Szabadidő magazin - Lenni vagy nem lenni
Szabadidő magazin

Lenni vagy nem lenni

2012. május 19. 21:09 | Gold György

Ez az ország Dánia, népe mi vagyunk, a nézők.

 Shakespeare Hamlet c. drámájának előadására érkezve a Nemzeti Színházhoz, különös rendezői ötletként, nyomtatott útbaigazító cédula fogad, miszerint a főbejárat nem üzemel, használjuk a mellékbejáratot.

     Így aztán lépcsőkön, folyosókon jutunk a színházba, majd annak színpadára. Igen, a színpadra, hiszen ebben az előadásban a helyszínek felcserélődtek. A nézők ülnek a színpadon, a játék pedig a nézőtéren zajlik. A nézőtér, ami rendes állapotában is egy ravatalozó és egy mozi keverékének néz ki, most fekete fóliákkal letakart széksoraival, csővázas állványzatokkal, fekete fóliával, mint gyászfátyollal burkolt csillárával egyszerre idézi egy düledező színház, egy ravatalozó, egy bezárt tér, egy bezárt ország képét. Ez az ország Dánia, és népe mi vagyunk, a nézők.

     Alföldi Róbert rendező Nádasdy Ádám fordítását használja az előadáshoz.

A fordítás, miközben felidézi a klasszikus sorokat, mondatokat, mégis mai nyelven szól hozzánk, anélkül azonban, hogy közönségessé, triviálissá válna, így közelebb hozza, érthetőbbé teszi a drámát. Ezt bizonyítja a nézőközönség több mint ötven százalékát kitevő középiskolás fiatal lankadatlan figyelme és érdeklődése. A nézőtérré vált színpadon remek az akusztika, minden szót kitűnően hallani, ami nem mondható el a valódi nézőtérről.

     Az előadás a királyi család bevonulásával kezdődik. Jelen vannak a sötét öltönyös udvaroncok, Polonius a szóvivő-udvarmester, fia Laertes, lánya Ophelia, majd érkezik az új király Claudius és újdonsült neje Gertrud. Csak Gertrud fia, a király unokaöccse, Hamlet herceg hiányzik az ünnepségről. Így nélküle kezdődik a köszöntő, a király ünnepi beszéde népéhez. Claudius, Makranczi Zalán sima modorú, vonzó férfi. Külsőleg. Belül azonban velejéig romlott, a hatalomért testvérgyilkosságra is képes, liliomtipró, torzlelkű ember.        

    Ebben a nyitóképben megismerhetjük Polonius jellemét is. Rába Roland alakításában ő mindent tudó, mindenről tudó, mindenben intézkedő, a felséges úr, ura, kegyeit kereső, őt mindenben kiszolgáló, népámító hazugságtól vissza nem riadó, sima bőrű királyi udvarnok, aki közben nem felejti el saját karrierjét építgetni csakúgy, mint fia külföldi tanulmányaihoz a király engedélyét megszerezni. Fiát Laertest Szatory Dávid alakítja. Nem hálás szerep, hiszen rögtön az elején elutazik és csak a tragédia végén, bosszút állni tér vissza. Horatio alakítója Mátyássy Bence a hűséges, barátjához, Hamlethez minden bajban, minden megpróbáltatásban, a végső tragédiában is ragaszkodó, a képmutató udvari környezetből kirívó fiatalembert mutat meg nekünk. Ellentéte a két intrikus, két hűtlen, a hatalom által megvásárolt, volt barát Rosencrantz és Guildenstern akiket Marton Róbert és Hevér Gábor kelt életre. Gertrudot, Hamlet anyját, a mutatós fekete kosztümjét elegánsan viselő, reprezentatív királynét, aki későn ébred rá az igazságra, arra az igazságra melyet nem képes alkoholba fojtani, Söptei Andrea alakítja.

