Szabadidő magazin - Nagy Sportválasztó
Szabadidő magazin

Nagy Sportválasztó

2011. április 2. 20:16 |

"Mi lenne velem, ha nem sportolnék?" Két fővárosi és húsz vidéki helyszín.

 

A Nagy Sportágválasztó mozgalom szervezőcsapata által március 31-én összehívott sajtótájékoztatón a jövő tervei mellett a - támogatást illetően - borús gondolatok is nyilvánosságot kaptak. 

A rendezvényt létrehozó Merkapt Maraton Team SE szinte állami feladatokat átvállalva indította útjára és tette országossá, számos szervezőpartner közreműködésével a sportot népszerűsítő rendezvénysorozatot, de mai napig elsősorban önerőből (nagyon szerény szponzorációs és egyéb támogatással), rengeteg önkéntes munkával működteti tovább az eseményt. 2010-ben a 16 vidéki és két budapesti Nagy Sportágválasztónak több mint 90 000 látogatója volt, s országosan adott lehetőséget gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt, hogy a sportágak közelébe kerülhessenek és a mozgásformákat kipróbálva, élményt szerezve dönthessék el, melyik sportág áll hozzájuk a legközelebb.

Koós-Lukács Tímea, a rendezvény főkoordinátora elmondta: „A rendezvényen a sportágak kipróbálási lehetőségén túl a megjelenő élsportolókkal, olimpikonokkal való találkozás (sőt, sok esetben együtt sportolás) is életre szóló élményt szerez a gyerekeknek, látogatóknak. Napjainkban különös jelentősége van, hogy a példaképek sorában is ott legyenek olimpikonjaink, élsportolóink, akik valódi teljesítménnyel, akarattal, kitartással értek el eredményeket, szereztek hírnevet, dicsőséget hazánknak.

A Nagy Sportágválasztó  olyan  közösségi fórum mely lehetőséget ad a találkozásra a sportágak, a sportolók, a gyerekek és a szülők között,

Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára méltatta a rendezvény céljait, eredményeit, és kiemelte milyen fontos, hogy ezen az eseményen neves sportszemélyiségekkel, élsportolókkal is találkozhat a közönség, valamint, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is jó lehetőség  a megfelelő mozgásforma kiválasztására.

Ipacs Endre, a Nagy Sportágválasztó főszervezője megosztotta a jelenlévőkkel, hogy a nehézségek ellenére töretlen lelkesedéssel haladnak tovább és találnak egyre több szervezőpartnerre vidéken is. Így 2011-ben a fővárosi két (májusi és szeptemberi) rendezvény mellett már legalább húszra bővül a vidéki helyszínek száma. Megemlítette, hogy a Nagy Sportágválasztó a felépítése és országos lefedettsége okán akár hungarikumnak is nevezhető és európai szinten is büszkék lehetnénk rá.

A tájékoztatón egy kedves idézet is elhangzott a Nagy Sportágválasztó által előzetesen meghirdetetett „A sportról gyerekszemmel” c. esszépályázat egyik művéből, melyet a 11 éves Heiszman Henrik írt Nyékládházáról. „Mit nyernék és mit veszítenék, ha nem sportolnék? Hát…naponta minimum négy órával több szabadidőm lenne. …Hamarabb lefekhetnék, nem kellene este holtfáradtan tanulnom, többet lustálkodhatnék, nem kellene folyton rohanni, hogy minden beleférjen egy napba, minden egyes edzésen gatyáig izzadni...Mi lenne velem, ha nem sportolhatnék? Lehet, hogy többször lennék beteg. Soha nem állhattam volna fel a dobogó legfelső fokára, mosolyogva vára, hogy fotózzanak…nem lehettem volna „Jó tanuló, jó sportoló”, legfeljebb jó tanuló. Nem kaptam volna annyi dicséretet, kitüntetést. Nem lenne annyi jó barátom az egész országban, és külföldön…Talán nem is tudnám kezelni a sikereket, és elviselni a kudarcokat. A sport erre is megtanít. …”

 További információ: www.sportagvalaszto.hu

 

Fotó: Vörös Nándor

 

Nagy Sportágválasztó 2011-es időpontjai és helyszínei:

 

VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó: 2011. május 27-28.

IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó: 2011. szeptember 16-17.

Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/A

 

Vidéki városok és időpontok 2011

MÁJUS

 

 

SZEPTEMBER

 

Békés

2011. április 29-30.

 

Paks

2011. szeptember 2-3.   

Dombóvár

2011. május 6-7.

 

Orosháza

2011. szeptember 9-10.

Kaposvár

2011. május 6-7.

 

Sopron

2011. szeptember 9-10.

Debrecen

2011. május 13-14. 

 

Szekszárd

2011. szeptember 9-10.

Dunaújváros

2011. május 20-21.

 

Szombathely

2011. szeptember 9-10.

Zalaegerszeg

2011. május 20-21.

 

Kecskemét

2011. szeptember 9-10.

Nyíregyháza

2011. május 20-21.

 

Veszprém

2011. szeptember 16-17.

Pécs

2011. május 27-28.

 

Eger

2011. szeptember 23-24.

Hódmezővásárhely

2011. május 27-28.   

 

Szentes

2011. szeptember 23-24.

Szeged

2011. június 3-4.

 

Hódmezővásárhely

2011. szeptember  (egyeztetés alatt)

További helyszínekkel tárgyalásban, illetve időpont-egyeztetés alatt vagyunk: Győr, Miskolc, Siófok, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya.

További információ: www.sportagvalaszto.hu

 

 

 

Fotósarok