Érinthetetlenek

A Margitszigetre álmodták a Brodway világát. Popmusical.

Az izgalmas, szuperhősöket idéző cím ellenére a darab inkább hajaz a Rómeó és Júliára, mint a Batmanre. A ’60-as években játszódó musical egy „majdhogynem jó útra tért” maffiózó családot mutat be, akiket orosz kémek és az FBI is figyel. A családfő lánya ennek tetejében szerelembe esik a helyi rendőrfőnökkel, nem is csoda, hogy bánat- és örömkönnyekből hatalmas dózist kap a kedves néző.

A Margitszigetre a rendező, Simon Kornél megálmodta a Broadway világát, a fénytechnika (hatalmas LED falak, számtalan reflektor, különleges pirotechnika) illetve a hangosítás kiválónak ígérkezett. A majd húszfős szalonzenekar alaposan kitett magáért, szívvel-lélekkel húzták az ismert magyar számokból összeállított repertoárt. Az írók biztosra akartak menni, a ’90-es évek toplistás számait fölhasználni azonban legalább annyira rizikós, mint biztos megoldás. A színészek operás-operettes stílusban énekeltek pop-rock számokat. Viszont a tánckar remekül szerepelt a főpróbán, ők varázsoltak igazi forró hangulatot a hűvös nyáresti előadáshoz.

A színészek közül kimagaslott Egyházi Géza alakítása, aki telt orgánumával és férfias megjelenésével tűnt ki az átlagosnak mondható szereplőgárdából, bár ebben a műfajban ő is, mint kollégái kicsit újnak, gyakorlatlannak tűnt.

Kiemelném a hölgyek közül Trokán Anna alakítását, aki elbűvölő külsejével és színpadi megjelenésével lehetett a darab egyik kiválósága, ahogy Józsa Imre is, aki a tőle megszokott profizmussal játszott ezúttal is.

Megoldatlan probléma, hogy a Szigetről az utolsó busz már jóval az előadás vége előtt elment, több idős színházlátogatót hosszú gyalogtúrára kényszerítve.

A popmusicalt szeretettel ajánlom mindazoknak, akik az ezredforduló popszámait még nem unták meg, és kíváncsiak arra, milyen is a Margitszigeten a pesti éjszaka egy újabb különlegessége.

Zima Richárd