A Walkür

Közvetítés a MET-ből.

 Az utolsó előadásához ért a Metropolitan Opera élő HD közvetítésének 2010-2011-es sorozata az Uránia Nemzeti Filmszínházban is.

     Ebben az évadban kezdték el Wagner a Niebelung gyűrűje c. tetralógiájának bemutatását, az évad első darabjakén a Rajna kincsével. Most került sor a következő műre, az egész Ring talán legnépszerűbb darabjára a Walkür-re.

     Robert Lepage rendező ezúttal is a legmodernebb technikát alkalmazta a darab színpadra állításakor. Az egész díszletrendszer számítógép vezérelte 24 hatalmas fémhasábból áll, melyek együtt is és külön-külön is rendkívül sokféle módon mozgathatóak, sokféle térformát képesek felvenni. Így aztán meglehetősen bonyolult technikát igényelnek. És ahogy az már lenni szokott, ha valami elromolhat, az el is romlik. Nos, ezen az estén csak fél órás csúszással sikerült elkezdeni az előadást, mint azt a szünetben elmondták, az egyik henger meghibásodása miatt.

     Ez a hatalmas mobil díszlet határozza meg az egész előadás látványvilágát, a különféle helyszínek háttereként más-más módon, más-más szögbe állítva, más-más fénnyel világítva, rá különböző képeket vetítve a darab minden helyszíne ragyogóan és gyorsan előállítható a segítségével. Ez előtt a modern, mobil háttér előtt a MET szokásához híven, a leghagyományosabb operaelőadás zajlik.

     A teljes négyestés mű legszenvedélyesebb, legszerelmesebb része az első felvonás, melynek három szereplője Siegmund, Sieglinde és Hunding. Ezúttal a rendező azonban mintha kevésbé tartotta volna fontosnak a három ember drámáját, az ikerpár Siegmund és Sieglinde egymás iránt fellobbanó olthatatlan szerelmét. A fémhasábokból összeálló háttér ábrázolta Hunding erdei kunyhóját, amely ezúttal nem kunyhó, sokkal inkább valamilyen 21. századi, minimál ízléssel berendezett otthon képzetét keltette. A kellékek: ivótülkök, kiöntők poharak a legmodernebb, olasz designerek által tervezett tárgyakhoz hasonlítottak.

      A jelmezek a megszokott, mondhatni teljesen hagyományos öltözékek, mellvértek, páncélingek sisakok, fejdíszek. Némiképp feltűnő volt Siegmund csillogó-villogó páncélinge és makulátlan megjelenése, mely ellentmondani látszik annak, hogy elbeszélése szerint sok rossz út gyötörte, sok tüske sebezte, véres harcokat vívott és sebesülten alig tudott üldözői elől elmenekülni.

Hunding a vad, barbár harcos ezúttal nem tűnt túlságosan vadnak és durvának. Feleségére ugyan néhányszor összevont szemöldökkel nézett, de a durvaság ezzel el is fogyott. Az is különös volt, hogy a vacsorával kínált vendégnek és férjének, Sieglinde gondosan késsel, villával terített asztalt. (Igaz, az érintettek kézzel ettek, az evőeszközöket nem használták.)

     Siegmundot a sztártenor Jonas Kaufmann alakította, énekelte. Sötét színezetű kissé baritonális tenorja gyönyörűen szólt. A mélységek sötétek, bársonyosak, a magas hangok fényesek, férfiasak, erőteljesek. Igazi hőstenor hang. Nagyszerű megjelenés: karcsú, magas, illúziókeltő külső. Minden adott egy remek Siegmund alakításhoz.  És mégis mintha valami hiányzott volna. Az átszellemültség, a szenvedély. Mintha az egész szerepen kívül maradt volna, mintha nem érintette volna meg a dráma. Alakításában nem éreztük a mindent elsöprő eksztatikus szenvedélyt. A mindent közelhozó, gonosz kamera „jóvoltából” viszont sajnos több esetben is jól láthatóvá vált az énekes bőséges nyáltermelésének eredménye.

     Sieglinde megformálója: Eva-Maria Westbroek hangilag és színészileg szintén kissé halványabb teljesítményt nyújtott a megszokottnál.

     Hundig szerepét: Hans-Peter König énekelte. Óriási, sötét basszusa teljesen megfelelt a szerep hangi követelményeinek, az ő alakításából viszont a barbár durvaság hiányzott.

     A második és harmadik felvonás hozta meg az igazi, katartikus élményt nézőnek és hallgatónak egyaránt. Ekkor lépett színre Wotanként, az este igazi hőse: Bryn Terfel. Az, amit ő színészileg és hangilag ezen az estén produkált az operajátszás igazi csúcsa. A hatalmas testhez lenyűgöző, hatalmas basszbariton hang párosul és ő élt is vele bőségesen. Úgy tűnik mintha a rendező is őrá, illetve az általa megszemélyesített főistenre Wotanra, feleségére Frickára és leányára Brünnhildére, illetve hármuk kapcsolatrendszerére tette volna az előadás hangsúlyát.

