A Dohány utcai seriff

Utazás időben és térben a borzalmak világába.

     A Kaposvári Egyetem hallgatói a Füge produkciójában, Mohácsi János rendezésében sikeresen kísérlik meg elképzelhetővé tenni az elképzelhetetlent és talán megérthetővé a megérthetetlent.

     A Dohány utcai seriff előadására várakozó nézők elfoglalják a helyeket a teremben szabálytalanul elhelyezett székeken, néhány figyelmeztető mondat után elkezdenek a terem fényei halványulni, mígnem teljes sötétség borul ránk. És ebben a vaksötétben elkezdődik az alvilági utazásunk. Utazás az időben és térben, utazás a borzalmak legsötétebb világába. Lassan indul be a gépezet, lassan indul el a vonat. Először néhány, még szalonképesnek tartott zsidó viccet hallunk, némi kuncogás is hallatszik közben. Aztán durvulnak a viccek, durvul a hangnem. Ettől kezdve aztán a megélt valóság veszi át a szót. Csak a holokauszt túlélők szikár mondatai, emlékezései idézik meg a listázást, a zsidótörvényeket, a sárga csillag felvarrását, viselését. És beindul a gépezet: jön a gettók világa, a motozások, verések, kivégzések, a terror világa. De még csak az elején vagyunk. Aztán a vagonok, a szörnyű zsúfoltság, a szomjúság, éhezés, halál, őrület. Felnőttek és gyerekek, fiatalok és idősek visszaemlékezései. Auschwitz, rámpa, szelektálás. Szétszakított családok. Ki jobbra, ki balra. Kipufogógáz. A módszer részletes műszaki leírása. Az egyszerre bepréselhető „munkadarabok” ideális mennyiségének kiszámítása. Még mindig nincs vége: gázkamrák, krematóriumok. Ezt már tényleg nem lehet elképzelni. De halljuk a hangokat, a mondatokat. Férfiak, nők, gyerekek mondatait a színészek tárgyszerű, majdnem szenvtelen tolmácsolásában. Nincsenek könnyek, nincs hatásvadászat, csak a sötétség van és a hangok a tér különböző pontjairól. Egy-egy visszatérő mondat az elején elhangzott viccekből, más hangsúllyal, más jelentéssel. Majd a felszabadulás, a túlélők „örömteli” hazatérése, a fogadtatásuk…. És közben szól a zene, Kovács Márton alkotása, zörejek, ének-foszlányok kórusban és szólóban, dallamok, tiszta énekhangok.

     Végül, halvány fényt árasztva meggyullad egy gyertya a tér közepén. A szereplők elhagyják a termet, csak mi ülünk a sötétben. Nincs meghajlás. Nincs taps. Senkinek eszébe se jut. Csak ülünk némán. Van idő, lehet elgondolkozni a halottakon és a hallottakon. Hogyan is kezdődött? Szolidabb viccekkel, aztán erősebbekkel, aztán listázással.     

 Véget ér az utazás. Vissza kell térni a valóságba. Napjaink valóságába. Mehetünk haza, bekapcsolhatjuk a tévét, nézhetjük a parlamenti közvetítést.

A Dohány utcai seriff.

Rendező: Mohácsi János. Zene: Kovács Márton.

Szereplők: Bánfalvi Eszter, Béli Ádám, Boros Anna, Deák Péter, Keresztény Tamás, Lakatos Máté, Némedi Árpád, Rainer-Micsinyei Nóra, Takács Nóra Diána, Tolnai Hella.

Füge produkció, a Jurányi Közösségi Inkubátorházban.