Várdai István gordonkaművész diplomakoncertje

Örömzene a Zeneakadémián.

   Október 8-án este a Zeneakadémia nagytermében a hangulat legalább annyira forró volt, mint a terem levegője. Napjaink két nagytehetségű ifjú muzsikusát láthatta, hallhatta a közönség. Az alkalom: Várdai István gordonkaművész-tanári diplomahangversenye.

 A művész Pécsett született 1985-ben. 1997-től a Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségek osztályában tanult, majd a bécsi Zeneakadémia és a budapesti Zeneművészeti Egyetem növendéke (volt). Az ifjú művészt nem csak idehaza, de a világban is jól ismerhetik, ismerik, hiszen számos meghívásnak tett eleget, így például fellépett már Kínában, Londonban, Münchenben, Frankfurtban, Firenzében, Moszkvában. Ezeket a meghívásokat nagyrészt számos versenygyőzelmének köszönhette. Például: Moszkvában a Csajkovszkij Verseny harmadik díját kapta, a Nemzetközi Csajkovszkij Alapítvány különdíját, a berlini gordonkaversenyen különdíjat kapott, első helyezést ért el a Brahms Versenyen Ausztriában. Idehaza háromszor nyerte meg a Popper Dávid Gordonkaversenyt. Talán eddigi legrangosabb győzelmét a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen érte el, hiszen megnyerte a fődíjat és az öt különdíj közül négyet (az egyik a közönségdíj) és a Coup de coeur Breguet díjat.

   A koncerten közreműködött barátja, a hasonlóan sikeres, szintén világhírű, fiatal hegedűművész Baráti Kristóf, és a Győri Filharmonikus Zenekar, Berkes Kálmán vezényletével. Berkes Kálmán szavaival élve az első két szám, valamint a befejező két szám a zenekar ajándékaként hangzott el. Így elsőnek Dvorak két szláv táncát hallhattuk.

Ezután lépett a pódiumra Várdai István és a zenekarral közösen Dvorák: h-moll Gordonkaversenyét játszották el. Ez a mű a gordonkairodalom egyik legnépszerűbb, legtöbbször hallható darabja. A közönség óriási ovációval fogadta a mű előadását, ezért a szünet előtt még kaptunk egy ráadás számot is: egy Bach prelúdiumot.

   A szünet után Várdai István Baráti Kristóffal és a zenekarral Brahms: a-moll kettős versenyét adta elő. A nagyon népszerű mű és a nagyon népszerű művészek előadását talán még a korábbinál is nagyobb ováció fogadta. Így aztán nem úszták meg ráadás nélkül.  Händel: Passacaglia c. művének hegedű-gordonka átiratát adták elő. Végül a zenekar Johannes  Brahms két magyar táncával búcsúzott.

   Ez a kis írás nem kritika, - hiszen írója nem zenekritikus és nem muzsikus – csak egy beszámoló az estről. A két ifjú művész tehetsége vitathatatlan, a zenei élmény óriási volt.

Várdai  az arcával is minden érzelmet kifejezett: a felragyogó boldogságot, a vidámságot, a szomorúságot, a lírai ellágyulást, a fájdalmat, az örömöt, a drámát. A kettősversenyben és a második ráadásban a Händel átiratban, a megszólaló mű hallgatása mellett ugyanakkora élményt jelentett megfigyelni a két fiatalember összjátékát, egymásra hangoltságát. A művészek valódi örömzenét játszottak, mindenki láthatta, hogy ők maguk is élvezik az előadást, legalább annyira, mint a közönség.  Öröm volt nézni, hogy a zenekar mennyire feszült figyelemmel követte a két művész összjátékát és mennyire lelkesen ünnepelték őket a közönséggel együtt.

Ettől lett az este igazán felejthetetlen. Meg is kapták érte jutalmukat, a szinte szűnni nem akaró tapsot, a lelkes ünneplést a közönségtől. És az egy-egy szál gyönyörű rózsát Bíró Csillától, az impresszáriótól.