Szabadidő magazin - Élsportolók támogatása
Szabadidő magazin

Élsportolók támogatása

2012. március 31. 20:51 |

A K&H Bank három élsportoló olimpiai felkészülését támogatja.

- A K&H újabb három élsportoló felkészülését segíti a fejenként 1 millió forintos támogatással. A mostani díjazottakkal 31-re nőtt azon sportolók száma, akik a K&H támogatásával készülnek a legnagyobb nemzetközi versenyeikre, most elsősorban a közelgő Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokra.

 

A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram zsűritagjainak szavazata értelmében a „reménység” kategóriában Kovács Sarolta öttusázó, a „felnőtt” kategóriában Csernoviczki Éva cselgáncsozó, a paralimpikonok közül pedig Pálos Péter asztaliteniszező nyerték a fejenként 1-1 millió forintos támogatást,.

 A 31 díjazott közül eddig összesen 17 fő szerzett biztos kvalifikációt a Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokra, további két sportoló pedig kvótát érő helyen áll a világranglistán.” – jelentette be Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram 10. díjátadóján.

 

„6 év, 10 díjátadó, 31 díjazott, 30 millió forint támogatás. Ez a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram tömör összegzése számokban. Ennél azonban sokkal többet takar a K&H, valamint a magyar olimpiai és paralimpiai mozgalom több mint egy évtizedre visszatekintő kapcsolata” – fűzte hozzá Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Elhivatottság, eltökéltség és kiválóság. Ez az a három érték, amelyet a legfontosabbnak tartunk az olimpiai, paralimpia versenyzők életében, munkájában, és amelyeket követendőként tűztünk ki saját magunk és kollégáink elé. Ezen értékek mentén tettük le voksunkat a hazai élsport és az olimpiai bizottságok támogatása mellett 11 évvel ezelőtt.”

 

A Magyar Olimpiai és Paralimpiai Bizottságnak nyújtott pénzügyi szolgáltatásokon túl a K&H egyénileg is támogatja a hazai élsportolókat. Ez az egyéni támogatás valósul meg a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramban, amelynek keretében félévente 3 kiváló sportoló eredményeit, teljesítményét, erőfeszítését díjazzák.

 

„Az olimpiai, paralimpiai felkészülés utolsó hajrájában látszik igazán, hogy milyen fontos a folyamatos erőnlét, a kemény munka, az edzések. Büszkék vagyunk arra, hogy támogatásunk révén az elmúlt hat év során összesen 31 sportoló számára tudtuk biztosítani a hátteret, és ezzel mi is hozzásegíthettük őket eredményeik javulásához, kimagasló teljesítményeik, céljaik, álmaik eléréséhez” mondta Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

„Gyémántfokozatú támogatónk, a K&H Bank rengeteg segítséget nyújt a Magyar Paralimpiai Bizottságnak és sportolóinknak a mindennapok nehézségeinek leküzdésében. A K&H Bank által indított program nemcsak anyagilag jelent nagyon sokat sportolóinknak, hanem erkölcsi jelentősége is felbecsülhetetlen, hiszen azt üzeni a versenyzőinknek, van értelme minden nap kőkeményen edzeni, és küzdeni a minél jobb eredmények eléréséért” – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

 

„A stabil háttér megteremtéséhez, a nyugodt olimpiai és paralimpiai felkészülés biztosításához a K&H is alaposan hozzájárult az elmúlt évek folyamán. Számos sportolót hozzásegítették álmaik eléréséhez. Ez az álom pedig hamarosan valóság is lehet, hiszen július 27-én fellobban a láng: kezdődik a londoni olimpia” – mondta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

Fotósarok