Szabadidő magazin - Budapesti emlék
Szabadidő magazin

Budapesti emlék

2011. augusztus 31. 22:52 |

A Kossuth Kiadó Karinthy sorozatának első kötete.

Karinthy Frigyes műveit 22 kötetben jelenteti meg a Kossuth Kiadó. 

Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója az első kötet prezentációján arról a 15 sorozatról szólt, melyet a Kiadó eddig megjelentetett mintegy 3 millió kötetet  juttatva el az olvasóközönséghez.

Ungvári Tamás  a  humor szerepét hangsúlyozta a magyar irodalomban, mely  Csokonaitól Karinthy munkásságáig ível.

Karinthy Márton  a Karinthy Színház igazgatója az életműsorozat "szóvívője". "Bölcs prófétának" nevezte nagyapját, aki minden művében a megváltás lehetőségét  kutatta.

 

"Sok Karinthy Frigyes van. Legalább annyi, ahány olvasója. Talán mindenki tud idézni tőle valami szellemeset. Bemondásait, vicceit, tréfáit. Vagy hallotta a róla szóló legendáriumot. Mindenkinek a saját Karinthyja a legkedvesebb. A legtöbben a humoristát vélik ismerni. Kevesebben az esszéistát, a hírlapírót. A drámáit, a jeleneteit a színházba járók. Leginkább a prófétára hívnám fel a figyelmet.

Az emberiség, az ember jövőjéért aggódó gondolkodót ajánlanám. A bibliai örömhozó jövevényt, aki minden művéből kiszól. „Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, / De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.” – írja, dadogja a Nem mondhatom el senkinek kezdetű legszebb költeményében. Hát, ez ő! Aki minden tündöklő gondolatát ennek az örömhírnek szentelte.

Nevető bölcsnek is nevezték. A nagy próféták az örömhír biztos tudatában derűsek. E derű, a nevetés – mit nevetés: féktelen röhögés! – nélkül ez a világ, az emberi élet kibírhatatlan lenne. Különösen ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, amiben élünk itt a Kárpát-medence közepén.

Megváltásra vágyunk mi itt lakók. Békére, boldogságra, meg- és önbecsülésre, egy sikeresebb jövőre. Erről szeretnénk megtudni valami fontosat. A lehetőségről, a reményről.

Az örömhír megvallása nélkül az életünk értelmetlen. Ilyen „örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt” ígér Karinthy most megjelenő életműve. Kívánom, olvassák és értsenek belőle.

Tartalmas, jó szórakozást kíván: Karinthy Márton"

 

A sorozat első, Budapesti emlék című kötete augusztus 31-én jelent meg az újságárusoknál, a második szeptember 7-én, és az összes többi kéthetente szerdán követi egymást, kötetenként mindössze 1490 Ft-ért.

 

 

Fotó:Csillag György

Fotósarok