Szabadidő magazin - Ünnepi vásárlás
Szabadidő magazin

Ünnepi vásárlás

2012. december 9. 19:26 |

Tudnivalók tudatos fogyasztóknak.

Fontos megfontolni, hogy hol és kitől vesszük meg az ajándékokat. 

1. A Karácsony közeledtével a kisgyermekek egyik legnagyobb örömét és egyben használati tárgyát jelentik a számukra ajándékozott játékok. Kevés szülő tudja azonban, hogy ezek sokszor rejtett kockázatokat is hordozhatnak gyermekeik számára, mivel életüket, egészségüket, illetve testük épségét veszélyeztethetik, emiatt rendkívül fontos, hogy az ajándékok vásárlása során tudatosan járjanak el.

A veszélyes játékok ugyanis könnyen okozhatnak sérülést például kiálló részeikkel. A 3 éven aluli gyermekek esetében fokozottan kell arra figyelni, hogy a kisebb méretű játékokat, illetve azok alkatrészeit a gyermekek könnyen lenyelhetik.  Egy tudatos szülőnek épp ezért érdemes tudnia azt, hogy mikre figyeljen a gyermekjátékok vásárlása alkalmával. Az első és legfontosabb gyakorlati tanács, hogy gondosan válasszuk ki a vásárlás helyét, így például célszerű az egyes aluljárókban vagy a piacokon gyanús hirtelenséggel létesített alkalmi „standokat” elkerülni, a veszélyes gyermekjátékok zöme ezektől az árusoktól származik.

Fontos megjegyezni, hogy a hamisítás jelensége egyre nagyobb méreteket ölt a játékok esetében, így a fogyasztóknak érdemes minél nagyobb tudatosságra szert tenniük, már csak amiatt is, mivel a hamisított termékek jelentik a tapasztalatok szerint a legnagyobb veszélyt a fogyasztók egészségére és biztonságára nézve. Javasolja ezért Egyesületünk, hogy bővebb információért a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) internetes honlapját látogassák meg, amely ide kattintva érhető el.

 

A vásárláskor vizsgáljuk meg magát a játékot is tüzetesen, hiszen a fogyasztók szempontjából lényeges információk szerepelnek rajta. Fontos, hogy csakis CE-jelöléssel ellátott játékot vásároljunk! Bár manapság már szinte minden játék ellátásra kerül e jelzéssel, azonban előfordulhat olyan eset – különösen a hamisított termékek esetében -, hogy az mégis hiányzik az adott árucikkről. A CE-jelölés azt jelenti, hogy a terméket megvizsgálták még a forgalomba hozatal előtt és ezek szerint biztonságos, megfelel a jogszabályi előírásoknak. A játékok eleve már csak ezzel a jelöléssel hozhatóak forgalomba és azt jól láthatóan, olvashatóan kell feltüntetni. Azok a termékek viszont, amelyeken mégsem szerepel e jelzés, gyermekeink számára komoly veszélyeket hordozhatnak!


Nézzük meg ezen kívül a játékon elhelyezett további jelöléseket és figyelmeztetéseket. E feliratokon hívják fel ugyanis a figyelmet a használat során esetlegesen felmerülő veszélyekre, a sérülések kockázatára és arra is, hogy ezeket hogyan kerülhetjük el. Ezek a figyelmeztetések szintén tartalmazzák azokat az információkat, amelyek hatással vannak az ajándékba szánt játék megvásárlására vonatkozó fogyasztói döntésre. Ilyen lényeges információ például a játékot használó gyermek minimális és maximális életkorának meghatározása. Ezeket mindenképp vegyük figyelembe, nem véletlenül kerülnek ugyanis feltüntetésre már a fogyasztói csomagoláson, illetve egyéb, jól látható és olvasható módon.