     Hamlet apjának szellemét és a színészkirályt László Zsolt játssza. Társa a színésznő, Nagy Mari. A színészek jelenete jócskán lerövidült és az eredetileg több fős színtársulat is két főre olvadt, mégis nagyon megindító, emlékezetes jelenetet produkálnak. Két nyomorúságos, megtört, szinte rongyokba öltözött, kopott, fáradt, sovány, elgyötört, éhező figura érkezik a színpadra. Az ország két legjobb színészeként mutatják be őket. Szembe fordulnak velünk. Nagy Mari fáradt, beszédes tekintetében egy egész emberi sors tükröződik. Aztán az egérfogó jelenetben a színház a színházban előadásán életre kelnek, bizonyítják tehetségüket, amíg tart a jelenet. A végén királyi parancsra kiebrudalják őket. Megindító jelenetük végén, ahogy botorkálnak kifelé, a nyomorba, mindkettejük kezében feltűnik egy- egy kissé megkopott Kossuth-díj szobor. 

     A két sírásó Hollósi Frigyes és Znamenák István. Jelenetük szintén az előadás legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik. Hátborzongató, ahogy a felásott sírokból dobálják szemeteszsákokba az emberi csontokat, koponyákat és velük a sírokból előkerült sorsokat, a múltat: sárga csillagos rabkabátot, vörös csillagot, közepén lyukas, nemzeti színű lobogót.

     Ophelia szerepét Radnay Csilla alakítja. Egyszerű, naiv, romlatlan fiatal lány, aki nemigen igazodik el az élet dolgaiban. Csapás, csapás után éri. Bátyja külföldön, szerelme, Hamlet megöli az apját Poloniust, őt elűzi magától és mindezen szörnyűség betetőzéséül a király, Claudius megerőszakolja. Csoda-e hát, ha megőrül? Őrületében semmi nincs a színpadi klisékből, gyönyörűen, kristálytiszta hangon énekli a magyar népdalokat, fájdalmasan döbbenetes, amikor az őt megerőszakoló királyt megpillantva, az udvar népe előtt felhúzza szoknyáját, mintegy újra felkínálva magát. Szegénynek még a halálban sincs igazán nyugta, hiszen temetésekor a hamvait tartalmazó urna kinyílik és a hamvak a földre szóródnak.

     Hamletet, a főszerepet Szabó Kimmel Tamás játssza. Okos mai fiatalember, egy azok közül, akik a nézőtéren helyet foglalnak. Éli a fiatalok gondtalan életét, amíg élheti. Aztán rázúdul a sors, a tragédia. Megpróbál helytállni és bosszút állni apjáért. De ő nem született gyilkosnak, egyelőre még lelkiismerete is van. Tétován vívódik hát, játssza az őrültet, filozofál, közben megismeri, hogy ki az igazi barát és ki az, aki csak annak mondja magát. Véletlenül és vétlenül Polonius gyilkosává válik. Nagy megbánást nem mutat. A párbajra Laertéssel, a végső harcra, tradicionális fekete Hamlet jelmezre cseréli farmernadrágját és pulóverét. Az elején még lazán bohóckodik, aztán ráébred, hogy életre-halálra megy a bajvívás. A halála előtt a végkifejletben, a nézőtér mögött, általunk láthatatlanul, csak hallhatóan, sorozatlövéssel kivégzi apja gyilkosát Claudiust.

     Ekkor lép a hullákkal borított színre Fortinbras norvég király. László Attila fojtott hangú, a mikrofont fel nem érő, kistermetű hatalmasság. A rezzenéstelen, érzelemmentes archoz, maffiózó külsőhöz féktelen hatalomvágy társul. Kísérete akárcsak a nyitó jelenetben Claudiusé, sötét öltönyös udvaroncok, testőrök és új, az előzőhöz megszólalásig hasonlító szóvivő (Rába Roland), mintegy az újra életre kelt Polonius. Néhány halkan elsziszegett mondat az új uralkodótól, aztán a hátunk mögül jövő őrült fegyverropogás közben sötétség borul Dániára...

     Egyébként, amit érkezéskor különös rendezői ötletnek hittünk, arról kiderül, hogy nem az. A Nemzet Színházának főbejáratát a szeles idő miatt (!?) nem lehet használni. Ez már nem Dánia, nem színház. Ez a való világ. Megérkeztünk.

    

    

                             

Fotósarok