Szabadidő magazin - Hoffmann meséi
Szabadidő magazin

Hoffmann meséi

2012. július 27. 20:38 | Gold György

Az előadás hatalmas kavalkád.Offenbach az Urániában.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház nyári válogatást ad a Metropolitan opera élő közvetítéseinek legsikeresebb előadásaiból.

Ezúttal az operairodalom egyik legnépszerűbb, legszórakoztatóbb, de legkülönösebb művét Jacques Offenbach Hoffmann meséi c. operáját láthattuk.

A mű keletkezéstörténete majdnem annyira kalandos, mint a cselekménye. Mivel a szerző, halála miatt nem hagyott hátra végleges változatot, részben a mű partitúrája is hiányos maradt, illetve több változatban létezik, ugyanakkor a felvonások, a mesék sorrendjének sincs végleges, kanonizált változata.

Vannak színházak ahol a próza dialógusos változatot játsszák. Vannak, amelyek a próza dialógusok helyett az Ernest Guiraud által írt recitativókat illesztik a cselekménybe. Az opera előjátékból, utójátékból és három felvonásból áll, de miután nincs végleges változat, ezért a felvonások sorrendjét a rendező kedve szerint változtathatja, sőt, évtizedekig a harmadik felvonást, a velencei képet el is hagyták.

A kilencvenes években felbukkant egy hiteles, Offenbach által írott változat, azóta sok színház e szerint tűzi műsorára a darabot. Ez megadja a felvonások végleges sorrendjét és a harmadik felvonás cselekményén is változtat.

Ez alkalommal a MET, a mondjuk úgy, hagyományos változatot játszotta. Prózadialógusok helyett recitativók vitték előre a cselekményt, a felvonások is az általánosan elfogadott sorrendben követték egymást, a harmadik felvonás cselekménye a megszokott maradt. Az előjáték helyszíne Luther kocsmája, a háttérben egy színház páholysorával. Itt ismerjük meg a főhőst, Hoffmannt a költőt, aki éppen az opera új dívájába, Mozart Don Giovanni c. operájának primadonnájába, Stellába szerelmes, aki három nő vonásait, három korábbi szerelmét egyesíti magában, a művésznőt, a fiatal lányt és a kurtizánt. Ám felbukkan a régi-régi vetélytárs, Hoffmann rossz szelleme, a démoni figura, ezúttal Lindorf tanácsos néven. A költő múzsája is megjelenik, és a boldog szerelemi idill helyett a megélt, fájdalmas tapasztalatokat tartja szükségesnek a költészete kiteljesedéséhez, ezért felveszi Nicklausse, a költő barátjának alakját és így kíséri végig őt az úton, melyen végig kell haladnia.

Hoffmann balladát énekel Kleinzackról, a törpéről, majd elmeséli három boldogtalan szerelme történetét.

Az első felvonás a feltaláló Spalanzani fizikus fantasztikus gépezetekkel, mechanikus szerkezetekkel teli otthonában játszódik. A démoni Coppélius segítségével egy élethű babát készített, amelyet, akit egy estély keretében mutatnak be. A vendégek között Hoffmann is megjelenik. Coppéliustól egy csodálatos szemüveget kap, amelyen keresztül Olympiát, a babát élő lánynak látja, és olthatatlan szerelemre gyullad iránta. Ám a két fizikus viszálya végzetes következménnyel jár. A Spalanzani által becsapott Coppélius összetöri a babát. Hoffmann megszégyenülve jön rá, hogy egy gépbe volt szerelmes.

A második felvonás egy tragikus szerelem története. Crespel tanácsos felesége a híres énekesnő meghalt, árván maradt lányuk Antonia örökölte anyja gyönyörű hangját és énekesnőnek készül, ám súlyos betegsége miatt nem lenne szabad énekelnie. Hoffmann eleinte bíztatja szerelmét az éneklésre, de amikor értesül súlyos betegségéről, ő is megpróbálja a lányt lebeszélni az énekesi karrierről. Azonban itt is megjelenik a démoni figura, ezúttal doktor Miracle (Csoda) néven, megidézi Antonia anyjának szellemét, és annak segítségével ráveszi a lányt az éneklésre. Antonia énekel, majd holtan esik össze. Hoffmann megint magára marad.

