Szabadidő magazin - Látvány opera
Szabadidő magazin

Látvány opera

2012. augusztus 13. 20:24 | Gold György

Turandot szépsége megbabonázott mindenkit. Lukács Gyöngyi tündökölt a főszerepben.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei operabemutatója Puccini utolsó operája a Turandot, melyet szövegíróival Carlo Gozzi mesejátéka alapján írt. Közismert tény, hogy a szerző halála miatt befejezetlen művet a Cyrano c. viszonylag ismert opera szerzője, Franco Alfano fejezte be, aki ezzel lett igazán világhírűvé és vonult be a zenetörténetbe.

      Az Anger Ferenc által rendezett előadást félig szcenírozott, látvány-operaként hirdeti a plakát.

     Ez az opera valóban alkalmas arra, hogy szinte koncertszerűen, minimális díszlettel és színpadi játékkal mutassák be. Ezúttal a szokásos meseszerű, hatalmas díszleteket egyszerű fekete emelvényrendszer pótolta. Ezen foglalt helyet az előadás egyik főszereplője, a cselekmény elszenvedője és egyben kommentálója, a Kína népét megszemélyesítő nagylétszámú kórus. A forgószínpadra állított emelvény elforgatása mutatta meg a változó helyszíneket. A kórus jelmezei látványukban különösen szépnek nem nevezhetők, a vastag, steppelt, paplanszerű öltözetek felidézték az egyszerű kínai nép téli ruházkodásának hangulatát. A főszereplők jelmezei is visszafogottak, tartózkodóak, egyedül Turandot kapta a szokásos díszes ruhát és aranyos fejéket. (Jelmez: Alekszander Belozub) 

A látvány-opera látványelemét a háttérre vetített képek és film jelentették. Ez a némiképp szájbarágósan didaktikus vetítés sokat nem adott hozzá az előadáshoz, inkább némi hangulatfestő elemként funkcionált, de elmaradása sem jelentett volna nagy veszteséget. (Ámbár, miután az előadás természetesen olasz nyelven szólalt meg, magyar feliratozás pedig nem volt, a darabot nem ismerőknek valóban nyújthatott némi segítséget) A köszörűkövön élezett kard képét láttuk, amikor a hóhért várták kivégzésre, a felkelő holdat, ha éppen azt köszöntötte a kórus. Néha a kínai agyaghadseregről készült képeket, pagodát, néhányszor fekete alapon vörösen világító kínai írásjeleket láthattunk, melyeket csak a nézőtéren helyet foglaló kínaiak vagy kínaiul olvasni tudó nézők tudhattak értelmezni, néha pedig a huszadik század elején készült fekete-fehér filmecskét, kínai életképekkel. (Színpadkép: Szendrényi Éva, látvány: Hudák Mihály)

     Ez előtt a háttér előtt kelt életre a mese a férjhez menéstől irtózó hercegnőről, Turandotról, aki próba elé állítja kérőit, ám aki elbukik a próbán, azt kíméletlenül kivégezteti. A bujdosó, száműzött, fejedelemről, az öreg Timurról, segítőjéről, a kis rabszolgalányról, Liuról és az öregember megtalált fiáról, az álnéven élő Kalafról. 

 Innen aztán minden megy a szokásos operai sablon szerint. Liu szerelmes Kalafba, Kalaf meglátja Turandotot és annak szépségétől megbabonázva mindent és mindenkit, apját, Liut felejtve, jelentkezik a próbára. A három miniszter Ping, Pang és Pong aki, unja a politikát és a vérontást, megpróbálja ebben megakadályozni a herceget, sikertelenül. Aztán elérkezik a próba ideje, Kalaf megfejti a nem túlságosan bonyolult rejtvényeket, de a hercegnő vonakodását látva, lovagiasan és nem nagy előrelátásról tanúbizonyságot téve felajánlja, hogy amennyiben hajnalig megtudják a nevét, akkor önként megy a halálba. Persze, hogy elsőként apját és Liut fogják el és vallatják, a szerelmes kis rabszolgalány inkább meghal, mintsem elárulja szerelme nevét.

     A cselekmény szimbolikáját visszatérően három hosszú selyemszalag: egy kék, egy vörös és egy aranyszínű, ábrázolta. Ezek jelképezték a három kérdést: a kék a reményt, a vörös a vért és az arany Turandotot. Ezek közül a vöröset tekerte például a kivégzett perzsa herceg, halálakor a fejére. A megfejtett rejtvények után két szalag Kalafhoz került, csak az aranyszínű maradt a császár kezében. Liu halálakor ezt a két selyemszalagot, a remény kékjét és a vér vörösét, szorítja magához, és végül ezzel a két szalaggal takarja le a halott lány testét Timur.

