Szabadidő magazin - Wagner-napok
Szabadidő magazin

Wagner-napok

2011. május 28. 12:45 |

Hattyúlovag ősbemutató gyermekeknek.

Budapesti Wagner-napok 2011

 

A  Művészetek Palotájában június 4. és 19. között megrendezésre kerülő eseménysorozat középpontjában a repertoárba újonnan felvett, a Magyar Állami Operaházzal közösen létrehozott Lohengrin június 9-i premierje (és két további előadása június 12-én és 18-án), valamint a darab gyermekeknek szóló, A Hattyúlovag címet viselő adaptációjának június 4-i ősbemutatója és június 5-i előadása áll.

A tavaly nagy sikerrel bemutatott Trisztán és Izolda június 10-i és 13-i, valamint a Parsifal június 17-i és 19-i újbóli műsorra tűzése teszi teljessé a Budapesti Wagner-napok 2011-es programját.

 

A hatodik alkalommal megrendezett Budapesti Wagner-napok prezentációján Káel Csaba vezérigazgató (Müpa) a három Wagner-opera mély, az emberekhez szinte kizárólag a zenén keresztül eljutó mondanivalóját (a Lohengrin tisztaságát, a Trisztán és Izoldát meghatározó transzcendens szerelmet és a Parsifalban megnyilvánuló mélységes hitet) hangsúlyozta. A nemzetközi kulturális színpadon egyedülálló vállalkozás a maga különleges Wagner-koncepciójával és világhírű előadóművészeivel fontos eleme a Müpa kulturális turizmus felé fordulásában.

Horváth Ádám miniszteri biztos (Magyar Állami Operaház) a Budapesti Wagner-napok iránti szakmai elkötelezettségéről szólt. A két intézmény jövőjét a hasonló együttműködés és lehetőség szerint a stratégiai partnerség mentén szeretné elképzelni.

Fischer Ádám, a produkciók karmestere arról a felelősségről beszélt, amelyet a helyszín teremtette lehetőség ró a Wagner-előadások létrehozóira. A terem intimitása és akusztikája szinte predesztinálja, hogy a színpadi eszközök minimalizálása és a zene előtérbe kerülése révén a Wagner-hősök a maguk esendőségükben jelenjenek meg, különleges alternatívát kínálva a világ számos Wagner-műhelye sorában.

Marton László, a Lohengrin rendezője a Müpa terei révén megélt élményről beszélt; arról, hogy az itt létrejövő színházi formák mennyiben segítenek számára egy általa elgondolt Lohengrint létrehozni.

Csonka András vezérigazgató-helyettes (Müpa) a „Wagner gyerekeknek”-gondolat megszületését vázolta. A külföldön szerzett tapasztalatok alapján merült fel a saját produkció ötlete, ami szerencsésen egybeesett az idei fesztivál premier-elképzelésével is.

Hamar Zsolt, A Hattyúlovag szerzője és a darab karmestere nem az eredeti mű egyszerű rövidítésének módját választotta, hanem wagneri elemeket újakkal ötvözve komponált bizonyos logikai-dramaturgiai rendbe. A 32-33 fős (mozarti) zenekar meghatározta ezt a munkát, amelynek fontos része volt, hogy Elza a gyereklány mozarti hangjából eljusson a nővé vált főszereplő wagneri tónusába.

Novák János rendező igazi színházi előadást tervez a Fesztivál Színház lehetőségeinek kihasználásával, amelyben Elza felnőtté válásának szomorú, ám felemelő útját követhetik nyomon a nézők.

2012-ben a Tannhäuser bemutatója jelenti majd az újdonságot, amely A nibelung gyűrűje négy epizódjának társaságában alkotja jövőre a Budapesti Wagner-napokat.

Fotó:Csillag György

Fotósarok