A harmadik felvonás a dekadens Velencében játszódik a karnevál idején. Itt szólal meg a híres gondola dal, a Barcarola. A költő ezúttal Giuliettába a kurtizánba szerelmes. Újra megjelenik a rossz szellem, ezúttal Dapertutto néven, Giuliettának egy hatalmas gyémántot ajánl fel, (Seintille diamant) ha megszerzi Hoffmann tükörképét, ahogy egy másik áldozata árnyékát is megszerezte. A költő szerelmi bódulatában Giuliettának adja a tükörképét. A nő megkapja a gyémántot és az elcsábított Hoffmannt elhagyva, gondolán távozik egy másik hódolója karján.

Ez volt Hoffmann három tragikus szerelmének története. A rendező Bartlett Sher a díszlettervező és jelmeztervező segítségével a fantasztikus történeteket fantasztikus látványvilággal elevenítette meg. A 20. sz. elejének divatját idéző ruhák és kellékek keverednek mesebeli jelmezekkel, a Coppélia mesebalettet idéző környezettel, és rokokó velencei látványvilággal, krinolinokkal és rizsporos parókákkal.

Az egész előadás egy hatalmas kavalkád. Színek, formák, jelmezek és különös figurák kavarognak, mint egy szürreális álomban. De hiszen az is. Szürreális álom a költészetről és a szerelemről, alkotásról, alkotói sorsról és költői fantáziáról.

A MET mindig nagyszerű zenekarát James Levin vezényelte, megelevenítve a mű sok színből, ízből kikevert különös zenei hangulatát, világát. Hoffmann szerepében Joseph Calleját láttuk, hallottuk. Remek hanggal énekelte végig a hatalmas és nehéz szerepet. A néha-néha hallható erőteljesebb vibrátó nem volt jelentős és zavaró. Ami az alakítását illeti az általában megszokott egzaltált Hoffmann alakja ezúttal sokkal nyugodtabb, esendőbb, hiszékenyebb figura lett, akit nem részegség terít le a mű végén, sokkal inkább a fájdalom.

Néha, ha megfelelő művésznő áll rendelkezésre, a három nőalakot ugyanaz az énekesnő énekli (mint nálunk valaha Kukely Júlia). Ezúttal azonban három művésznő szólaltatta meg a három karaktert. Olympia, a baba nehéz, virtuóz koloratúrszoprán szerepét Kathleen Kim keltette életre. Fölényesen győzte a híres ária (Les oiseaux dans la charmille) minden hangi bravúrját. Kedves, bájos, humoros, kissé dundi, hatalmas mandulaszemű ázsiai babát mutatott be. Az egész előadás legvidámabb perceit köszönhettük neki. Antonia kissé hálátlan szerepében a MET nagy sztárja Anna Netrebko tündökölt. Szopránja ezúttal is bársonyosan, fényesen szólt Antonia románcában (Elle a fui, la tourterelle). Ismét megcsodálhattuk, hogy énekművészete mellett milyen remek színészi képességekkel is rendelkezik. A közeli képek jóvoltából arca, tekintete, minden rezdülését követhettük. Mélyen átélt, megrendítően tragikus alakítást mutatott. Ő alakította a költő negyedik, szintén sikertelen szerelme, Stella rövid szerepét is. Giulietta, a kurtizán alakját Ekaterina Gubanova keltette életre, megbízhatóan, pontosan, de különösebb ihletettség nélkül.

A démoni figura négyes szerepét Alan Held énekelte szintén nagyszerűen, azonban az alakításából hiányzott a démoni erő. Sötét, sátáni figura helyett egy szimpla intrikust kaptunk. Az előadás hangi, színészi, művészi felfedezését számomra a Múzsa és Nicklausse szerepét játszó, éneklő Kate Lindsey jelentette. Gyönyörű, meleg, bársonyos, sötét mezzoszopránja, illúziókeltő színészi jelenléte rendezői segítséggel az előadás női főszereplőjévé avatta. Ebben a rendezői felfogásban a Múzsa nem segíti, hanem szándékosan löki Hoffmannt tragikusnál tragikusabb helyzetekbe, hiszen csak így szerezheti meg azokat a tapasztalatokat, így élheti át azokat a fájdalmakat melyek segítségével költőből nagy művésszé válhat, ehhez használja eszközül a jóbarát, Nicklausse alakját. A befejező képben, az epilógusban Stella az új szerelem is elhagyja a költőt és Lindorf tanácsos karján távozik. Hoffmann megszokott, heveny alkoholmérgezése ezúttal elmarad. A költőt, a művészt ugyan lesújtja a fájdalom, de a Nicklausse ruháját levető Múzsa segítségével megérti sorsát és fáradtan, fájdalmasan az írógéphez ül alkotni, hogy versbe öntse fájdalmát, megszenvedett érzéseit.

Fotósarok