Szabadidő magazin - Gundel Művészeti Díj
Szabadidő magazin

Gundel Művészeti Díj

2011. március 30. 20:20 | Tausz A.

Fiatal tehetségek támogatása

    A 10 éves Gundel Művészetu Díj új célkitűzéseiről, programjáról számolt be az elnökség.

          A Gundel Művészeti Díjat Láng György, a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán.  Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak. 2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.

           Szinetár Miklós egy éve vette át az elnökséget.  Kiemelte, hogy  eltérve a korábbi gyakorlattól idén pályakezdő, fiatal művészek részesülhetnek az elismerésben. A zsűri kitelepül a meghirdetett kategóriák szerint a művészeti egyetemekre, ahol az adott intézmény rektora ajánlhat öt-öt fiatal tehetséget a díjra. Ezekből választják ki a  kategória győzteseit.

           Alföldi Tádé, a Gundel Kft. igazgatója hangsúlyozta, hogy két időpontra osztják a díjak átadását. A tavaszi díjkiosztót arra a napra időzítik, amikor 1910-ben Gundel megnyitotta a később híressé vált vendéglőjét. Szeptemberben pedig  az alapító születésnapján kerül sor a díjak átadására.

           Ezzel kívánnak megemlékezni arra a szakemberre, aki a magyar konyha hagyományait a francia konyha eleganciájával vegyítette, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar konyha a felkerült a világ gasztronómiai térképére.

           Latinovics Zoltán születésének 80. évfordulóján megnyitják a Kávézót, amely a tervek szerint érdekes, változatos programok, rendezvények helyszíne lesz.

          

           

   

Két díjátadó:

        I.            Május 30. hétfő a Gundel kertjében,

téma: Képzőművészet (Festő, Szobrász), Komolyzene (Zenész, Énekes), „Sztár-lett”

      II.            Szeptember 26. hétfő,

apropója a Latinovits- terem megnyitó ünnepség,

téma: Színész, Filmrendező, Irodalom (Költő, Író), Életmű

Kategóriák (10):

·        Színház/Film (Színész, Filmrendező)

·        Képzőművészet (Festő, Szobrász)

·        Komolyzene (Énekes, Zenész)

·        Irodalom (Költő, Író)

·        „Sztár-lett” (Nők Lapja különdíj)
A kategória nyertese az a fiatal (főként előadóművész), aki az elmúlt 3év teljesítményei alapján elérte egy tradicionális női tömeglap népszerűségi szintjét. Erről dönt a kuratórium, majd a díj nyertesével az átadást követő egy éven belül sztárinterjú, illetve címlapinterjú készül.”

·        Életmű
A kategória nyertese egy olyan ismert és elismert művész, aki eddigi egész pályájával érdemli ki a kuratórium megbecsülését.


 

Új kuratóriumok:

 

ELNÖK:  SZINETÁR MIKLÓS

v     Színház- és Filmművészeti kuratórium:

Ø     Eszenyi Enikő

Ø     András Ferenc

v     Képzőművészeti kuratórium:

Ø     Kárpáti Tamás

Ø     Virág Judit

v     Zeneművészeti kuratórium

Ø     Zimányi Zsófia

Ø     Győriványi Ráth György

v     Irodalom:

Ø     Matyi Dezső

Ø     Szakonyi Károly

v     Életmű:

Ø     Tarlós István

Ø     Alföldy Tádé

v     “Sztár-lett” (Nők Lapja különdíj):

Ø     Molnár Gabriella

Ø     Szegő András

   Fotó:Lantai József         

Fotósarok