Szabadidő magazin - A Budapesti Fesztiválzenekar programjai
Szabadidő magazin

A Budapesti Fesztiválzenekar programjai

2011. április 18. 20:43 |

Minden koncert ünnep. Nyitás a fiatalok felé. Új barokk sorozat indul

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója és Körner Tamás ügyvezető igazgató  sajtótájékoztatón ismertették az együttes 2011/12-es évadjának terveit.

 

A világ tíz legjobb zenekara közé választott együttes célja változatlanul az, hogy Európa egyik legrangosabb koncertsorozatát kínálja a budapesti közönségnek. A zenekar budapesti programjainak több mint felét Fischer Iván vezényli. Az új évadban is a zenei élet számos meghatározó egyénisége lép fel a zenekarral, olyan nagyszerű művészek, mint a karmester David Zinman, vagy a hegedűs Pinchas Zukerman.

 

Bemutatkozik a Fesztiválzenekar eredeti hangszereken játszó barokk zenei együttese: a sorozatot a régi zene világhírű szaktekintélye, Reinhard Göbel vezeti.

Folytatódik a „Haydn-Mozart plusz” sorozat, amelynek hangversenyeit Takács-Nagy Gábor vezényli, aki a 2012/2013-as évadtól a BFZ első vendégkarmestere lesz.

A Művészetek Palotájával közösen immár hetedszer rendezik meg szeptemberben a Budapesti Mahler Ünnepet. Lesz újra „Titok-koncert”, folytatódnak a gyerekek kakaókoncertjei, a „Vasárnapi kamarazene” és a „Kastélykoncert” sorozat. Ismét lesz maraton, amelynek zeneszerzője Mozart lesz. 

 

Budapest mellett a zenekar fellép Pécsett és Szegeden is. Fischer Iván együttese jövőre három földrész tizenegy országának 41 városába kapott meghívást, köztük New Yorkba, Londonba, Párizsba, Bécsbe, Pekingbe, Münchenbe, Milánóba.

 

A nagy érdeklődés miatt műsoraik többségét jövőre is háromszor játsszák el. Folytatják a szombat-vasárnap délutáni koncertsorozatot, lehetővé téve, hogy a vidékiek, a családosok és az este nehezen mozdulók is hallhassák a világhírű együttest.

 

A zenekar a 2011/12-es évadra négyféle bérletet hirdet meg. Újdonság lesz a fiatal, új érdeklődőknek szánt „szupertrió” elnevezésű bérlet. A zenekar több mint 5.000 bérletet kínál, ezek április 21-tól a BFZ titkárságán és az interneten (www.bfz.hu és www.jegymester.hu), május 2-től az ismert jegyirodákban vásárolhatók meg.

Fotósarok