Szabadidő magazin - Rendezvényszervezés
Szabadidő magazin

Rendezvényszervezés

2013. február 5. 19:52 |

Konferencia az innovatív lehetőségekről.

- A Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége immár harmadik alkalommal szervezi meg a szakma képviselői számára a MaReSz Napot, ezúttal „Innováció a rendezvényszervezésben”témakörben.

Időpont: 2013. március 19.(kedd) 9:30-16:30

Helyszín: Larus Rendezvényközpont (Budapest, XII. Csörsz u. 18/b.) 

A szakmai konferencia célja, hogy a rendezvényszervező iparág minden ágazatában dolgozó számára érdekes, hasznos, és izgalmas programot kínáljon. A szervezők a program összeállításakor ügyeltek rá, hogy minél több lehetőség nyíljon az észrevételek, nézőpontok megosztásra, eszmecserére, ezért minden előadás kapcsán lehetősége nyílik a közönségnek, hogy kérdéseikkel interaktív módon bekapcsolódjanak a témák feltárásába.

A tervezett program szerint a résztvevők neves hazai és külföldi vendégek előadásából értesülhetnek majd a rendezvényipart uraló legfrissebb trendekről és lehetőségekről, bemutatásra kerülnek új technikai, vizuális, gasztronómiai innovatív megoldások, párbeszédre invitáljuk a szervezőket és a beszállítókat, és a hazai rendezvénypiac elé is tükröt tartunk.

A MaReSz Napra sok szeretettel várjuk nemcsak a MaReSz tagok képviselőit és azok munkatársait, hanem a rendezvény szakmában dolgozó valamennyi kollégát, akiket érdekelnek a szektort uraló legfőbb trendek, újdonságok, innovatív lehetőségek.

Előzetes regisztráció és kedvezményes standbérlési lehetőség 2013. március 1-ig! Érdeklődjön a fotitkar@maresz.hu e-mail címen!

 

A MaReSz Nap további részleteit és a pontos programot hamarosan közlik a www.maresz.hu weboldalon.

Fotósarok