Szabadidő magazin - MÁV Szimfonikus Zenekar
Szabadidő magazin

MÁV Szimfonikus Zenekar

2011. szeptember 8. 20:53 |

Három évszázadot ölel át a program.

A Bartók-Pásztory díjjal kitüntetett MÁV Szimfonikus Zenekar évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette programját.

Az évadkezdés egyik kulcsproblémája a helyszín megválasztása. A Zeneakadémia megnyításáról nincs információ, még címzettje sincs a kérdésnek, miben reménykedhet a szakma az újranyítás időpontját illetően.

Az elmúlt két évadban a Budapesti Operettszínház volt a zenekar Erdélyi- és Lukács-bérletének a helyszíne. E sorozatokat 2011. októberétől kezdődően az OLASZ KULTÚRINTÉZET-ben rendezik meg. A meglévő két sorozat mellett beindítanak egy harmadikat is, szombat délelőttönként, 11 órai kezdéssel. A sorozat egyetlen előadásának időpontja (november 4., péntek, 19 óra) tér el ettől, amikor Kobayashi Ken Ichiro vezényli a hangversenyt.

Az új bérletsorozatot Varga Lászlóról, a Magyar Államvasutak egykori elnökéről nevezték el, aki a Zenekar megalapítását 1945-ben kezdeményezte, és akit később koholt vádak alapján meghurcoltak, majd koncepciós perben halálra ítéltek és kivégeztek.

 Vendégkarmesterek: Kobayashi mellett már több éve, rendszeresen visszatérő dirigense hangversenyeiknek Csaba Péter, Irwin Hoffman és Kocsis Zoltán.

Most először működnek közre a karmesteri pulpituson:

• Győriványi Ráth György, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója,

• Alain Paris, a Strasbourgi Operaház zeneigazgatója, • Muhai Tang, a Belgrádi Filharmonikus Zenekar, és a Zürichi Kamara Zenekar vezető karmestere,

• Francesco La Vecchia, a Római Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

 Vendégművészek.

Ebben az évadban is kitűnő énekes- és hangszeres művészeket sikerült megnyerni, Wiedemann Bernadett, Bogányi Gergely, Nagy Róbert, a Bécsi Filharmonikusok gordonkaművésze, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf és Várdai István személyében.

Néhányan a külföldi vendégművészek impozáns névsorából: Svetlin Roussev, Robert Bokor és Alexander Markov hegedűművészek, valamint Giovanni Guzzo, a Manchesteri Sinfonietta Kamarazenekar koncertmestere, akit 2011. decemberében köszönthetünk először a Festetics bérlet előadásán.

Különleges élményt ígér Csaba Péter két hangversenye, melyekre 2012. júniusában kerül sor. Műsorában két népszerű De Falla mű is szerepel: A bűvös szerelem és A háromszögletű kalap. Az est közreműködője Amparo Cortés, spanyol flamenco-énekesnőt lesz.

A Zenekar mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy szólista ambícióval és felkészültséggel rendelkező muzsikusainak fellépési lehetőséget biztosítson saját rendezésű hangversenyein. Így lesz ez a most kezdődő évadban is. Oross Veronika fuvolaművész, Bodor János és Pilz János koncertmesterek mellett Tóth Balázs, a brácsaszólam vezetője, valamint a zenekar kürtegyüttese kapott felkérést, Ütőhangszeres művészeik december 14-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban adnak egy önálló hangversenyt – ütőshangszerekre komponált műveikből, illetve átiratokból.

A zenekar művészeti vezetése élén 2012 szeptemberéigTakács-Nagy Gábor, a világhírű hegedűművész, kamaramuzsikus, pedagógus és karmester áll, aki vezető karmesterként és művészeti vezetőként irányítja a MÁV Szimfonikusokat. Mellette Kesselyák Gergely karmester, rendező, a Magyar Állami Operaház korábbi főzeneigazgatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának alapítója , a "Bartók+" Nemzetközi Operafesztivál alapító zeneigazgatója segíti karmesterként a munkát.

Állandó vendégkarmester továbbra is Rodrigo de Carvalho, aki jelenleg a Montreali Zeneakadémia doktorandusz hallgatója. A 2011-2012-es évadtól kezdődően egy fiatal amerikai karmester, Teddy Abrams is rendszeresen részt vesz a zenekar munkájában, mint a művészeti vezető asszisztense. Itt tartózkodása a Philadelphiai Curtis Intézettel való együttműködés keretében valósul meg és a Curtis Intézet ösztöndíjával jöhet létre.

 A bölcsőtől a sírig …… Zenében utazunk! Ezt a szlogent joggal lehetne a Zenekar képzeletbeli zászlajára hímezni.

2008. januárjában kezdték várandós kismamáknak meghirdetett zenei programukat Szeretethang címen, majd a néhány hónappal később, az időközben megszületett „szeretet-babáknak” pedig a Búgócsiga foglalkozásokat. Hangszerbemutató előadásokat tartanak az óvodás korosztálynak, Zene-Tér-Kép címmel.

Mindhárom program ötletgazdája és háziasszonya Ácsné Székely Edit, zenepedagógus, a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.

Az általános iskolás korosztályt, a 8-14-éveseket várják az Unokák és nagyszülők hangversenyei című bérletsorozatra a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. A zenei program után a múzeum munkatársai tárlatvezetést és kreatív foglalkozásokat tartanak az érdeklődő gyerekeknek, amelyeken természetesen a kísérő felnőtteket is szívesen látják.

A sorozat szerkesztője és állandó műsorvezetője Fenyő Gábor.

Bérletsorozatok.

 A már több évtizede rendszeresen megrendezett Erdélyi és Lukács bérleteik mellett indul egy új sorozatot is szombat délelőttönként. A Varga László-bérlet előadásai egy kivétellel ismétlő előadások, az Erdélyi- vagy a Lukács-bérlet egy-egy hangversenyét játsszák el a matinékoncerten. A szombati hangversenyek nagy részét Takács-Nagy Gábor vezényli, aki ebben az évben is folytatja azt az előző évadban megkezdett gyakorlatot, miszerint saját hangversenyeit ciklusba rendezi, amelynek egyes előadásai különböző bérletsorozatokban csendülnek fel. Tavaly Haydn négáy utolsó szimfóniájára épült a sorozat programja, idén Mozart négy utolsó szimfóniája, egy-egy híres operájának nyitánya és Brahms négy szimfóniája alkotja a sorozat műsorát.

Továbbra is változatlan formában, a Művészetek Palotájában rendezik meg az alapító karmesterről elnevezett, Szőke Tibor Mesterbérletet, valamint az Andrássy Egyetemnek helyet adó Festetics Palotában a kamarazenekari hangversenysorozatot. Folytatják ingyenes délutáni koncertjeiket a Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az első saját rendezésű előadásra október 13-án kerül sor, Michele Santorsola, olasz karmester vezényletével.

Október 20-án a Szent István Bazilika Kórusával közösen szerveznek  Liszt-előadást, melyen a Koronázási mise mellett részlet csendül fel a Krisztus oratóriumból is.

November 5-én, Pécsett, a Kodály Központban lépnek fel Kobayashi Ken Ichiro vezényletével. Januárban az Európa Hajón adank hangversenyt hagyományteremtő szándékkal, a hajót üzemeltető Panorama Group céggel való együttműködés keretében.

Fotósarok