Szabadidő magazin - Négy kiállítás
Szabadidő magazin

Négy kiállítás

2011. november 17. 22:34 |

Élménynapok a Budapesti Vásárközpontban.

November 18-án, négy kiállítás nyílik a HUNGEXPO-n.  A HÓ-SHOW, a SPA&WELLNESS valamint a TEREPZONA tíz órától várják az érdeklődőket.

A most először jelentkező Ízek és Borok fesztivált Mihalovics Dóra, az év borkirálynője nyitja meg 12 órakor a Vásárközpont „G” pavilonjában.

Gazdag programot kínál a HUNGEXPO a hét végére. Az Ízek és Borok kiállításon több mint hatvan termelő boraiból és pálinkáiból lehet a helyszínen vásárolni, 25 étterem konyháját lehet kipróbálni. Mindehhez színpadi előadásokkal,  Budapest Bár, Latin Duo, Besodrom, Group’N’Swing koncerttel, „stund up” komédiásokkal, néptánc csoportokkal teremtenek igazi fesztiválhangulatot a Budapesti Vásárközpontban.

 A kiállításon bemutatkoznak a magyar borrégiók, lesz nemzetközi verseny a chéfek számára, de pálinkakóstolás, szakmai előadások, a csokoládékészítésről szóló fotó kiállítás is várja a nagyközönséget. Az első napon délután Gianni kalauzolja a vendégeket a kiállításon.

A gasztrofesztivál mellett egyben mozgásra is hívják a közönséget. A HÓ-SHOW a téli sportok, a SPA&WELLNESS a kellemes fürdőkultúra és rekreáció kiállítása. November 19-én Rubint Réka és Schobert Norbert UPDATE1 fittness napot tart. Az országot járó „Egészség Kamion” is megáll majd a kiállításon és a személyzete ingyenes egészségügyi szűréseket tart a közönségnek. A Hó-Show nagy szenzációja a BigAirBag, azaz egy hatalmas légpárna, amelyre a legvadabb akrobata ugrások után is balesetmentesen lehet érkezni.

A TEREPZONA az autósportok kedvelőinek nyújt teszt lehetőségeket és látványos bemutatókat.

A HUNGEXPO-n a téli szabadidős rendezvények a szokásos módon naponta 10-18-ig, míg az Ízek és Borok déltől este tízig, vasárnap déltől este nyolcig tart nyitva.

Fotósarok