Szabadidő magazin - Rózsák a kastély körül
Szabadidő magazin

Rózsák a kastély körül

2011. június 2. 20:50 |

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok Fehérvárcsurgón

A Közép-Dunántúli Operatív Programnak (KDOP) révén részben megújuló kastélykert ad otthont a VII. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napoknak Fehérvárcsurgón. A felújítása végéhez közeledő Károlyi-kastély körül június 3-5. között rendezendő program díszelnöke Schmitt Pálné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége.

Tavaly közele tízezer látogatója és mintegy hetven kiállítója volt a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban hagyománnyá lett dísznövény és kertművészeti kiállításnak. Mindazok, akik az elmúlt években részt vettek a rangos eseményen, nemcsak különleges növényeket láthattak a mintegy 50 hektáros parkban, hanem nyomon követhették az évtizedeken át pusztuló kastély felújítását is. A Károlyi József Alapítvány sikeres uniós pályázatának köszönhetően, közel 500 millió forintból, idén fejeződik be az épületegyüttes 1999-ben kezdődött felújítása.

– A középső szárny, ahol például a könyvtárterem is található, felújítása lényegében befejeződött, már csak apróbb munkákon dolgoznak a kivitelezők – mondta el Károlyi György, a kastélyépítő ükunokája, a felújítást bonyolító alapítvány létrehozója. – A következő hónapok a felújított szárny berendezésével, illetve a kertművészeti kiállítás után, a kastély közvetlen közelében, mintegy ötezer négyzetméternyi park rendbetételével folytatódik a munka. Reményeink szerint, szeptember végén eredeti állapotában adhatjuk át nagyközönségnek Fejér megye egyik legszebb épületegyüttesét.

A Budapesttől 80 kilométerre található fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában június 3-án nyílik a VII. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás, amelynek témája idén a rózsa. A Károlyi József Alapítvány által szervezett kiállítás a Budapesti Francia Intézettel, Lengyelország, Törökország és Marokkó budapesti nagykövetségeivel, illetve a Magyar Turizmus Zrt. együttműködve valósul meg.  

Fotósarok