Szabadidő magazin - 43.Magyar Filmszemle
Szabadidő magazin

43.Magyar Filmszemle

2012. január 12. 21:04 |

A magyar filmkészítők szakmai iránti szeretetét bizonyítja.

 

A Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között megrendezi a 43. Magyar Filmszemlét. A vetítések helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi.

A protokollt nélkülöző, „fapados” rendezvény célja a sokszínű és élő magyar film bemutatása, amely a jelenlegi helyzetben a magyar filmkészítők áldozatkészségét, egyben a szakma iránti szeretetét bizonyítja. 

Előzsűrizés, verseny nem lesz. Csak ősbemutatókra kerül sor, a korábban bemutatott filmek utánjátszására nincs lehetőségünk. A játékfilmek és dokumentumfilmek mellett tudományos-ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérleti film produkciókat is megtekinthetnek az érdeklődők.  

A rendezvény mindenfajta állami támogatás nélkül jön létre, szerény körülmények között, csupán néhány külföldi vendég részvételével.

A mozijegyek egységesen 600 forintba kerülnek.

A filmszemle teljes programját a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.

 

(Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim és Vidnyánszky Attila: Szarvassá változott fiú című filmjének munkálatai még zajlanak. A szervezők remélik, hogy ezek az alkotások is szerepelhetnek majd a programban.)

 

 

Játékfilmek listája:

- Deák Krisztina: Aglaja

- Fancsikai Péter: jp.co.de

- Fliegauf Benedek: Csak a szél

- Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András, Jancsó Miklós: Magyarország 2011

- Pálfi György: Final cut - Hölgyeim és uraim

- Szabó István: Az ajtó

- Török Ferenc: Isztambul

- Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim (befejezés alatt)

- Vidnyánszky Attila: Szarvassá változott fiú (befejezés alatt)

Változások:

Uránia Nemzeti Filmszínházban

Február 4-én szombaton, 14:45, Díszterem - pótvetítés

Jeles András,Kocsis Ágnes,Török Ferenc,Szabó Simon, Mészáros Márta,Forgács Péter,Siroki László,Pálfi György, Fliegauf Benedek,Salamon András, Jancsó Miklós: Magyarország 2011

 

Február 4-én szombaton, 18:00, Díszterem - változás

Vidnyánszky Attila: A szarvassá változott fiú helyett Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim

 

Toldi mozi

Február 5-én vasárnap, 16:00, Nagyterem - változás

Vidnyánszky Attila: A szarvassá változott fiú helyett Jeles András,Kocsis Ágnes,Török Ferenc,Szabó Simon, Mészáros Márta,Forgács Péter,Siroki László,Pálfi György, Fliegauf Benedek,Salamon András, Jancsó Miklós: Magyarország 2011

 

 

 

Fotósarok