Csárdás.Király.Nő

A csárdáskirálynő, avagy 1916. Az előadásban senki és semmi nem olyan amilyennek látszik.

Mohácsi János újragondolta 1994-es rendezését és újra megrendezte a Vörösmarty Színházban Székesfehérvárott: A csárdáskirálynő, avagy 1916 címmel.

     Nem véletlen a cím, hiszen ebben az évben fejezte be a szerző, Kálmán Imre a darabot. Mohácsi rendezése pedig, megmutatja nekünk a kort, a korszak jellegzetes figuráit és a Monarchia végnapjait.

     Merthogy micsoda alakok népesítik be ezt a színpadot? Orfeumlányok, akik egyáltalán nem angyalok, sőt. Mind férjre vagy gazdag szeretőre vadászik. Hazafiasságukat pezsgővel erősítő részeg dzsentrik és uracsok, prostituált sanzonettből hercegnővé avanzsált szépasszony, főúri szeretővé és végül hercegnővé rangosodó sanzonett, bánatát szeszekbe fojtó hercegfiú, őt féltékenyen gyűlölő grófi barát, életből kiábrándult, szerelem nélkül férjhez menő grófkisasszony és társaik.

    Ebben az előadásban senki és semmi nem olyan, amilyennek látszik, vagy amilyennek eddig hittük.  A főszereplő Edvin, az ifjú herceg nem Szilviába, a szép sanzonettbe szerelmes igazán, hanem a szerelembe, a szülők elleni lázadásba. Szilvia az orfeum csillaga nem Edvinbe szerelmes, hanem a rangba, a meggazdagodás lehetőségébe, a karrierbe. Stázi grófnő már nem szereti Edvint, ő ezen egy elvetetett gyerek után már túl van, de nem szerelmes Bóni grófba se, akihez férjhez megy, mert valakihez muszáj. Bóni gróf nem szerelmes Stáziba, akit feleségül vesz. Ő Szilviába szerelmes, ezért féltékenyen gyűlöli barátját, Edvint. A régi csárdáskirálynő Cecilía pedig nem szeretett és nem szeret senkit önmagán kívül. Nem szerette annak idején Miska pincért, sem Kerekes Ferkót, most mindkettőnek azt hazudja, hogy Edvin az ő fia. Nem szereti férjét a herceget, nem szereti fiát sem, hiszen minden eszközzel megakadályozni igyekszik, hogy elvehesse szerelmét. Szilviát gyűlöli, mert saját ifjúkori énjét látja benne, és pontosan tudja, hogy a fiatal nő képes arra, amire ő volt képes: szépségét, csillogását kihasználva arisztokrata férjet találni. Cecília csak a rangba, a hercegnőségbe szerelmes, mindabba, amit kiküzdött, kifeküdt magának annak idején.

     A cselekmény hátteréből pedig minduntalan betör a kor, a történelem.

Az első felvonás orfeumi díszlete tulajdonképpen a Vörösmarty Színház nézőterének folytatása, kiterjesztése a színpadra (díszlet: Khell Zsolt). A dekoráció piros, fehér, zöld. Akárcsak, a belépőjét éneklő Szilvia ruhája. A mulatozó, csárdást táncoló, egyre részegebb urak minduntalan ismétlik a mondást. „Mit mondott az öreg Kiss?” A válasz: „Le a franciákkal!”

Végül is 1916 –ban vagyunk, dúl a világháború, a franciák ellenségek. Aztán, a felvonás végén, amikor már mindenki merev részeg, Szilvia elutazott Bónival Amerikába, Cecília és kísérete elhagyta a mulatót, bejön a takarító személyzet. Mind cigányok. Énekelnek. Az ittas Edvin Lippert-Weilersheim herceg rájuk ordít, hogy jó magyar embernek egy magyar mulatóban miért kell cigányokat hallgatnia. Egyik társa válaszol, azért köztük is van rendes ember. Az egész felvonás alatt a sarokasztalnál ülő, dülöngélő, abszintot ivó, Bandinak nevezett ember felkel, az ajtóhoz tántorog és egy Ady vers pár sorát idézve, megvetően elhagyja a mulatót.

     A második felvonás helyszíne a hercegi palota, ahol Edvin és Stázi grófnő esküvőjére készülnek. Csupa hideg-rideg szürke és fekete márvány. Oszlopok, lépcsők. A fényes estélyre egyszer csak betörnek a doberdoi csatatérről szabadságolt katonák és velük a háború borzalmai. Rémes történetek, harctéri szólások, sebek, sebesülések, a valódi élet. Ők aztán Edvin Lippert-Weilersheim herceget alaposan lesvábozzák, mire valamelyik megszólal: miért? Közöttük is vannak rendes emberek. Ebbe a légkörbe érkezik meg Szilvia Bóni gróffal Amerikából. Ez előtt a háttér előtt bomlik ki a konfliktus, melynek csúcspontján, egy hatalmas veszekedési, verekedési jelent során énekli el Szilvia és Edvin a híres, andalító duettet: Emlékszel még?  Hogy a felvonás végén Szilvia a díszvendég Károly főherceg karján, annak soros szeretőjeként hagyja el a színpadot. Ekkor, egy végtelennek tűnő színpadi csönd után marad egyedül Cecília és az összecsukódni akaró függönyt visszatartva, énekli el bosszúval, dühvel, fájdalommal telve nagy betétdalát.

