A királynő
Boleyn Anna tragikus házassága a bel canto opera nyelvén. Netrebko ezzel a szereppel igazi királynővé vált.
Donizetti: Anna Bolena közvetítés a MET-ből
E héten Budapest operarajongó közönségének maximális kényeztetésben volt része. A MüPa-ban élvezhettük Cecilia Bartoli fenomenális koncertműsorát, napokkal rá pedig az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Metropolitan Opera élő közvetítésében csodálhattuk Donizetti: Anna Bolena (Boleyn Anna) c. operáját.
Az úgynevezett királynő trilógia első darabját. A Boleyn Annát követő másik két opera: a Maria Stuarda, amelyben VIII. Henrik és Boleyn Anna leányának, az I. Erzsébet néven uralkodó királynőnek és Stuart Máriának a skótok királynőjének tragikus konfliktusát mutatja be a szerző. Valamint a Roberto Devereaux c. opera, amely I. Erzsébet tragédiával végződő, Essex grófjához (Roberto Devereux) fűződő szerelmét meséli el. A tervek szerint a következő két évadban ezeket is bemutatja a MET.
Donizetti 1830-ban bemutatott műve VIII. Henrik és Boleyn Anna tragikus házasságát dolgozza fel a bel canto opera nyelvén. A király, Anna miatt eltaszította első feleségét Aragóniai Katalint, majd feleségül vette Annát. Azonban házasságuk néhány éve után őt is megunva újra akar nősülni, el akarja venni új szerelmét Jane Seymour-t. Már csak Annától kell megszabadulnia. Az addigra és azóta is jól bevált módszerhez folyamodik, koncepciós per kreálásához. Ehhez nem kell más, mint Anna első szerelmének Lord Percynek hazarendelése a száműzetésből, kettejük találkozásának megfigyelése, kihallgatása, amely szintén nem ismeretlen módszer.
Kapóra jön még az álmodozó, ifjú apród, Smeaton balga szerelme Anna iránt. És aztán kész is a vád: Anna hűtlensége. Az uralkodó által kinevezett, tőle létében függő Tanács, mint bíróság mit is tehetne mást, mint, hogy az előre elhatározott uralkodói szándéknak megfelelő ítélet hoz? A megfélemlített, egzisztenciálisan kiszolgáltatott udvaroncok, mint mindig, minden korban és minden udvarban helyeslően bólogatnak, asszisztálnak uralkodójuk akaratához.
Ezt a sötét légkört jeleníti meg az előadás színpadképe. Robert Jones nyomasztó palotabelsőt épített a színpadra, megfeketedett faborítású szobákat és csupasz, vakolatlan szürkefalú folyosókat. Szétnyíló és összecsukódó falakat, ajtókat, hallgatózásra, leskelődésre alkalmas kis zugokat. Még a szabadtéri jelenetben is szürke, csupasztörzsű fákat látunk. Az egyetlen szín Anna szobájában a baldachinos ágy vérvöröse, amely az Annára váró vérpadot idézi fel.
A jelmezek Jenny Tiramani munkái szintén ezt a légkört idézik meg. Történelmi hűségű ruhákat viselnek a szereplők, ám mindegyik szigorúan fekete és fehér. Anna, mint királyné és később Jane, amikor királyné lesz, valamint Henrik, a király színpompás viselete a kivétel.
A MET ezúttal is nagyszerű zenekarát Marco Armiliato vezényelte ezen az estén. A zenekar pompásan játszotta Donizetti gyönyörűséges bel canto melódiáit.
Lord Percy, Anna szerelmének szerepében Stephen Costello mutatta meg remek tenorhangját. Szép színű, fényes, hősies, nagy vivőerejű hang az övé, nem az a tipikus vékony lírai hang amilyeneket a bel canto operák tenorszerepeiben sokszor hallani lehet, kitűnően helytállt a nehéz koloratúrás részekben is.
Jane Seymourt Elina Garanca helyett Jekatyerina Gubanova énekelte. Nem egészen volt érthető, hogy Henrik miért éppen őt választja Anna helyett, miért hagyja el pont érte Annát?
Anna és Jane kettőse, amikor Jane bevallja, hogy ő Henrik új választottja, némiképp az évtizedekkel később bemutatott Verdi mű a Don Carlos Erzsébet-Eboli jelenetét előlegezte meg.
VIII. Henrik szerepét Ildar Abdrazakov énekelte gyönyörű, erőteljes basszushangon, illúziókeltő külsővel. A hatalmas termetű énekes alakításában teljességgel hihető volt Henrik despota természete, ellentmondást nem tűrő viselkedése.
Anna szerepét a meglepően kigömbölyödött Anna Netrebko énekelte ezen az estén, szenzációsan. Eddig a gyönyörű külsejű, szép hangú énekesnőt csodáltunk benne, most, egy gyönyörű külsejű, gyönyörűen éneklő nagy művésszel találkoztunk.
Anna Netrebko hangja megváltozott, megérett, csodálatosan meleg, bársonyosan telt hang lett az övé, valahogyan kiteljesedett, gazdagabb, dúsabb lett. A regiszterek simán, törés nélkül mennek át egymásba. A magas hangok fényesek, lágyak, könnyedén énekli a legnehezebb koloratúrákat, a középhangjai szép színűek, teltek, a mélységei sötétek, bársonyosan simogatóak. A mesés szépségű hang, és a mesteri éneklés mellett megindítóan játszotta is Boleyn Annát, az egyik legszebb és legnehezebb bel canto szerepet. Rengeteg árnyalata volt, a gondterhelt, rosszat sejtő asszonyon, a megcsalt feleségen, a csalódott szerelmes nőn, a lelkifurdalástól gyötört, hűtlen szerelmesen, az ellenfelének megbocsátó feleségen keresztül az ártatlanságának tudatában a halállal bátran szembenéző áldozaton át.
Az utolsó nagy áriáját, amelyben visszaemlékezik a szülői kastélyra (Al dolce guidami Castel natio) olyan mélyen megindulva és megindítóan énekelte, hogy egy pillanatra megállt a levegő. Majd hajzuhatagát felemelve, büszkén, némiképpen hetykén indult a Tower vérpadára. Aztán lehulló vérvörös selyemfüggöny jelképezte Anna kiontott vérét.
Anna Netrebko ezt a szerepet Maria Callas, Beverly Sills, Joan Sutherland után, az ő színvonalukon énekelte, ugyanakkor teljesen egyéni hangon, csak rá jellemző felfogásban. Ötvözve Callas sötét drámaiságát, Sills és Sutherland virtuóz koloratúraéneklését valami sajátos líraisággal, melegséggel, bensőségességgel. Ezzel a szereppel Anna Netrebko valóban királynővé vált.
