Szabadidő magazin - Chicago
Szabadidő magazin

Chicago

2012. október 12. 10:21 |

Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban.

 

musical két felvonásban

fordította: Hamvai Kornél és Varró Dániel

rendező: Béres Attila

 

Bemutató előadás:    2012. október 19. 19 óra – Nagyszínház

 

 

A Chicago a világ musicalirodalmának egyik legtöbbet játszott darabja, melyből 2002-ben több Oscar-díjjal jutalmazott film is készült. A mű népszerűségét a jazz, a revü és az amerikai showbiznisz legjobb hagyományait ötvöző zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitású témájának is köszönheti. A húszas évek Chicagójában játszódó történet kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét.

 

A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának, énekkarának és tánctagozatának részvételével készülő előadás két női főszerepében Szinetár Dórát és Ullmann Mónikát láthatják, Billy Flynnt Harsányi Attila, Amos Hartot Görög László alakítja.

 

 

CHICAGO

 

Szövegkönyv:

FRED EBB & BOB FOSSE

Zene:

JOHN KANDER

Versek:

FRED EBB

 

Fordította: HAMVAI KORNÉL és VARRÓ DÁNIEL

MAURINE DALLAS WATKINS „CHICAGO” című színdarabja alapján

 

 

Roxie Hart                                                         SZINETÁR DÓRA Jászai-díjas

Velma                                                               ULLMANN MÓNIKA

Billy Flinn                                                          HARSÁNYI ATTILA

Amos Hart                                                        GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas

Mary Sunshine                                                   EPERJESI ERIKA

Morton mama                                                    SZIRBIK BERNADETT

Gajda                                                                BOHOCZKI SÁRA e.h.

Mona                                                                SZABÓ IRÉN e.h.

June                                                                  JAMBRIK BOGLÁRKA

Liz                                                                     KOSIK ANITA e.h.

Annie                                                                SIMONFI ADRIENN

Konferanszié                                                     KOKICS PÉTER

Fred Casely                                                       MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS

Fogarty őrmester                                                HOMONAi ISTVÁN

Dögölj meg Kitty                                               KOCSIS ANDREA

 

 

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozata, zenekara és énekkara

 

Díszlettervező:             Horesnyi Balázs

Jelmeztervező:                         Velich Rita

Dramaturg:                              Ari-Nagy Barbara

Koreográfus:                           kocsis tamás

Koreográfus asszisztens:          FŰZI ATTILA

Ügyelő:                                    OREHOVSZKY ZSÓFIA

Súgó:                                       REITER KRISZTINA

Rendezőasszisztens:                 PÖLTZ JÚLIA

 

 

Vezényel:

Cser Ádám, PhilipPE de Chalendar

 

Zenei vezető:

CSER ÁDÁM

 

Rendező:

Béres Attila

 

 

A színdarab a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

 

Bemutató előadás:    2012. október 19. 19 óra – Nagyszínház

 

Roxie Hart kis táncosnő egy kétes hírű lebujban. Férje autószerelő, reggeltől estig a műhelyben gürizik. Roxie már régóta a hírnévről álmodozik, a nagy kiugrásról, amikor is egy részeg éjszakán hirtelen felindulásból lelövi szeretőjét. Börtönbe kerül, és álma váratlanul valóra válik: a gyilkosságnak köszönhetően egyből az újságok címlapján találja magát.

Velma Kelly, a revüsztár, ugyanebben a női börtönben ül, kettős gyilkosság vádjával. Ő az elsőszámú híresség, az olvasók kedvence – mindaddig, amíg Roxie és a friss sztori le nem söpri nevét a pletykalapok címoldaláról. A két nő elkeseredett harcba kezd a sajtó és Billy Flynn, a dörzsölt sztárügyvéd kegyeiért. A tét ugyanis nem más, mint a felmentő ítélet és a nyomában járó országos hírnév.

 

 

 

 

 

Fotósarok