     Eközben a nép, Kína elnyomott és eltaposott népe, hol vérszomjasan a hóhért hívja újabb kivégzésre, hol a felkelő Holdat köszönti, hol zsarnokainak hódol, hol engedelmeskedve urai parancsának, az idegen nevét akarja minden áron megtudni.

     A Debreceni Csokonai Színház kórusa és a Kodály Kórus kiválóan helytállt nagy és nehéz feladatában, ragyogóan énekelve a nehéz kórustételeket, méltán vált az előadás egyik főszereplőjévé.

Úgyszintén remekül szólt a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara Kesselyák Gergely vezényletével.

     A főszereplők énekes teljesítményéről nehéz véleményt alkotni, ugyanis mindannyian mikroporttal, kihangosítva énekeltek, ez pedig súlyosan és végletesen megváltoztatta a hangzási arányokat.

A zeneszerzők nyilván tudatosan alakítják ki egy opera hangzásvilágát. Tudják, mikor szól a kórus teljes hangerővel, mikor nyomja, nyomhatja el némiképp a szólisták hangját, mikor pihenhet meg kissé a szólista, belesimulva a kórus hangzásába, mikor kell visszavenni a zenekari hangerőből és a kórus hangerejéből ahhoz, hogy a szólóénekesek hallhatóak legyenek. A hangosítással azonban ezek az aranyok teljesen felborulnak. Ami egy musical esetében nem zavaró, sőt szükséges, az egy opera esetében teljesen eltorzítja a hangzásképet. A teljes hangerővel játszó zenekar és éneklő kórus előtt és fölött harsognak a mesterségesen, és természetellenesen felhangosított énekhangok, a pianók is olyan hangerővel szólalnak meg, hogy szinte elvesztik funkciójukat. (Ellenben a Sziget Fesztiválról áthallatszó monoton dübörgést nem sikerül elnyomni. Érdemes lenne meggondolni a jövőben, hogy az opera előadásokat ne pont a Sziget Fesztivállal egy időben tartsák)

     Ping, Pang Pong szerepét Gaál Csaba, Hajdú András és Kóbor Tamás énekelték.

     Liu poétikus alakját Létay Kiss Gabriella keltette életre nagyon szép lírai szopránhanggal, a koncertszerű előadás keretébe illő visszafogott, mégis megható színészi játékkal.

     Kalaf apját, Timurt a tőle megszokott hangi minőséggel és színvonalon, nagyszerűen énekelte Alexandru Agache.

      Kalaf szerepében olasz vendégművészt, Rubens Pelizzarit hallottuk. Játékában az untig megszokott operai sablonokat hozta. Szép színű, olaszos hangja csak néha vált kissé fakóvá, de győzte a szerep nehézségeit és hiba nélkül énekelte el az operairodalom egyik legnépszerűbb áriáját. Vajon hogy szólhat a hangja erősítés nélkül?

     Turandot szerepében Lukács Gyöngyi tündökölt. Igen, ez a szerep az övé. Hangilag tökéletesen bírja az operairodalom egyik legnehezebb szerepét, a gyilkos nehézségű szólamot. Alakításában is képes újat hozni, a megszokott jéghideg hercegnő némileg lágyabb, emberibb vonásokat kapott. A második felvonás hatalmas áriájában nem csak a sistergő bosszú hangjai szólaltak meg, néha ellágyult, emberibbé vált. Ennek a szerepnek az egyik fő színészi nehézsége megmutatni azt a pillanatot, amikor a jéghideg Turandot szerelmes nővé változik Kalaf csókjától. Lukács Gyöngyi megelőlegezte ezt a pillanatot például akkor, amikor Liu vallatásakor megkérdezi a lányt, hogy mi ad neki erőt elviselni a szenvedést? Liu gyönyörű pianóval válaszolja: a szerelem, ezt Lukács Gyöngyi ugyanolyan éteri pianóval, kissé csodálkozóan ismétli meg, ezzel jelezve megrendülését és a Kalaf iránti érzelme változását.

     Aztán, az opera végén Kalaf elindul a magasba, a hatalomba vezető lépcsőn, az emelvény tetején álló immáron szerelmes és rá váró Turandot és a császár felé, feledve apját és feledve a miatta meghalt Liut. A kórus, Kína népe pedig ujjongva köszönti az új uralkodó párt.

     Azon pedig elgondolkozhatunk, hogy az előzmények után, egy véreskezű, sokszoros gyilkos hercegnő és egy a hatalomért (szerelemért) mindent és mindenkit felejtő és feláldozó herceg uralkodása vajon milyen sorsot fog hozni az eddig is sokat szenvedett Kína népére?

De erre a kérdésre az elsötétedő színpad és a Margitsziget gyönyörű fái nem adnak választ.

 

 

    

Fotósarok