Szabadidő magazin - Európai utasok
Szabadidő magazin

Európai utasok

2012. április 24. 21:18 |

A kolozsvári csoda.Harminckét művész első, reprezentatív kiállítása a Műcsarnokban. A Bulgakov Cafe Budapesten.

Hivatalosan megnyílt a Műcsarnok új, az ezredforduló utáni kolozsvári képzőművészetet bemutató kiállítása.

A mintegy másfél évnyi szakmai előkészítés után létrejött, július 1-ig látogatható tárlaton harminckét művész szerepel – többségük már jelentős nemzetközi ismertséggel büszkélkedhet. Nem véletlen, hogy a budapesti megnyitón neves londoni, párizsi, berlini, zürichi közgyűjtemények és magángalériák vezetői is megjelentek, csakúgy, mint például az isztambuli biennále igazgatója.

Az egyre híresebb, a nyugati szaksajtóban évek óta „kolozsvári csodaként” emlegetett jelenségnek ez az első átfogó, reprezentatív bemutatkozása.

A kiállításon külön termet kaptak a kolozsvári képzőművészeti intézmények is, egy „pihenőszigeten” pedig az alkotók teljes portfólióját megtekinthetik a látogatók.

A tárlat kurátora Angel Judit, a Műcsarnok munkatársa.

 

Fotó:Kare András

 

 

Pénteken indul útjára a Kolozsvár ezredforduló utáni képzőművészetét bemutató, múlt héten megnyílt Európai utasok című kiállításhoz kapcsolódó háromrészes irodalmi est-sorozat a Műcsarnokban.

A program során az erdélyi fenegyerek, a Kolozsvárott sikeres kávéházat, kiállítótermet működtető, művészeti rendezvényeket szervező költő, Orbán János Dénes és kolozsvári, vagy a városhoz kötődő vendégei látogatnak el Budapestre. Elsőként a kolozsvári színházi élet egyik legjelentősebb alakjával, Visky Andrással - akinek talán legismertebb darabja a családjának meghurcoltatását feldolgozó Júlia - valamint a legnagyobb erdélyi ígéretek közé tartozó fiatal prózaíró-tehetséggel találkozhatunk. Potozky László nem csak két komoly debütdíjat zsebelt már be, de felfigyelt rá a Magvető Kiadó is – 23 évesen hamarosan náluk jelenik meg második kötete.

Őket egy szívvel-lélekkel nagyváradi, Kőrössi P. József kérdezi.

Zenél a kolozsvári csellista: Márkos Albert. Mindez a Bulgakovot idéző, kávéházi hangulatban.

A május 25-én és június 22-én folytatódó sorozat további vendégei a Kő hull apadó kútba Kossuth-díjas szerzője, Szilágyi István, a Korunkat főszerkesztő József Attila-díjas költő és irodalomkritikus, Balázs Imre József, a Graves-, Füst Milán-, Déry Tibor- és József Attila-díjas költő, Szőcs Géza, valamint Erdélyi Magyar Írók Ligájának tagja Vass Ákos költő.

2012. április 27., péntek, 19 óra BULGAKOV CAFÉ BUDAPEST I.

Felolvas: VISKY ANDRÁS, POTOZKY LÁSZLÓ Kérdez: KŐRÖSSI P. JÓZSEF Zene: MÁRKOS ALBERT Belépő: 500 Ft.

 Az estek a Szépírók Társaságával együttműködésben jöttek létre.

Fotósarok