Azt se feledjük, hogy a gyártónak a gyermekjátékok biztonságáról szóló 38/2011. (X.5.) NGM rendelet 3. § (9) bekezdése értelmében már magyar nyelvű használati utasítással és megfelelő tájékoztatóval is szükséges ellátnia a játékot, amely ismét segítségünkre van a biztonságos használatban, ezek meglétéről feltétlenül bizonyosodjunk meg! Ha pedig bármilyen problémát tapasztalnánk az adott játékkal, úgy mindenképp tájékoztassuk erről annak gyártóját vagy importőrét. Időnként ellenőrizzük a játékok épségét is, mivel a sérült termékek, letört darabok könnyen okozhatnak sérülést. Ezért az eltörött játékokat nem szabad gyermekeink közelében hagyni. Végül figyeljünk oda arra is, hogy a játékokról az összes csomagolóanyagot eltávolítsuk. Erre amiatt van szükség, mivel az fulladásveszélyt hordoz, ezért ne hagyjuk játszani a gyermeket a játék műanyag csomagolásával.


2. Legyünk tisztában azzal is, hogy milyen jogaink vannak akkor, ha az ajándékul szánt termék később elromlik és hogyan léphetünk fel a vállalkozással szemben. Így mindig rakjuk el gondosan a kereskedőtől kapott nyugtát – ha nem kaptunk, akkor pedig kérjük! Ha ugyanis később az adott árucikk meghibásodik, már nem fogjuk tudni azt bebizonyítani, hogy a terméket tőle vettük – holott hibás termék esetén jogunk van elsősorban annak kijavítására vagy kicserélésére, másodsorban vételár-leszállításra, vagy a teljes vételár visszatérítésére. Ehhez persze szükségünk van az előbb említett nyugtára vagy számlára. A hibás termékeknél maradva, gyakran utasítják el a kereskedők a fogyasztó igényét pusztán azért, mert a karácsonyi akció miatt az eredeti vételárnál jóval olcsóbban vásárolták meg az adott terméket. Sose fogadjuk el ezt, mivel ez esetben ugyanúgy érvényesíthetjük az előbb említett szavatossági igényeket.


Emellett további dolgokra is érdemes figyelnünk. A vállalkozások ugyanis sokszor próbálják törvény adta jogainkat egyéb mondvacsinált okokra való hivatkozással korlátozni. Ide tartozik például az az eset, amelyről az Egyesületnél megkereséssel élő fogyasztó számolt be: a kereskedő elutasította a 150.000 Ft-ért vásárolt és másnap teljesen tönkrement LCD-televízió cseréjét, mivel azt „csak az eredeti csomagolás megléte esetén kötelessége teljesíteni.” Ne dőljünk be az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásoknak.


Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 7. §-a értelmében ugyanis, ha a fogyasztó tartós fogyasztási cikket vásárol, és az a vásárlástól számított három munkanapon belül meghibásodik, úgy a kereskedő köteles kicserélni az adott terméket. Ez esetben még arra sem hivatkozhat, hogy számára a kicserélés aránytalan többletköltséggel járna.

Itt rögtön szólni kell arról a fogyasztói tévhitről – és ennek a Karácsony különösen aktualitását adja -, amelyet a köztudatban csak „3 napos szabály”-ként emlegetnek és amely alapján azt hiszik a vásárlók, hogy a nagy értékű termékeket 3 napon belül minden további nélkül visszavihetik és visszakérhetik annak vételárát. E régi szabály ugyanis már régen nem él, azt tévesen keverik az előbb említett, csak a tartós fogyasztási cikkek esetében érvényes rendelkezéssel.  


Emellett jó ha tudjuk azt is, hogy csak minőségi kifogás esetén léphetünk fel jogaink érvényesítéséért a kereskedővel szemben: ha tehát a megajándékozottnak esetleg nem tetszik az árucikk vagy például az adott termék mérete, de az nem hibás, úgy nem kérhetjük annak cseréjét, sem pedig a vételár leszállítását vagy annak visszatérítését. Egyes vállalkozások azonban az Ünnepekre tekintettel mégis azzal bíztatják a vásárlót, hogy azt akkor is kicserélik, amennyiben az nem nyeri el az ajándékozott tetszését. Ez mindenképp fogyasztóbarát magatartás, viszont az ördög nem alszik: célszerű ezért e kereskedői ígéretet ráíratni a vételár ellenében kapott számlára-nyugtára, amivel később reklamálni tudunk.


Végül azt se feledjük, hogy ha fogyasztói jogvita támad közöttünk és a vállalkozás között, úgy a békéltető testületek segítségét vehetjük igénybe, amelyek ingyenes, gyors és szakszerű eljárásuk révén a vita gyors megoldásának lehetőségét kínálják számunkra.


Fotósarok