mezítlábas tárlatvezetése.

Másik Magyarország: március 17-ig meghosszabbítva!

 

2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK 19 ÓRA  

Tar Sándor: Túlélési gyakorlatok

Monodráma Bán János Jászai-díjas, Érdemes Művész előadásában

Műcsarnok kiállítótér

 

„Először engem löktek az utcára, fél év múlva az asszonyt is, pedig úgy tudom, van valami rendelet, törvény, hogy őt nem lehetett volna. A másik meg azt mondja, hogy csak akkor, ha egyedül neveli a gyereket, szóval nem tudom. De hogy nincs jól sehogyse, az biztos. (…) Egyszóval úgy maradtunk a két fiammal hárman, kétnapi levessel a hűtőben, a fejemben meg tengernyi gond. Mindenekelőtt az, hogy nem szabad hagyni, hogy a fiúk elkedvetlenedjenek, hisz’ akkor szeretem őket a legjobban, mikor vidámak, nevetősek, ha pimaszok, akkor is. Mondom nekik, na, fiúk, akkor most már szabadok vagyunk! Miénk a világ, mindent szabad. Mindent?”

 

Belépő: 1200 Ft

 

 

2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK 20.30 ÓRA 

A fal adja a másikat – Banksy Slam!

Részben meghívásos, részben nevezéses, tematikus slam verseny

Műcsarnok előadóterem

 

 

Újra slam a Műcsarnokban!
Nem is kell bő lére ereszteni az elejét, mert azt jóformán minden érintett tudja, hogy a mára terebélyesre nőtt, honi slam poetry mozgalom bölcsője a budapesti Műcsarnok, ahol Petrányi Zsolt anno elindította a Budapest Slam sorozatot. Ideje volt tehát visszatérnie a hazai slam közösségnek, mely azóta olyan naggyá és erőssé cseperedett, hogy immár a téma sem lehet kispályás. Banksy mint jelenség talán épp megfelel a célnak. Személyének kiléte vitás, munkássága provokatív, üzenetei felforgatóak. Az ilyesmi a slammereket általában nem kicsit szokta inspirálni, hanem nagyon.

Slammerek: Gábor Tamás /Indiana, Horváth Kristóf /Színész Bob, Kemény Zsófi, Pion István, Simon Márton

+10 fő nevező:
konferanszié: Németh Péter /Zeek

Belépő: 300 Ft

 

2013. FEBRUÁR 10., VASÁRNAP, 10-13 ÓRA

Ne légy önmagad! – Kalapok, jelmezek és lábbelik ragasztása, tűzése kartonból és kreppapírból

Korhatár nélkül

Műcsarnok Klub

Családi program a Banksy Kijárat az ajándékbolton át című vetítés- és eseménysorozathoz.

A Műcsarnok kávézójában 2013. február 17-ig minden vasárnap 10-12 óráig gyerekprogrammal várjuk az érdeklődőket.

 

Belépő gyerekeknek 300 Ft, kísérőknek ingyenes!

 

 

 

2013. FEBRUÁR 10., VASÁRNAP, 15 ÓRA

Bukta Imre rendhagyó tárlatvezetése a Mezítlábas Zenészekkel

Korhatár nélkül

Műcsarnok előadótér

 

A Mezítlábas Zenészek művészcsoportot a Junior Príma Díjas gitárművész, Koltai Katalin és Bodrogi Éva énekművész hozta létre 2006-ban. A csoporthoz állandó tagként csatlakozott 2009-ben Bartek Zsolt klarinétművész.

A három klasszikus zenész törekvése egy olyan tér megalkotása, mely különbözõ művészeti ághoz tartozó előadóművészek és alkotók számára a szabad alkotás és önkifejezés lehetõségét adja.

Rendszeresen mutatnak be az együttesnek írt kortárs műveket, valamint gyakran kezdeményeznek együttműködést más művészeti ághoz tartozó előadókkal.

A Magyar Rádió megbízásából 2011-ben közreműködésükkel hangjáték készült. 2012 tavaszán jelent meg első lemezük.

www.mezitlabaszeneszek.com

A tárlatvezetés a belépőjegy megváltásával ingyenes.

 

 

 

 

 

 

Fotósarok