     A második felvonás első jelenetében a főisten családiasan viccelődik, évődik kedvenc leánygyermekével, aki szinte tombol az örömtől, hogy újra harcba mehet és védelmezheti Siegmundot. Aztán jön Wotan monumentális hitvese Fricka (Stephanie Blythe) aki hangilag kitűnően bírta a versenyt partnerével, és jogos, de a férfi számára fájdalmas érveivel fölé kerekedik a sorsdöntő vitában. A zene hűen festi Wotan fokozatos elkedvetlenedését, szomorúságát, lemondását álmairól, terveiről, és ahogy döntenie kell fia haláláról. Terfel arcán hullámzottak az érzelmek és a kettős végén egy szinte megtört férfit láttunk, amint kiadja Brünnhildének az új parancsot, nem védheti meg a csatában Siegmundot. Aztán ahogy haladunk előre a cselekményben eljön az egyik legkomorabb wagneri jelenet az úgynevezett Halálhíradás. Ekkor Brünnhilde a walkür megjelenik Siegmundnak és tudatja vele, hogy az elkövetkező párviadalban meg fog halni. Gyönyörű volt, ahogyan Deborah Voigt hangban és színészi játékban végigvitte amint a hideg, égi leány fokozatosan elkezdi sajnálni a férfit, megérteni az emberi érzelmeket és végül tudván, hogy apja ellen cselekszik, mégis Siegmund mellé áll.

     Hosszú idők óta az egyik legszebb, legpoétikusabb operai pillanatnak lehettünk tanúi Siegmund halálakor. A sebesült, de még élő fiút, fiát, a harcot eldöntő Wotan az ölébe veszi. A haldokló utolsó pillantásával még felismeri, hogy az isten, azaz apja ölében fekszik és úgy hal meg.

     A harmadik felvonás eleje a haragtól, dühtől tomboló Wotant mutatja meg. Amikor Bryn Terfel a tomboló wagneri zenére dühtől tajtékozva megjelent, talán még a MET falai is megremegtek. Miközben az arcán a legmélyebb fájdalom tükröződik és keveredik az isteni haraggal, ráméri engedetlen lányára a legkeményebb büntetést. Aztán kettejük bensőséges párbeszéde következik, mindketten tudják, hogy a másik nem cselekedhet másként, a legmélyebben megértik egymást. Mindkettejük szemében felcsillan a fény, amikor Brünnhilde a megszülető győzhetetlen hősről, Siegfriedről jövendöl, miközben a zenekarban halljuk Siegmund, Siegliende és Siegfred motívumát. Végül a megenyhült isten eleget tesz leánya kérésének és megígéri, hogy lángfallal fogja védeni álmát. Ekkor Terfel arcán valami hihetetlen megkönnyebbült boldogság jelenik meg, hiszen nem kell kedvenc leányát gyalázatnak kitennie.

     Aztán már csak a búcsú marad, amely örökre szól és Wotan szavára kigyúl a tűz Brünnhilde sziklája körül.

     A tűzvarázs hatalmas zenei lángolásával ért véget az előadás, melyet Jame Levine vezényelt és a Metropolitan Opera káprázatosan játszó zenekara varázsolt elénk.

Ezzel az előadással véget ért ugyan MET 2010-11-es élő közvetítésének szezonja, de az operarajongóknak a következő szezon kezdetéig sem kell kedvenc műfajukat nélkülözniük, ugyanis az Uránia Nemzeti Filmszínház Nyári Operaközvetítések címmel megismétel néhányat a legsikeresebb előadások közül.

2011. június 29-én és szeptember 17-én 18.00-kor Puccini Pillangókisasszony c. operáját láthatják Patricia Racett és Marcello Giordani főszereplésével.

2011. július 13-án 18.00-kor Donizetti Don Pasquale c. operáját játsszák Anna Netrebko főszereplésével.

2011. július 27-én 18.00-kor Verdi Simon Boccanegra c. operáját vetítik Placido Domingo főszereplésével.

2011. augusztus 10-én 18.00-kor következik Donizetti Az ezred lánya c. operája, melyben Natalie Dessay énekli a főszerepet.

2011 augusztus 24-én és október 1-én 18.00 kor Puccini Tosca c. művét ismétlik meg Karita Mattilával a címszerepben.

2011. szeptember 9-én 18.00-kor verdi Don Carlos c. operája kerül műsorra Roberto Alagna címszereplésével.

Jegyeket június 1-től lehet vásárolni.