Szabadidő magazin - Kutatók Éjszakája
Szabadidő magazin

Kutatók Éjszakája

Tegnap 17:22 |

Több mint 2100 program

Szeptember 25–26-án ismét megnyílnak a kutatóhelyek, laboratóriumok és tudományos műhelyek kapui: az idei Kutatók Éjszakája több mint 2100 programmal, 200-nál is több intézmény és 60-nál több település részvételével várja az érdeklődőket.

 

A kétnapos, országos rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozza a tudomány izgalmas világát a nagyközönséghez, bemutassa a kutatói munka sokszínűségét, és népszerűsítse a kutatói életpályát.

 

A Kutatók Éjszakája programjai minden korosztály számára kínálnak felfedeznivalót. Az érdeklődők interaktív kísérleteken, laboratóriumi bemutatókon, előadásokon, műhelyfoglalkozásokon és különleges szakmai programokon keresztül ismerkedhetnek meg a tudomány legújabb eredményeivel és a kutatók mindennapi munkájával. A rendezvények lehetőséget teremtenek arra is, hogy a résztvevők személyesen találkozzanak a tudomány művelőivel, kérdéseket tegyenek fel, és saját élményeken keresztül tapasztalják meg a kutatás örömét.

A Kutatók Éjszakája évről évre jelentős közönséget szólít meg. A rendezvény Facebook-oldalát már több mint 25 ezren követik, a hivatalos honlap pedig több mint egymillió látogatót fogadott. A kezdeményezés híre összesen több mint 3 millió emberhez jut el, miközben a programokon évente több mint 100 ezren vesznek részt. Ezek az eredmények jól mutatják, hogy a tudomány iránti érdeklődés széles körű, és a közérthető, élményszerű tudománykommunikáció fontos szerepet tölt be a társadalom és a kutatói közösség kapcsolatának erősítésében.

A rendezvénysorozat kiemelt célja, hogy a fiatalok számára is megmutassa a kutatói pálya izgalmas lehetőségeit. A tudományos kérdések felvetése, a kísérletezés és a kutatók munkájának közvetlen megismerése hozzájárulhat ahhoz, hogy a diákok és a pályaválasztás előtt álló fiatalok közelebbről is megismerkedjenek a kutatói életpályával.

A szervezők idén is arra ösztönzik a látogatókat, hogy válogassanak a sokszínű kínálatból, és fedezzék fel a környezetükben elérhető programokat.

A Kutatók Éjszakája valamennyi rendezvénye ingyenesen látogatható, egyes programokra azonban előzetes regisztráció szükséges.

A részletes programkínálat, a helyszínek és a regisztrációval kapcsolatos információk a rendezvény hivatalos honlapján érhetők el:

 www.kutatokejszakaja.hu

 

Néhány kiragadott példa a sokszínű választékból:

Az Ericsson egyik fontos kutatási területe a 6G hálózatok hasznosítása: A 6G már nem csak arról fog szólni, hogy a felhőből zenét hallgatunk és videót nézünk, vagy hogy a gyárakban robotokat vezérlünk. A 6G az a hálózat lesz, ami nem csak kiszolgálja majd az adatátvitelt, hanem mindezt az adott igény kontextusának figyelembevételével teszi meg. Ezzel segít majd abban, hogy a megfelelő eszközöknek megfelelő sávszélesség, késleltetés és megbízhatósággal jusson, akkor és úgy, ahogy az adott feladathoz szükség van rá. Ezen felül a hálózat eddig nem látott módokon fog tudni közreműködni a létező rendszerekkel. Például bizalmasan igazolhatja majd a helyzetünket, segíthet egy-egy természeti katasztrófa után túlélőket keresni, vagy akár részt vehet majd az időjárás előrejelzésben, de arról is szó lesz, hogy hogyan harcoltak a lovagok a múltban, és ki is lehet próbálni a kardforgatás művészetét!

Budapesten az ELTE Bölcsészkarán a klímaváltozás tagadásának hátterét és kommunikációját vizsgálhatják meg közelebbről az érdeklődők. Az „Ordas nagy kamu?” című program azt járja körül, hol és hogyan jelennek meg a klímaszkeptikus és klímatagadó nézetek, milyen ideológiai és politikai érdekek mentén terjednek a tévhitek, valamint azt is, miként lehet vizuálisan megjeleníteni a klímaváltozás tagadását.

Ugyancsak a fővárosban, a Richter Gedeon Gyógyszergyárban a modern gyógyszertervezés digitális módszerei kerülnek középpontba. „A gyógyszertervezés digitális forradalma: célponttól a jelölt molekuláig” című előadás bemutatja, hogyan segíti a molekulamodellezés, a bioinformatika és a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztés korai szakaszait, hogyan jelezhető előre számítógépes módszerekkel egy lehetséges gyógyszermolekula hatása, és miként rövidíthetik le ezek az eszközök a kutatási folyamatot.

A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben Budapesten arra keresik a választ, hogy Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a történelmi dokumentumok, például az ügynökakták feldolgozásában? Képes lehet-e egy AI a matematika legnehezebb problémáinak megoldására? És mi történik akkor, ha a technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy a biztonsági garanciák kiépülnek?

HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Sopronban különleges interaktív program várja az érdeklődőket: a „Vadászat vörös lidércekre francia kártyával” című foglalkozás a felsőlégkör látványos fényjelenségeit mutatja be játékos formában. A programok között földrengéshullámokkal kapcsolatos interaktív játékok, valamint az azbesztről és a villámok évszakos változásokkal összefüggő információiról szóló előadások is szerepelnek.

A budapesti HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont programjai között az agyműködés, a kognitív tudomány és a modern természettudományos kutatások több területe is megjelenik. A „Mozgáskövetés és EEG a láthatatlan labirintusban” című program mellett hidrogéntechnológiával és kristályokkal foglalkozó bemutatók is szerepelnek.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán, Nyíregyházán a roma női kultúra, identitás és hagyományok kerülnek középpontba. A „Hagyomány, divat, identitás – Roma női kultúra a XXI. században” című program zenés divatbemutatón és beszélgetésen keresztül mutatja be a roma női viseleteket, azok modern formáit, valamint a ruházat és a színek kulturális jelentőségét. Szó lesz a roma nők társadalmi szerepéről, az identitás megőrzéséről, továbbá a sztereotípiák és előítéletek felismerésének és kezelésének lehetőségeiről is.

A Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán, Békéscsabán a geotermikus energia hasznosításával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az „Energia a lábunk alatt – hogyan fűthet és hűthet egy várost a föld mélyének hője?” című előadás bemutatja, hogyan használható fel a föld mélyén rejlő hő épületek, intézmények, sőt akár egész városok fűtésére és hűtésére, és milyen szerepet tölthet be ez a megújuló energiaforrás a fenntartható energiagazdálkodásban.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, Egerben a kvantuminformatika különös világába nyerhetnek betekintést a résztvevők. A „Görbüljön az agyad! – Bevezetés a kvantuminformatikába” című interaktív előadás játékos kísérleteken és látványos bemutatókon keresztül ismerteti meg a közönséggel a szuperpozíció, a kvantum-összefonódás és a kvantumkapuk működésének alapjait, valamint azt, miben kínálhatnak a kvantumszámítógépek új lehetőségeket a hagyományos számítástechnikához képest.

 

Fotósarok