A romantikus tündérkirály

Látogatás II. Lajos álombirodalmában.

                                                                                                                        1.

                                                       Művészet és valóság

 

Egy romantikus „tündérkirály”. Egy álmodozó uralkodó. Egy ember  álom és valóság között. II. Lajos. A király, aki megvalósította álmait. Neuschwanstein: egy valósággá vált királyi álom. Hófehér palota az álom és a valóság határán. Szentély a germán mitológiának és Richard Wagner műveinek. Hatvanperces séta a valóságból az álom és a művészet birodalmába. Aztán vissza a valóságba:szakad az eső. Buszunk Innsbruck felé rohan az Alpokban.

     Hallgassunk Wagner zenét – javasolja idegenvezetőnk. Az otthon felvett kazettáról felcsendül a Rajna kincse befejezése.

     Művészet és valóság. Donner kalapácsa lesújt. Ugyanebben a pillanatban óriási dörgés, villámlás. Wagner viharvarázsa és a kinti zivatar egyesül. Művészet és valóság néhány percre összeolvad. Majd oszlik a hangzó vihar és csendesül a kinti is. A zenekarban felépül a szivárványhíd. Buszunk kanyarodik: előttünk hatalmas szivárvány ível a hegyek csúcsa fölé.

     Művészet és valóság. Néhány perces csoda. Visszanézek. A szivárvány ívén két férfialak. Egy nagykalapos, szürke köpenyes, kezében dárda. És egy alacsony, köpcös, fehér hajú, keskeny, fehér szakállal, fején barett.

     Művészet és valóság? Vagy csak néhány felhőfoszlány az újra kék égen? A hangszóróból megszólalnak a Lohengrin előjáték éteri tisztaságú első hangjai. Rohan a busz Innsbruck felé.

 Művészet és valóság…….

 

 

                                                                      

                                               „ Az emberélet útjának felén”

 

Közbülső állomás. Megálló egy rövid élet félútján. Már nem a kezdet, de még nem a vég.     II. Lajos Linderhof kastélya. Szökőkutak, vízesések,vidám virágok között hófehér palotácska, egy bagatell. Rokokó esküvői torta. Már nem a súlyos wagneri-germán világ. Még nem az önmagába fulladó barokk aranyözön. Egy komor lélek derültebb pillanata. Még nem dőlt el semmi. Még minden lehetséges. Talán lehet vidámabb folytatás! Talán van megváltás!

     Aztán a park. Vissza a wagneri világhoz. Még nincs elszakadás. Még hat a varázs.

     Venusberg. Benne mesterséges barlang, változó színű világítással. Villannyal világított mesterséges tavon aranyozott kagylócsónak. A háttérben festett bacchanália. A tavacska vize fűtött. Művirág girlandok műpompája. 19.sz-i. középkor.

     Odább, domboldalon mór stílusú pavilon. Benne selyem pávatrón, drágakövekkel kirakva. Itt lehet „maharadzsát” álmodni.

     A park végében faház. Hunding háza. Bent kőrisfa törzse, beledöfve a Nothung. Faragatlan, durva bútorzat. Sieglinde és Hunding hálószobája. Állatbőrök, ivótülkök. Papírmasé romantika. 19. sz-i egyszemélyes luxus Diesneyland.

     Távolabb magányos fakunyhó. Felirata szerint Gurnemanz remetekunyhója. Üres. Lakója nincs. A bölcs pap nincs itt. Parsifal nem leli az utat a Grálhoz. Nincs nagypénteki varázs. A bolygó tovább bolyong. Még nincs vége. Még várja újabb partraszállás. Még vannak végig nem járt utak. Még lehet reménykedni. Jöhet-e Senta? Jöhet-e megváltás?

 

                                                                 Vanitatum vanitas   -   hiúságok hiúsága.

Herreninsel. Sziget a tavon. Franciakert. Virágözön és szökőkutak a hatalmas parkban. Óriási palota. A versaillesi-i mása. Egy nagy álmodozó újabb álma.

     Ez már nem Wagner és a germán mitológia szentélye. Ez II. Lajos hódolata XIV. Lajosnak. A túlzó barokk pompa birodalma. Barokk álom a 19. században.

     Vanitatum vanitas. Márvánnyal és drágakövel kirakott lépcsőház. A termek napfényben fürdő falain ömlik az arany.

     Dísz-hálóterem: évekig szőtt kárpitokkal, évekig faragott bútorokkal. Soha senki nem aludt benne.

     Ebédlőterem színpadi süllyesztőből előtűnő meisseni porcelán asztallal. Ezüst fán arany madarak, meisseni porcelán csillár. Soha senki nem evett itt.

     Dolgozószoba aranyozott ezüst asztallal, soha senki nem dolgozott rajta.

     Zenélő óra XIV. Lajos mozgó szobrával. Soha senki nem mérte rajta az időt.

     Tükör-terem. Nagyobb mint a versailles-i. Arany gyertyatartók, velencei tükrök, kristálycsillárok végtelen távlata. A kivilágított teremben soha nem szólt báli muzsika. Nem volt báli forgatag. Báli tömeg helyett egy magányos ember sétál 2300 gyertya fényében a tükrök előtt, ezüst hattyúkkal hímzett, hermelines palástban. Egy kis király Napkirálynak álmodja magát.

     Vanitatum vanitas. Az ajtón túl elfogy az arany, elfogy a márvány. Eltűnnek a kárpitok, nincs porcelán, sem kristálycsillárok, nincsenek velencei tükrök.

     Lépcsőház, folyosók, termek hosszú sora. Mind üres. Vakolatlan téglafalak. Eltűnt a pompa. Elszálltak az álmok.

     Falfülke. Benne hófehér márványszobor. Lajos. Nem a király. Az ember. Akinek innen már csak egy útja lesz. Egy másik tóhoz.

     A szobor előtt egy szál virág. Vanitatum vanitas.