     A minden konfliktust elsimítani szándékozó harmadik felvonás helyszíne ezúttal a Monarchia tengeri kikötője Fiume. Itt gyűlik össze a főúri közönség, hogy felszenteljék a haditengerészet büszkeségét a frissen elkészült hadihajót. Az alkalom tiszteletére verset mond egy kisfiú, akit Csermanek Jánosnak hívnak, és akinek ügyes versmondása után megjósolják, hogy még sokra fogja vinni az életben…..

      Az előtérben Ferenc József császár és király feldíszített arcképe. Az osztrák és magyar nemzeti színekkel díszített emelvényen az előkelőségek: Károly főherceg, mellette a szeretője Szilvia, az arisztokrácia, hercegek, grófok és Cecília, aki elkereszteli a hajót. Lehullik a feliratot takaró lepel és meglátjuk: ez a hajó a büszke SMS Novara, a Monarchia haditengerészetének Helgoland osztályú gyorscirkálója, Horthy Miklós zászlóshajója. Innen aztán felgyorsulnak az események, megjön a zaklatott Edvin, Cecíliáról kiderül, hogy valaha ő is sanzonett volt. Távirat érkezik, miszerint Ferenc József meghalt, utódja az ünnepségen jelen levő Károly főherceg, aki IV. Károly néven fog uralkodni. Kegyesen csillagkeresztes dámává nevezi ki Cecíliát és engedélyezi Edvinnek, hogy feleségül vegye Szilviát, a főhercegi szeretőt.

     Edvin szerepében Lábodi Ádám egyetemi hallgatót láttuk, aki szép hanggal énekelve, illúziókeltően alakította a szerelmes, majd kiábrándult, megcsömörlött ifjú herceget.

Vereczkey Szilvia szerepét ezen a szilveszteri előadáson Balla Eszter játszotta. Kissé hűvösen, visszafogottan, de a harmadik felvonásban kiderül, hogy ugyanolyan hideg, számító, önző és karrierista, mint amilyen elődje, majd jövendőbeli anyósa Cecília volt.

Stázi grófnő kissé elhalványodott szerepében Váradi Eszter Sára megmutatta a szokásosan ugri-bugri szubrett szerep másik, sötétebb, tragikusabb vonásait is. A megszokott táncos komikus Bóni gróf helyett Keller János egy forrófejű, energikus, barátjára gyűlölködően féltékeny fiatalembert alakít. Miska pincért Kozáry Ferenc adta, remekül, Kerekes Ferkó szerepében Bata Jánost láttuk. Cecília szerepe ezúttal minden manírtól, negédességtől, operett-ragacstól mentes, nagy drámai szereppé vált. Tóth Auguszta kőkeményen, pengeélesen mutatta meg, hogy mi lett a valamikori Cilikéből, a mindenki által szeretett  csárdáskirálynőből. A saját jéghideg kőszobra. Önző, szeretettelen és szerethetetlen asszony.

     A nagyszerű előadás minden szereplője, énekesek, táncosok, a zenekar Kerényi Gábor vezényletével, szívvel, lélekkel tette dolgát. Mintha egy eddig nem ismert zenés Molnár Ferenc színművet láttunk volna. Minden tánc, a helyén volt, a visszafogott koreográfia is ezt a célt szolgálta. Az operett énekszámai kissé szomorkásan meséltek rongyos életről, az Óperencián túli boldogságról, arról, hogy majd lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. A megszokott édeskés, szentimentális, nosztalgikus operett helyett ezúttal nagyon pontosan végiggondolt, valódi mondanivalóval telített színházat kaptunk. A sok vidámság nem kevés fájdalommal, szomorúsággal, drámával vegyült

     A fiumei kikötőben, a díszes társaság a királlyal, Cecíliával, Szilviával, Edvinnel, Stázival, Bónival, Kerekes Ferkóval, Miska pincérrel, hercegekkel, grófokkal együtt bekeringőzött az óriás hajó ajtaján. Aztán az ajtót becsukták, a hajót hatalmas robbanás rázta meg és lassan süllyedni kezdett és süllyedt és süllyedt.

Közben végig szólt Kálmán Imre búcsúzó, búcsúztató édes valcere.